Győzelmi tánc a kivégzett oktatás holtteste felett

Győzelmi tánc a kivégzett oktatás holtteste felett

Győzelmi tánc a kivégzett oktatás holtteste felett

A tanév kezdetekor a kormány tagjai buzgón kirajzottak, hogy jelenlétükkel évnyitó konferenciákat és különféle iskolák megnyitó ünnepségét tegyék emlékezetessé. Nem volt ez eddig sem másképpen, de idén valahogy minden, tanévnyitó ünnepen kiejtett szó másképp cseng. Az a tanév kezdődik most, amikor életbe lép a státusztörvény; ez az a tanév, amikor a 2020-as Nemzeti Alaptanterv szerinti, új érettségi rendszer alapján vizsgáznak már a fiatalok; a tanév, amikor a tanárhiány végképp látszattevékenységek sorává teszi az iskolában eltöltött éveket. Az ünnepélyes tanévnyitó rendezvényeken a díszvendégként szereplő kormánytagok teljesen elszabadultak. Kenetteljes beszédekben dicsőítik a csodálatosan működő oktatási rendszert, és ezen keresztül saját magukat. Gyakorlatilag győzelmi táncot lejtenek az alap- és középfokú oktatás romjain taposva.

Azzal, ami itt zajlik, egy etológus valószínűleg sokkal többet tudna kezdeni, mint egy politikai elemző. Valami nagyon ösztönös dolog ez: a legyőzött feletti teljes uralom kimutatása az összes lehetséges eszközzel.

Az élettérből való kiszorítással

Minden pedagógusnak nyilatkoznia kell szeptember 15 és szeptember 29. között(tehát a tanév megkezdése után), hogy hajlandó-e a státusztörvény szabta új keretek között dolgozni. Aki igent mond, annak a foglalkoztatási feltételei megváltoznak január 1-től (azaz a tanév kellős közepén), aki nemet, az különböző méretű és színű ajtók közül választhat, melyiken óhajtja elhagyni választott hivatását.


Az elfoglalt terület megjelölésével


A kormányzati pénzből, Németh Szilárd által saját projektként beharangozott frissen felújított csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falára egy csinos csokornyi Orbán Viktor-idézet került. Az eset nagy sajtónyilvánosságot kapott, ennek köszönhetően szeptember 4-én az iskolások már csak a tábla hűlt helyével találkozhattak: ám az épületen belül még akad kósza felirat, mint például “minden magyar felelős minden magyarért”.


Az ellenfél közösség előtti megsemmisítésével

Kövér László a Pápai Református Gimnázium új internátusának átadásán, miután hosszan taglalta a keresztény értékek mély beágyazottságát kultúránkba, a következőket mondta:

Jézus gyilkosainak eszmei utódai, akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak vagy mint éppen napjainkban „transzhumanistáknak” nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet.

Ha meg is próbálnánk szemet hunyni az ordítóan antiszemita mondat felett, és elnézően azt mondanánk, hogy mindezt általában és képletesen kell érteni, akkor is sikerült kijelölni a kormánnyal nem éppen egyformán gondolkodók helyét a közösség előtt: gyilkosok.


Az addigi szabályok és értékek sajátokkal való felülírásával, és engedelmesség követelésével

A Kréta rendszer egy olyan informatikai hálózat, amelyen keresztül az iskolás gyerek tanulmányi előrehaladása nyomon követhető a vele foglalkozó pedagógusok és a szülők számára is, afféle elektronikus napló, leckefüzet és üzenőfüzet egyben. Ezen keresztül érkezett meg Pintér Sándor belügyminiszter levele az első tanítási napon minden szülőhöz, amely köszöntőnek kissé túl tárgyilagosra sikerült. Az első mondata rögtön így hangzik: „Kérem, a gyermekétől elvárt tudásszint megszerzése érdekében működjön együtt az iskolával”. Azaz: ha jót akarsz magadnak és a gyerekednek, fogadj szót szépen!


Az utódok kivégzésével, átnevelésével vagy új, a saját céloknak megfelelő utódok létrehozásával

Csák János Szekszárdon, az országos szakképzési tanévnyitón tartott beszédébe ügyesen belecsempészte, hogy az itt jelenlévő diákok legfőbb feladata a magyarság létszámának növelése. “mindent megteszünk azért, hogy a gyerekvállalás ne teher legyen, és minél több magyar gyerek szülessen” – mondta, ezzel rögtön irányt is mutatva a jelenlévő szakképzős növendékeknek. Parragh László ugyanezen az eseményen kiemelt eredményként említette:  “Elértük tíz év alatt, hogy ma többen járnak szakképzésbe, mint hagyományos gimnáziumba”. Az irány egyértelmű: a magas szintű képzettség helyett a cél egy szakma megszerzése és minél több igazi magyar utód létrehozása.

A nagy ünneplés közepette talán azt is érdemes megnézni, mi történik a természetben azokkal a ragadozókkal, amelyek „túlnyerik magukat”. Ha egy adott területen teljesen átveszik az uralmat, akkor itt felborul az  egyensúly, és miután mindent elpusztíttanak, vagy maguk is elpusztulnak, vagy az egyes példányok egymás ellen fordulnak, amíg újra helyre nem billen az egyensúlyi állapot; esetleg egy idő után kénytelenek továbbállni és új terület után nézni.

Az oktatás elesett. Mi jön ezután?

Facebook Comments