A héten látott napvilágot az Eurostat 2022-es felmérésének eredménye, amely arra fókuszál, hogy az Európai Unió tagországaiban milyen összefüggés van a 25 és 34 év közötti lakosság iskolai végzettsége és az országán belüli lakhelye között. A kutatás kimondottan a diplomások számarányára koncentrált. Az irányadó számarány, amit az Unió szakpolitikai célként határozott meg, 45%; ehhez képest állapította meg a vizsgálat, hol mennyiben teljesül ez a célkitűzés. A 240 régióból, amelyekről adatok állnak rendelkezésre, 72 olyan volt (ez az összes uniós régió 30%-ának felel meg), ahol a diplomát szerzettek aránya már elérte vagy meghaladta az EU szakpolitikai célját. Hogy ez sok vagy kevés, azt majd a szakértők megvitatják. Azt viszont érdemes és tanulságos megnézni, hogy hazánk hogy is áll ezzel a kérdéssel.
A nagyvárosok „agyelszívó” hatása természetes folyamat kontinensszerte. Az, hogy a fővárosban és környékén magasabb arányú a diplomások száma, mint a vidéki falvakban, a legtöbb európai országra jellemző. Magyarországon viszont akkora a különbség, mintha a fővárostól távolabb eső területek egy másik történelmi korban léteznének. Budapesten a felsőfokú tanulmányokat végzettek a több, mint 60 százalékos számaránnyal versenyképes a legtöbb európai nagyváros hasonló adatával; az ország leginkább elmaradott régióiban a 25 százalékot sem éri el. És ezek az alacsonyan képzett lakosságot jelző területek a térképen nem pici, egymástól elszigetelten álló pöttyöcskék, hanem hatalmas, egybefüggő foltok; a szélük a fővárostól legtávolabbi pontokra esik ugyan, de az ábrán jól látszik, hogy kíméletlenül terjednek a belső területek felé. Ez nem a fejlődés lehetőségét vetíti előre, sokkal inkább azt, hogy már nem csak a gazdaságilag leginkább elmaradottnak ítélt területek érintettek.
Hogy ennek pontosan ki az oka, azon hosszan lehet – és érdemes is lenne – elmélkedni. Minden bizonnyal soktényezős jelenségről van szó. Ide tartozik, hogy a fővárostól távolabb eső vidékeken kevesebb lehetőség van szellemi munkát végezni (bár az online világban ez elméletben nem lehet akadály, de sokszor a szükséges infrastruktúra is hiányzik ehhez a rosszabb szociális körülmények között ragadt területeken). Említhetjük, hogy az Unión belül biztosított szabad mozgás egyik következménye, hogy sokan nem hazánkban szereznek diplomát és nem itt kamatoztatják tudásukat. Megkerülhetetlen az oktatási rendszer szétesésének kérdése is: a nehezebb körülmények között működő településeken az iskolák már csak látszólag funkcionálnak oktatási intézményekként, mivel sem a szakemberek, sem a tárgyi feltételek nem biztosítottak a versenyképes szolgáltatáshoz. Ez az állapot határozott és céltudatos kormányzati program híján újratermeli magát, így minden következő ott született gyereknek egy kicsit kisebb lesz az esélye arra, hogy diplomás felnőtt váljék belőle, mint a nála idősebbeknek. Mondhatnánk, hogy baj lesz, de a jövő idő már nem indokolt: baj van. És semmi jel nem mutat arra, hogy bárki, akinek hatalmában áll, változtatni szeretne ezen a helyzeten.