Zsidózás, testüregmotozás, fenyegetés, megfélemlítés: a BKV-ügy vádlottjai az előzetes durva megpróbáltatásairől beszéltek. Az ember azt gondolná, hogy amit velük megcsináltak, az csak egy börtönsorozatban fordulhat elő, de nem a való életben, pláne nem egy jogállamban.
Nemrég jelent meg a Kényszervallatások gyanúja a BKV-ügyben című tanulmány, amely döbbenetes esetekről számol be az érintettek vallomásai alapján. A tanulmányban Kádár Éva jogász arra keresi a választ, hogy a hazai és nemzetközi jogforrásokra, joggyakorlatra tekintettel, hol húzódik a határ a legális nyomozati módszerek és a kényszervallatás között, valamint arra, hogy a BKV-ügyben alkalmazott kihallgatási technikák jogilag hogyan ítélhetőek meg.
A BKV-ügy menetében nagyon fontos fordulópontot jelentettek azok a 2012 szeptemberétől, a Kecskeméti Törvényszék előtt elhangzott vallomások, amelyekben több vádlott irányított vallomástételről, kényszervallatásról számolt be. A vitatható körülmények között született, és a bíróság előtt erre hivatkozva vissza is vont nyomozati vallomásokat az első fokon eljáró tanács sem tekintette releváns bizonyítéknak.
Zelenák Tibor volt osztályvezető a kecskeméti tárgyaláson beszámolt arról, hogy őrizetbe vételét előbb közölték a tévéhíradóban, mint vele, majd 51 napos előzetese alatt nem vehette fel a kapcsolatot három kisgyermekével és feleségével. Ráadásul megalázó átvizsgálást is el kellett szenvednie:
“egyik alkalommal az ügyvédemmel voltam személyes beszélőn, visszavezettek a szintre, de nem a zárkámba, hanem egy üres helyiségbe, ahol anyaszült meztelenre kellett vetkőznöm, és olyan átvizsgálásban volt részem, amit az urológusomtól – ha lenne ilyenem -, és egyáltalán semmilyen orvostól, nem viselnék el.”
A tárgyaláson Horváth Éva, Hagyó egykori sajtósa is hosszan sorolta az előzetes letartóztatás embertelen körülményeit: lezsidózták, megfélemlítették, és arra akarták rávenni, hogy főnökeire tegyen terhelő vallomást.
“Vallásom miatt hetente tartottak zárka ellenőrzést. Megjegyzéseket tettek a könyveimre, öntötték a szemetet a zárka közepére, belekeverve a személyes dolgaimat, hogy “takaríts zsidó”. Mondták, hogy ha továbbra is bejön hozzám a rabbi, a törvényes lehetőségeken belül, nem tudnak esetleg megóvni attól, hogy “leesek” az ágyról és megüssem magam, de mégis vállaltam a hitemet.”
“A börtönorvosok próbáltak – a tudtom nélkül – bekábítószerezni. Hiszen úgy kezdtek el adagolni Rivotril gyógyszert, hogy arról nem tudtam, nem igényeltem semmilyen bódító, kábító gyógyszert, sőt hangsúlyosan elleneztem, amikor felajánlották. Láttam, hogy néznek ki azok, akiket leszedáltak ott, én ép elmével szerettem volna hazakerülni a családomhoz. Előfordult, hogy 54 C fok volt a 4 fős 6 m2-es zárkában, ránk csukták az egyetlen levegőt szolgáltató nyílást, az étkezéshez használt kisablakot a zárkaajtón és még sorolhatnám tovább.”
“Kihallgatásokra teljes bilincsben vittek, mint a gyilkosokat ezzel tályogos – és kezeletlen – sebeket okozva a testemet. Mozgásom indokolatlanul szoros korlátozása miatt, estem – keltem a szállítások közben. Egy alkalommal annyira, hogy baleseti sebészetre is kiszállítottak, mert a járdaszegélybe vertem be a fejemet esés közben a lábbilincsben. Amikor ezt szóvá tettem a kísérő BV őrnek, akkor azt válaszolta kussoljak, mert úgy veszi megtámadtam, és akkor törvényesen rám is lőhet. Szeretném itt megjegyezni, hogy sosem az elítéltektől és az előzetes letartoztatásban lévő raboktól kellett tartanom. Ez alatt 26 kilót fogytam.”
Ez csak két ember vallomása a hét vádlott és három tanú közül, akik a BKV-ügy kapcsán arról számoltak be a bíróság előtt, hogy az ügy nyomozati szakaszában kényszervallatásnak vetették alá őket. A többi esetről a Jogifórumon megjelent tanulmányban olvashatnak részletesen.
A címkép csak illusztráció