„Győztessé tesszük az országot” – hirdette már a címében is az az interjú, amelybe valaki beleírt karácsonykor. Nem is akármilyen interjúba. A Kis Vezetőjébe.
Lett is belőle botrány, hogy ihaj.
Hogy hamisítás, meg hazugság, meg nem ezt mondta.
Valóban.
De az nem hazugság, hogy „győztessé tesszük az országot”?
Az nem hazugság, ami az interjúban áll, hogy az egészségügy vagy az oktatás jól, mi több, jobban teljesít?
Igaz, Orbán nem mondta azt, hogy megkérdezzük az emberek véleményét, bár nem érdekel minket, vagy azt sem, hogy miközben nő az ápolók bére a kórházi hullák száma is növekszik.
Kétségtelen, ez beletoldás, ha úgy tetszik hamisítás.
Vagy legalábbis már nem interjú.
De interjú az valójában, ahol egy mikrofont tartanak a Kis Vezető elé és afféle kérdésekkel:
„Magyarország életében is nagyon mozgalmas volt a 2016-os év. Elkészítette már az idei számvetést?” – ez aztán tényleg a szakma egyik csúcsa. De mindent lehet fokozni: „Mit várhatunk a következő esztendőtől?” – így egy másik.
(Esztendőtől és nem évtől, ha már – nyilván ha egy félisten színe elé kerülünk, akkor alaposan válogassuk meg a szavainkat, és legyünk fennköltek.)
De ne legyünk igazságtalanok. A szerzőbe szorult ám bátorság, mert emígyen is tud ám kérdezni: „Az egészségügy és az oktatás helyzete nem tűnik sikerágazatnak. Elakadtak a reformok?” (Ne kekeckedjünk most azon, hogy egy helyzet miként lehet, vagy nem lehet sikerágazat, a lényeget értjük így is.)
És jön persze a megnyugtató felelet, hogy dehogynem, ez aztán a sikerágazat – soha ilyen jó nem volt, stb. Mire a propagandainterjú elkészítésére kivezényelt erre eképpen replikáz: „Az ellenfelei folyamatosan korrupcióval vádolják. Hatékonynak tartja ezeket a támadásokat?”
Nincs egy kis nono vagy cöcö – vagy afféle, hogy
- az anyósom órákat vár egy kórházban a vizsgálatra, miközben holtfáradt orvosok és ápolók rohangásztak össze vissza a reménytelen helyzetben?
- Miközben a várakozó, nyögdécselő paciensek sora csak nő, növekszik.
- Vagy, hogy van az, hogy százmilliárdok úsznak el a Mészárosokhoz, Garancsikokhoz, miközben az „oktatási sikerágazatban” khhmm, szóval ott azért nem minden alakul világszínvonalon, és így tovább.
Igen, az én pályafutásom során is akadt olyan interjúalany, amelyik szépíteni próbált, füllenteni, netán hazudni igyekezett. Az interjú már csak ilyen műfaj.
De akkor, aki valóban interjút készít, aki újságíró valahogyan, talán a következő kérdésben mégiscsak próbálja legalább az olvasóknak megmutatni, hogy
milyen hazug ember is ez.
Persze a fideszizált megyei lapok új központi főszerkesztője, aki elég megbízható ahhoz, hogy az interjút elkészítse, sosem fog ilyet tenni. Tudja ő, hogy hol a helye, mi a szerepe, mennyit ér.
Ő itt csak egy cseléd,egy jobbágy, egy szolga – nincs rá sok szükség, csak annyi, hogy ebben a reménytelenül unalmas propagandainterjúban eljátssza az újságíró szerepét.
És szegény igyekezett, meg kell neki szolgálnia a stallumot, ez a Szakács Árpád előéletét tekintve inkább jobbikos, mint fideszes, hát tudja, neki bizonyítani kell.
És ha az elvárás egy csinos propagandainterjú, akkor ám legyen.
Erre valaki beletrollkodik a Kis Vezetőnek szépen becsomagolt karácsonyi ajándékba.
Hát ezért szerezték meg fideszközelbe ez a lapot? Ezt érdemli a Kis Vezér? Hogy az ő interjúját,
É akkor jöhet a statuálás.
Hogy kérdezni csak az kérdezhet, aki tudja a rendet.
A rend pedig az, hogy nem kérdezünk.
És akiről feltételezhető, hogy kérdezni próbál, az keressen más munkát magának.
Amíg még lehet.
Tudtuk eddig is, hogy így van, most ez az ismeretlen troll be is bizonyította – a sajtószabadság halott. Megmutatta nekünk, hogy ma már csak olyan interjúk készülhetnek bizonyos emberekkel, amelyekben igazság legfeljebb csak utólagos beírásokkal kerülhetnek.
S a többi néma csend.