Sőt, azt is elmondhatjuk, hogy ő áll mögötte. De az arckifejezéséből ítélve ez nem teszi különösebben boldoggá. Biztos már nagyon unja az amerikai elnökökkel való örökös találkozókat. (Nem.)

A csoportkép a NATO-vezetők brüsszeli csúcsértekezletén történ, ahol a miniszterelnök megígérte, hogy Magyarország megnégyszerezi(!) a védelmi költségvetését, ami jelenleg 300 milliárd forint évente. Ezt pár éven belül 1200 milliárdra (évente!) tervezi emelni.

Ha ezzel se lopja bele magát Trump szívébe, akkor semmivel.

Az új amerikai elnök elsőszámú elvárása a NATO-tagállamokkal szemben, hogy mindenki emelje a hozzájárulását, ne Amerika állja a költségek többségét. Trump a GDP 2 százalékát követeli minden tagállamtól, ennek csak kevesen tesznek eleget.

A magyar GDP 2016-ban 35 ezer milliárd forint volt, ennek a 2 százaléka se kevés, de csak 700 milliárd lenne. Orbán ezt tervezi majdnem a duplájára emelni (ha hihetünk az ígéretének).

Pedig eddig nem volt katonai költségvetés nagy barátja: 2010-hez, a Bajnai-kormány utolsó költségvetéséhez képest 2011-ben, a második Orbán-kormány első büdzséjében 60 milliárd forinttal csökkentek a katonai kiadások. Ez azután tovább esett: 2013-14-re a GDP alig 0,8 százalékára.

De Orbán mostantól nekilát a millitarizációnak. Úgy tűnik, bár még egy évi 1200 milliárdos költségvetésből sem lehet nemzetközi összehasonlításban jelentős, ütőképes hadsereget építeni, az már azért komoly terhet tudna jelenteni az ország költségvetésének.

Viszont túl nagy koalíció állt össze Orbánnal szemben: Washingtontól Brüsszelen, Berlinen és Párizson át a magyarországi ellenzékig mindenki ellene van. Ha valakit ki tud billenteni ebből a pozícióból, akkor meg kell tennie, hogy hatalmon maradhasson.

Bár a CEU bezárásának az ügye minden bizonnyal Trump ingerküszöbének átlépéséről szólt, hogy az amerikai elnök kénytelen legyen találkozni egy amerikai érdekeltség megvédése érdekében, fordítva sült el. A CEU-bezárásának botránya segített összecementálni az ellenséges koalíciót.

Ma már nem pusztán a találkozó az érdekes Orbán számára,

hanem a vele szemben összeállt koalíció megbontása. (Amiből még találkozó is lehet.) A grandiózus felajánlásból az látszik, Orbán úgy ítéli meg, az ellenség megosztása legkönnyebben Trumpon keresztül történhet. 

A politikailag dilettáns realityshow-tulajdonos csak 2 százalékot akar, hogy otthon, a vádemelési eljárás lehetőségével terhes légkörben valami eredményt tudjon felmutatni. Orbán ezt könnyen megadja neki.

• Vehemensen támogatta az amerikai álláspontot a balkáni bővítés ügyében is (jelentősen szembemenve eddig elkötelezettségével Putyin felé).
• Továbbá példát mutat, túlteljesít és megelőz (különösen a tagállami költségnövelés ellen küzdő németeket hozva ezzel kellemetlen helyzetbe).

Eddig a lázadás évét vizionálta, ideológiai vonalon kereste a szövetségest Trumpban (és párhuzamosan Putyinban). Ez egyáltalán nem jött be,

Trump arra is jelentéktelennek tartotta, hogy leereszkedően szóba álljon vele.

Mostantól a geopolitika terepén próbál küzdeni: az amerikaiak legjobb szövetségesét próbálja előadni a NATO-ban, az európai (vagy legalábbis a kontinentális) egységet megbontva amerikai védőszárnyat keres a hatalmát fenyegető brüsszeli-berlini kritikákkal (és esetleg szankciókkal) szemben.

Bár a nagyvonalú felajánlásra könnyen lehet legyinteni – hogy hol lesz már Trump 2024-ben, amikorra Orbán a GDP 2 százalékának elérését ígérte -, azt nem lehet nem észrevenni, hogy Orbán már nem is feltétlenül csak Trump, hanem az elnöki adminisztráció diplomácia-biztonságpolitikai vonalát meghatározó republikánus héják kedvét keresi a mostani militarizmussal.

De nem kizárt, hogy megint pórul jár.

2006-ban II. Bush elugrott Budapestre Gyurcsányhoz, aki jóban volt (vagy egyenesen a zsebében) Putyinnal is, Merkel is járt nála, Orbánnak meg nem volt egyetlen komoly nemzetközi szövetségese sem (hacsak Berlusconit nem tekintjük annak).

Az ellenzéki Fidesz-vezér ekkortól mindenben igyekezett az Egyesült Államok kedvét keresni:

• harcosan kiállt Gyurcsánnyal szemben az amerikai gázvezetékterv, a Nabucco mellett,
• támogatta a grúzok – amerikai biztatásra elkezdett – háborúját is az oroszok ellen, 
• még a rakétavédelmi tervet is pártolta (Magyarországra, amerikaiakat, az oroszok ellen).

Majd nagyot esett, és éppen az arcára. 2008-ban ugyanis kikaptak a republikánusok, jött Obama, akit egyáltalán nem is érdekelt Európa (vagy legalábbis a térségnek ezen része). Erre 2 éve még Orbán egy őszinte pillanatában úgy emlékezett, hogy megtanulta:

stratégiát építeni az Egyesült Államok közép-európai politikájára szigorúan tilos, mert azt kirántják alólad.

És most mégis ezt teszi. Ennek két magyarázata lehet. Vagy elfelejtette már, vagy pedig a másik eset: azért teszi, mert nincs más lehetősége.

Ha nem szerez sürgősen egy komoly szövetségest, lehetőleg ezzel is gyengítve az ellenséges tábort,

akkor a hatalmon maradása is veszélyben lehet. A hatalomért meg nem igazán nem nagy ár néhány 100 milliárd forintnyi extrakiadás. Különösen közpénzből.