- Volt és van elég uniós pénz a magyar határok védelmére, de a kormány nem kér/t belőle, mint ahogy 54 ezer menekülttől sem szeretett volna megválni.
- Szíjjártó egy követ fúj Törökországgal – Németország ellen.
- Magyarország ma várhatóan házhoz meg az Európai Biróságnál a …-ért (koki + sallerért).
FAZ
A Bizottság hivatalosan is visszautasította, hogy megtérítse Magyarországnak a kerítés költségeinek a felét. Az Orbán Viktornak küldött levélben Juncker emlékeztet arra, hogy az EU éppen két évvel ezelőtt, a menekültválság tetőpontján felajánlotta: a többi tagállam meghatározott kulcs szerint menedékkérőket vesz át a magyaroktól, olaszoktól és görögöktől, ám a magyar kormány visszautasította a szolidaritásnak ezt a konkrét formáját. Nem tartott igényt arra sem, hogy más módon kapjon segítséget a szervezettől migránsügyben, viszont Magyarország a szerkezeti alapokból nyújtott támogatások révén igencsak profitál az európai szolidaritásból – hangsúlyozza az üzenet. Mint ismeretes, az Orbán-kabinet 440 millió eurót akart, mondván, hogy a határzár minden tag biztonságát szolgálja.
Magyarország keresztet vethet a kerítésért remélt 440 millió euróra, nagy valószínűséggel nem lesz abból semmi. Így látja ezt az újság, amely azt írja, hogy Juncker egyértelműen reagált a magyar követelésre. A Bizottság elnöke azt üzente: az jó, hogy az Orbán-kormány az EU fontos elveként ismeri el a szolidaritást, ám utóbbi kétirányú utca. Vagyis időnként a tagállamok támogatást várhatnak el a többiektől, és vannak szakaszok, amikor nekik kell segíteniük másokat. A levél, amelyet nyilvánvalóan eljutattak egy sor szerkesztőséghez, felidézi, hogy az unió két éve 54 ezer menekültet át akart venni a magyaroktól, ám azok erre nem tartottak igényt. Továbbá 2014—15-ben 6,2 millió euró állt Budapest rendelkezésére a brüsszeli szükségalapból, de ennek csak egyharmadát használta fel. Ezen felül lehívhat 40 milllió eurót a külső határok biztosítására. Ha több eszközre van szüksége, akkor a Bizottság kész ezt megvizsgálni – hangsúlyozta Juncker.
Az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője úgy gondolja, hogy a kerítés ügyében nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról a magyar követelést. Weber azzal indokolta megértését, hogy Magyarország sokakkal együtt az unió külső határait védi. És a határzár hozzájárult a migrációs válság megoldásához. A politikus, aki egyben a bajor keresztényszociálisok 2. embere, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca. Vagyis a magyar kormánynak is tekintettel kell lennie másokra. Ebből a szempontból lényegesnek nevezte, hogy Orbán Viktor elfogadja, mennyire fontos az összefogás a tagállamok között.
A magyar és a török külügyminiszter közösen bírálta, ahogyan a két német kancellárjelölt foglakozott országukkal a hétvégi tévévitában. Merkel és Schulz szóvá tette a menekültkérdésben tanúsított magyar álláspontot, továbbá, hogy nincs értelme folytatni a tárgyalásokat Törökország uniós belépéséről. Szíjjártó erre úgy reagált, nem hitte volna, hogy a migránsügy két év elteltével is a fő téma lesz az unió számára. Hozzátette, hogy a helyzet katasztrofális következményekkel jár a földrészen. Mint mondta, az utóbbi időben Magyarországot, de legalábbis a kormányt náciként, fasisztaként, diktatúraként állították be. Szemére hányták, hogy nem tartja be az emberi jogokat, Ám a magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy hatékonyan meg kell védeni a külső határokat. De mivel erre hiába várt, a biztonság rosszabb, mint valaha, a terrorveszély minden eddiginél nagyobb. Az unió pedig a képmutatástól és a politikai korrektségtől szenved.
A Bizottság korábbi alelnöke megismételte, hogy az uniónak ott kell csapást mérnie a magyar és a lengyel államra, ahol azok a legérzékenyebbek, vagyis a pénztárcájuknál. Viviane Reding, aki jelenleg EP-képviselő, kiemeli, hogy az EU-nak nincsenek megfelelő eszközei a két renitens kormánnyal szemben. Ezért módosítani kell a Chartát és lehetővé kell tenni a pénzügyi támogatások felfüggesztését, ha alapjogok sérülnek, pl. bírákat bocsátanak el, újságírókat hallgattatnak el, menekülteket utasítanak el, civil szervezeteket járatnak le, egyetemeket helyeznek gyámság alá és ördögnek festik le Brüsszelt. Amikor ezek az országok a legfőbb normákat támadják, az egység kötőanyagát teszik tönkre. Az unió hitelessége és jövője a tét, ezért határozott választ kell adni.
Reding kitér arra, hogy korábbi tisztségében épp elég alkalma volt megismerni Orbán Viktor módszereit, meg azt is, hogy mennyire meg van kötve Brüsszel keze. Épp ezért javasolta annak idején a strukturált párbeszédet, csak éppen Lengyelország nem hajlandó a dialógusra. Épp ezért bővíteni kell a jogi eszköztárat. A képviselő ennél a pontnál veti fel újra, hogy lehetőséget kell teremteni a támogatások visszatartására, ha valahol módszeresen megszegik a jogállamiságot. Az euróövezeten belül már egyébként is lehet vele élni, akkor miért ne terjesztenék ki? Az EU nem tudja megvédeni a demokráciát és az emberi jogokat a határain kívül, ha a saját területén elnézi ezek megsértését. Példát kell mutatni. A tagság önkéntes, jogokkal és kötelezettségekkel jár. nem lehet szemezgetni belőlük. Ám a tangóhoz mindig két ember kell.
Két neves szakértő rámutat, hogy a tekintélyelvű magyar és lengyel irányzat jobban fenyegeti az EU-t, mint a Brexit, mert megrendíti a szervezet jogi alapjait. Ennélfogva a többi kormánynak határozottabban kell eljárnia a jogállam védelmében. A két szerző, Stefan Lehne, a Carnegie Europe kutatója, illetve Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet igazgatója, úgy ítéli meg, hogy már politikai válságba fordul az alapelvek megsértése magyar, illetve lengyel részről. Ám a két vezetést csak akkor lehet jobb belátásra bírni, ha más tagok magas rangú képviselői is csatlakoznak a Bizottság, illetve az Európai Parlament akcióihoz. Annál is inkább, mivel most az értékeket belülről támadják.
A tagok túl sokáig kellemetlen illiberális belügynek tekintették a magyar és a lengyel fejleményeket. Ám a két országban állami intézményeket ejtett fogságba a Fidesz, illetve a PiS, és ez már gátolja az uniós jog alkalmazását is. A magyar kormánypárt sokáig élvezte az igen erős Európai Néppárt védelmét, de a konzervatív tagszervezetek közül mostanra sokan már elvesztették a türelmüket és májusban megszavazták, hogy a 7-es paragrafus alapján kezdődjön eljárás a jogállam, a demokrácia és az alapvető jogok súlyos veszélyeztetése miatt. Csakhogy sem Budapest, sem Varsó nem mutatja jelét, hogy változtatni akarna az irányon. A magyaroknál az az ok, hogy közelednek a választások. És most már a kampány része, hogy Orbán leszólja az EU-t, valamint annak intézményeit.
A gond nem csupán az, hogy a két ország károkat okoz a jogállamnak. Felvetődik az is, hogy nyíltan elvetik a jogilag kötelező döntéseket, lásd a kvótákat. Nagy a veszélye annak, hogy a jelenség továbbterjed. És elvész az összetartás, ha a tagok nem bízhatnak abban, hogy mások is eleget tesznek a közös határozatoknak. Arról nem beszélve, hogy mennyire rombolja ez az unió külső tekintélyét, cselekvési lehetőségét. A Bizottság jogi lépéseit politikai értelemben támogatnia kell a Miniszterek Tanácsának, amikor az pár hét múlva összeül. A nemzeti kormányoknak pedig be kell vetniük a kétoldalú diplomáciát. Nagy felelősség hárul továbbá az Európai Néppártra. Fontos, hogy a tagok ugyanazon a hangon nyilvánuljanak meg. Ha eredménytelennek bizonyulnak mindezen erőfeszítések, akkor meg kell fontolni a 7-es cikkely alkalmazását. Ha a tagok nem állnak a Bizottság részletesen indokolt kezdeményezése mellé, akkor az EU arcát veszti. De akkor is, ha Brüsszel nem terjeszti elő javaslatát, mert fél, hogy nem kap elegendő támogatást.
Ha megindul az eljárás, ügyelni kell arra, hogy a magyar és a lengyel kormány ne állíthassa be úgy, mintha utaznának rájuk. Különösen fontos volna, ha a közép-európai partnerek is rávilágítanának, hogy itt a normák megóvásáról van szó. Lényeges elrettentő hatást fejtene ki, ha a jövőben az uniós pénzeket a jogállamiság betartásához kötnék. Egyúttal szigorítani kellene az uniós alapok elköltésének ellenőrzését, ami a visszaélések, a korrupció megakadályozását célozza. Az EU állam- és kormányfőinek rá kell venniük Magyarországot és Lengyelországot az irányvonal módosítására, a brüsszeli akciókkal összhangban. Ezzel párhuzamosan az uniós intézményeknek és a 26 államnak nyilvánosan rá kell világítania, milyen közös értékek forognak kockán. De a végső szót azoknak a magyaroknak és a lengyeleknek kell kimondaniuk, akik tiltakoznak a demokrácia lebontása ellen. És tudniuk kell, hogy az európaiak mellettük állnak, mert a jogállam mindenkinek fontos.
Brüsszel fokozni kívánja a nyomást Lengyelországra a demokratikus normák megsértése miatt. A hírügynökség úgy értesült, hogy a Bizottság ma felkéri a tagállamokat, vizsgálják meg még egyszer, a Szydlo-kormány megszegi-e a jogállamiságot. Úgy tudni, hogy a testület mai ülésén azt javasolják: a nem egészen három hét múlva esedékes miniszteri tanácsülésen tűzzék napirendre a lengyel kérdést, ami még inkább erősíti annak a valószínűségét, hogy büntetés jön, ha Varsó tovább makacskodik. A lengyel fél visszautasítja, hogy az igazságügy vagy a sajtó reformja ártana a jogállamba vetett bizalomnak. Előzőleg az EU figyelmeztette a lengyeleket, hogy példátlan szankciók várnak rá, habár a kilátásba helyezett magyar vétó miatt bizonytalan, hogy szóba jöhet-e a szavazati jog felfüggesztése, ami a legfőbb megtorló intézkedés volna.
Uniós diplomaták arra számítanak, hogy az Európai Bíróság ma kerek-perec visszautasítja a kvótadöntés miatt benyújtott magyar és szlovák panaszt, amelyhez Lengyelország is csatlakozott. Ha így lesz, az lehetővé teszi, hogy az unió újrakezdje a párbeszédet a rendkívüli mechanizmus alkalmazásáról, arra az esetre, ha netán megint nagy tömegben érkeznének a menekültek. Az ügy két év óta megosztja a szervezetet, miközben olyan fontos kérdéseket kellene tisztázni, mint a Brexit és a biztonság.
A három keleti tagállam arra hivatkozik, hogy a kötelező elosztási rendszer aláássa szuverenitásukat és veszélyezteti homogén társadalmaikat. Ehelyett a külső határok védelmét és azt szorgalmazzák, hogy csapjanak le az illegális bevándorlásra. E célra embert és felszerelést ajánlottak fel, de a nyugaton elkövetett merényletek miatt, biztonsági megfontolásokat hangoztatva, senkit sem akarnak befogadni. Ezzel együtt pofonra számítanak ma Luxemburgból. A szlovákok azonban már jelezték, hogy ők tiszteletben tartják a döntést, vagyis onnantól kezdve átvesznek menekülteket. Az EU-ban ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy ha a magyarok és a lengyelek feje fölött reformálják meg a menedékrendszert, akkor azt a két nacionalista kormány megint csak a Brüsszel-ellenes propaganda céljaira használhatja ki. A források azonban megjegyzik, hogy jelenleg viszonylag kevesen jönnek, ezért vissza kell térni a szolidaritáshoz a görögök és az olaszok terheinek enyhítésére.
Még nem lehet fellélegezni, mert a migránsválság nem múlt el; lehet, hogy az érkezők száma csökken, de nem annyira, hogy ez elhallgattatná az idegengyűlölőket. A tengeren így is több, mint 120 ezren jöttek az idén, és a hullám várhatóan nem is csillapodik belátható időn belül. Azzal is szembe kell nézni, hogy ha valahol etnikailag és kulturálisan egynemű nemzetről álmodnak, nos, ott már így is túlzottnak tartják a migrációt. A demagógia azzal fenyeget, hogy Európa újraéli a rettenetes múltat, a szektás gyűlöletet. A „kaparj kurta”-szemlélet és a gyűlölködés a világban már nem korlátozódik az olyan notórius alakokra, mint Orbán Viktor. Ő nagyon is egyetért a mexikói határra tervezett fallal és minden migránsban potenciális terroristát lát. És nem számít, hogy az apadó lélekszám miatt Magyarországnak szüksége van a bevándorlókra. Véleményét igen sokban támogatja a lengyel, a szlovák és a cseh vezetés.
Az ilyen patológiás tünetek azonban sújtják a kontinens tehetősebb részeit is. Az illetékes populista norvég miniszter pl. azt állítja, hogy Svédországban vannak olyan övezetek, ahová a migránsok miatt nem tanácsos belépni. Az olaszoknál a szélsőjobbos ellenzék a bevándorlók ellen tüzeli a közvéleményt. Az tény, hogy a politikusok nagy hasznot húzhatnak a kiszolgáltatott menekültekből. Könnyű meglovagolni az aggályokat, ily módon elterelni a figyelmet a politikai bajokról, a korrupcióról és a hozzá nem értésről. Németország ugyanakkor a pozitív ellenpélda. Ez mutatja, hogy kellő akarat esetén lehet kezelni a tömeges bevándorlást, vagy legalábbis ha a hatalom nem akar cinikusan eljárni. Az alternatíva ezzel szemben az, hogy bekerül a politikai főáramba a gyűlöletbeszéd, olyasfajta, mérgező következményekkel, mint amit már megtapasztalt a földrész a viharos 20. században.