Orbán előszeretettel hangoztatja a tasliadás – és főleg kapás – pedagógiai fontosságát. Most ő kapott volna egy hatalmasat minden tisztességes kocsmában, ha ott mer úgy viselkedni, mint a nagy tekintélyű parlamentben. Vazallusai persze szolgaian tapsolták.
Történt, hogy az LMP-be igazolt Demeter Márta a parlament idei, utolsó ülésnapján kérdést merészelt feltenni tekintetes miniszterelnök úrnak. Tehette – még – mindezt azért, mert furcsa mód benn maradt még a házszabályban, hogy a megválasztott képviselők bizony kérdezhetik a kormány képviselőit, ide értve magát a kormányfőt is. Még akkor is, ha erre csak három hetente kerülhet sor.
Nem véletlenül olvasható ez a passzus – még – a rendelkezések között. Ugyanis amióta nem születési előjogán – és isteni felkentségen alapuló – királyok uralkodnak, a demokráciák alapvetése lett a hatalom számon kérhetősége. Az Isten kegyelméből regnáló uralkodótól aztán igazán felesleges volt megtudakolni: ezt vagy azt miért is tette? Nem volt véletlen az, hogy isteni kegyelem koronában öltött testet a király fején, tévedhetetlen volt ő, s mint ilyen, nem is felelősségre vonható. (Viszonylag könnyű belátni, hogy a felelősségre vonás teljes eszköztárának hiányában a nekihevült tömeg jobb híjján a nyaktilóhoz folyamodott.)
Nagy szerencse, hogy ma már felduzzadt e fenti eszköztár, nem kell azon mód – fizikailag – az uralkodó fejébe nézni, ha meg is kérdezhetjük: mi is rejlik egy-egy tette mögött.
Így képzelte ezt a képviselő is. Imígyen szóla Demeter: “Hogy van az, hogy itt terrorizmusért is körözött emberek flangálhatnak az ön közelében? Kiderült Ghaith Pharaonról, hogy önhöz érkezett vacsorára, kiderült Ghaith Pharaonról, hogy azön vejével üzletel. Hogy van ez, magyarázza meg! És kérdésem az, örökölnek-e valamit Ghaith Pharaon vagyonából, és hogy milyen garanciát tud adni arra a magyar embereknek, hogy nem ön jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot?”
Nem kell ebbe többet belelátni, mint a hatalom számon kérhetőségével élő választott képviselő kérdését.
A válasz azonban igazán parádésra sikerült attól az Orbán Viktortól, akit a közbeszéd kiváló vitázónak tart: “Hát, ö, mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársam! Boldog karácsonyt kívánok!” Ezzel vége is. Igen, ez maga volt a válasz. Nincs tovább. Nincs költői túlzás, kihúzása a koncepcióba nem illeszkedő résznek. Orbán felállt, elmondta az idézett mondatot, majd helyet foglalt. Háta mögött övéi ovációjával.
Egy tisztességes késdobálóban, ha felmerül a kérdés: ki vitte el a borravalós dobozt, és ez a válasz érkeznék, bizony – szigorúan bayeri terminológiával – taknyán-nyálán csúszva vágnák ki. De hát nem érdemes ilyen ilyen fenkölt erkölcsiséget számon kérni azon a parlamenten, amelynek tekintélyére Kövér László vigyáz. Nem is vágyunk arra, hogy bárki, bármilyen okból, még a legapróbb mértékben is megsértse a miniszterelnök úr fizikai integritását. Éljen ő sokáig, boldog egészségben. Politikai énje azonban végre taknyán-nyálán húzhatna el a közéletből.
Csak az ismétlés anyai tulajdonsági okán jelezzük újra: ha a hatalom nem számon kérhető, vagy ha tudatosan és szándékosan kiüresítik a számon kérés intézményrendszerét, ismét kizárólag a drasztikus megoldások maradnak azok számára, akik tudni szeretnék, mi is ját a nagyurak fejében?