Kaszavégtagú démoni hattyúk és alvilági agyaras-szarvas szörnyelefántok – C. M. Kosemen illusztrációi rávilágítanak, milyen nehéz csupán kövületek alapján rekonstruálni egy ősi állatot.
A paleoművészek kénytelenek úgy ábrázolni az őstörténeti teremtményeket, hogy már nincs lehetőségük megfigyelni az élő állatokat. Csak a kövületekre és a csontokra alapozhatnak, amihez fantáziájukat is hozzá kell adniuk. Az illusztrációk így viszont csalókák lehetnek.
C. M. Kosemen isztambuli művész, szerző úgy véli, hogy a paleoművészek démoni, alvilági lényeket akarnak találni a fosszíliákban. Ezt alátámasztva könyvében ma is élő állatokról készített alternatív illusztrációkat csupán azok csontvázából kiindulva. Az eredmény egyszerre vicces és rémisztő.
Pávián – ahogy a jövő paleontológusai értelmezhetik
Kosemen szerint az egyik legáltalánosabb túlzás, hogy a ragadozó dínókat látványos, hatalmas, kilátszó fogsorral és karmokkal ábrázolják. Ezzel szemben megnézhetjük, hogy a ma élő húsevőknek is nagy, éles fogaik vannak, ezeket azonban általában eltakarja bőrük, ajkuk.
A másik fontos dolog a szőrzet kérdése. Kosemen rávilágít, hogy vannak olyan fosszíliák, amelyeken szőrszálakra utaló jeleket találtak. A paleoművészek ezeket csak jelzésértékkel illusztrálják. Lehetséges azonban, hogy néhány dinoszaurusznak sokkal nagyobb szőrzete volt, mint amit az elterjedt képeken láthatunk. Gondoljanak bele, mennyire máshogy nézne ki egy mosómedve, ha csak feleakkora szőrrel ábrázolnák.
Hattyú – tollatlan dinoszaurusznak is képzelhetik
Víziló – ha csupán a csontokra hagyatkoznak
Elefánt, zebra és orrszarvú – dinoszauruszként értelmezve
Mindezek alapján Kozeman szerint elképzelhető, hogy a jövő paleontológusai azt gondolják majd, hogy a békák hosszú lábaikat futásra használták, vagy hogy bőr feszült a rénszarvasok agancsa között, és ezt siklóernyőként használták, amikor szikláról-sziklára ugráltak.
Forrás: cmkosemen.com,