Pedig sokat elnéztek neki, még azt is, hogy kitalált hősökkel kívánja betelepíteni az ’56-os panteont.
Azt olyannyira, hogy miután kiderült, hogy nem egy Dózsa László nevű önjelölt forradalmár – akinek szerepére semmilyen bizonyíték nincs – szerepel a Life magazin ikonikus 1956-os fotóján, de a milliárdos történészasszony nem volt hajlandó megváltoztatni a teljesen alátámasztatlan álláspontját,
Orbán demonstratívan, az ellenfeleivel és a valósággal szemben is kiállt Schmidt mellett.
3 dolgot tett:
- 2017-re is meghosszabbította az 56-os emlékévet,
- október 23-án a Terror Házánál tartotta ünnepi beszédét,
- és az 56-os hősök között említette Dózsát, mintegy kanonizálva a fikciót.
Ezzel üzent mindenkinek, aki kormányon belülről vagy ellenzékből támadni merte Schmidtet.
Akinek pedig sok volt már a rovásán. Nem elsősorban maga a Terror Háza, amelyik úgy tesz, mintha nem létezett volna zsidóüldözés a Horthy-korban, valamint hogy a holokauszt a nyilasok műve lett volna, akik megfeleltethetők a kommunistáknak is. (Hűség háza, nyilas pártszékház -> ÁVH-központ -> Terror Háza.)
Azonban ez a beállítás a jobboldalon (és Orbán szemében) nem bűn, inkább érdem. Felmenti a Fidesz szellemi elődeit, tisztára mossa a magyar jobboldalt, akiknek semmiféle történelmi bűnhöz semmi közük nem volt, minden a németek és az oroszok (külpolitikai okokból most inkább a németek), továbbá a nyilasok és a kommunisták (akik azonosak, ráadásul a kommunisták még zsidók is amellett, hogy nyilasok) bűne volt.
Schmidt erre a (nagyon-nagyon finoman fogalmazva is kétséges hitelességű) világlátásra egy egész intézményrendszert alapított, a Terror Házát és az azt működtető/körülölelő alapítványokat. A szemléletmóddal Orbánnak olyannyira semmi baja nem volt, hogy 2002 februárjában például ennek a megnyitójával fordult rá a kampányra.
De a választást ennek ellenére (vagy éppen ezért) elveszítette.
Schmidtet emiatt nem lett felelősségre vonva, sőt. Úgy maradhatott orbánista, hogy a baloldali-liberális kormánytöbbség továbbra is folyósította az állami apanázst (ti. a közpénzt) a magánmúzeumához. De éket ezzel nem sikerült verni Orbán és korábbi főtanácsadója közé, azt majd csak a második, a 2006-os választási vereség tette meg.
Schmidt az év decemberében publikálta elhíresült cikkét a Népszabadságban(!), amelyben elvileg a Gyurcsány apologétákat (például Nádas Pétert) bírálta, valójában azonban a mottóul választott Orwell-idézet miatt maradt emlékezetes:
Azt ugye nem akarjátok, elvtársak,
hogy Jones visszajöjjön?
És Schmidt le is szögezi, nem kell félni, Jones nem tér vissza, azaz Orbán a Fideszben is végleg megbukott. Aztán ebben (ebben is) tévedett. Orbán azonnal visszalőtt a harci lapban: Schmidt Mária ante portas? Amiben A történészt – meg Ádert, Spédert és Bajnait – azzal gyanúsítja meg az álneves szerző, hogy új pártot gründolnak, amivel ki akarják szervezni a jobboldalt Orbán és a Fidesz alól.
A 2006 utáni fideszes belharcokban azonban Orbán megőrizte a trónját, és 2010 után eleinte nem sok babér termett a puccsistáknak. Schmidt igazán csak 2014 után került vissza a pikszisbe: Orbánnak szüksége volt olyan
ideológusra és emlékezetpolitikusra,
aki képest kontinuitást látni a taktikai okokból kaotikus Fidesz-politikában, egyszersmind bármilyen fordulathoz tud valamilyen történelmi érvet vagy allegóriát találni.
És máris megszületett a rettenetesen ízléstelen Szabadság téri mementó, amiről egy elszólás folytán derült csak ki, hogy az ország Schmidt Máriának lehet hálás érte.
- Orbán vonzódott Schmidt végtelenül leegyszerűsítő látásmódjához.
- A schmidti konteók úgyszólván tökéletesen illettek Orbán minden és mindenki fölött állni kívánó vágyához.
Úgyhogy a két ember tökéletesen egymásra talált ismét: ha az ország nem is,
a történelem fel lett ajánlva Máriának.
A történésznek döntő befolyása lehetett a vadonatúj emlékezetpolitika kialakításában (lásd a kormánytévé Szabadság térnek nevezett műsorát Rákay Kálmánnal), és általában is hatással lehetett a kormánymédiára, valamint saját újságot is vehetett magának (bár a Figyelőnek médiatényezőként nincs jelentősége, inkább csak Schmidt játszótereként funkcionál).
De ezzel és azzal, hogy Spéder Zoltán levadászása után rátehette a kezét egykori harcostársa vagyontárgyainak egy részére, Schmidtnek deklaráltan meg lettek bocsátva az egykori bűnei. Amit csak tovább hangsúlyozott Orbán azzal, hogy 2 hónapja a Terror Házát találta érdemesnek arra, hogy ott tisztelegjen 56 előtt.
Schmidt azonban az utóbbi pár évben 2 jelentősebb hibát is elkövetett (már ami Orbán szemében hibának számít):
- Az egyik a konfliktusa a történészszalmával Dózsa László teljes egészében fiktív 56-os szerepe kapcsán.
- A másik a Sorsok Háza nevű holokausztmúzeum ügye.
De az előbbi nem számít, csak értelmiségi belügy. A valóságot fel lehet áldozni a haza üdvének oltárán, az ellenséggel való harcban szükség van saját hősökre, és a hát a kormánypropaganda naponta többször is hazudik olyat, amiért szerencsétlen Schmidtéket bántják a gonosz ballibek.
A másik már nehezebb ügy, mert a történészek mellett a zsidó szervezetek is elszántan opponálják Schmidt koncepcióját, ti. hogy a Horthy-érát a Sorsok háza a magyar zsidóság valamiféle virágkoraként jelenítse meg, amibe majd csak a németek és a nyilasok rondítanak bele.
Salamoni döntésként inkább ki sem nyit a múzeum, hiába van kész már csaknem 5 éve, és kell fizetni érte évente több mint 80 milliócskát. Az azért jellemző, hogy a Sorsok háza időhúzásáról hivatalosan Lázár döntött, és nem Orbán, aki nem nyilvánult meg az ügyben semmilyen módon. Húzzák az időt,
próbálják agyonhallgatni, az idő majd megoldja.
És akkor most itt van a legújabb botárny, hogy a Schmidt vezette egyik alapítvány (ahol semmi nem történhet a főnökasszony nélkül) szervez egy konferenciát az európai családok jövőjéről, amelyre egyéb náci figurák mellett meg találták hívni a már az amerikai szélsőjobboldalon is szalonképtelenné vált, egyebek mellett a pedofília legalizálása mellett érvelő provokatőrt, Milo Yiannopoulost.
Amitől még a Fidesz-kormány is olyan viharsebességgel határolódott el, amilyenre csak képes volt. Levették a konferencia programját, a külügy üzenni volt kénytelen, hogy nekik semmi közük a dologhoz.
Schmidték először azt se tudták, mibe nyúlnak. A kormánymédiában, közpénzből vezetett Mozgástérblogon, amit Schmidt alkalmazott, Lánczi Tamás szerkeszt, Kiszelly “Álláspontomat mindig szigorúan a gazdáim érdekeihez igazítom, a valóság nem zavar” Zoltán politológus szemrehányó publit írt az ún. balliberális médiának, mert nem eléggé kész a párbeszédre
Nem támadni kéne a konferenciát, hanem eljönni, meghallgatni az előadásokat, és értelmes vitát folytatni az ott elhangzottakról!
Tehát meghallgatni a nácikat, és vitatkozni velük.
Most csak képzeljük el egy pillanatra, amint a családügyi konferencián, mégha mégoly szélsőkonzervatív is, felszólal egy nyíltan homoszexuális figura. Aki még talán ateista is.
Az, hogy szélsőjobboldali, az ebben a közegben nem számít.
De egy ateista buzi?!
- Mit szólnának ehhez a katolikus egyház jelenlétükkel tisztelgő főpapjai?
- Vagy a lengyel szövetséges képviselői. (Amihez érdemes tudni, hogy Lengyelországban a kormánypárt hívei tavaly megválasztották királynak Jézus Krisztust.)
Ennek már a fele sem tréfa. Itten Orbán külpolitikájába van kontárkodva. Schmidt már megint rossz trekken van, azonnal le kell állítani, mert különben erről fog szólni a kampány (eleje), és még a lengyelek is kiátkozzák Orbánt az alig szövetségből. És akkor ki marad neki?
Most lehet igazán sajnálni szegény miniszterelnököt, hogy kikkel van körülvéve.