Beszédet mond: Boross Péter, Lezsák Sándor és Szakály Sándor.
A Szovjetunió Vörös Hadserege 1945. január 27-én szabadította fel a az auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő tábort, ennek most szombaton lesz a 73. évfordulója.
Éppen akkor, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) jónak látja, hogy
szeretettel és tisztelettel emlékezünk a 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) néhai kormányzónkra, és kedves menyére, munkatársára, a 100 éve született özv. Horthy Istvánné (1918-2013) született Edelsheim Gyulai Ilona grófnőre.
A KÉSZ Budapest Belvárosi Csoportja által a Belvárosi Plébánián tartott megemlékező misén beszédet mond
- Boross Péter korábbi miniszterelnök,
- Lezsák Sándor, a Országgyűlés fideszes alelnöke,
- valamint Szakály Sándor történész a Veritas Intézettől (aki korábban “idegenrendészeti intézkedésnek” nevezte a tömeggyilkossághoz vezető kamenyec-podolszkiji deportálást).
Érdemes itt megjegyezni, hogy Horthy ugyan valóban 150 éve született, de júniusban, semmi nem indokolja, hogy éppen a nemzetközi Holokauszt-emléknapon tartsanak érte emlékező misét. Horthy ugyanis tétlenül tűrte kormányzóként 1944-ben, hogy az általa kinevezett Sztójay-kormány német segítséggel Auschwitzba deportálja a vidéki magyar zsidóságot.
A január 14-én 100 éve született Horthy Istvánné már érdemesebb a megemlékezésre: ő juttatta el az ún. Auschwitz-jegyzőkönyveket apósához, aki ezután leállította a deportálásokat. Ami egyúttal rámutat arra is, hogy a kormányzónak megvolt a hatalma ehhez, mégis tétlenül nézte a vidéki zsidóság szinte teljes megsemmisítését, csak akkor lépett közbe, amikor attól lehetett tartani, hogy az angolszászok az addig megkímélt Budapestet fogják bombázni.
A Szombat azt írja:
A szentmise időzítése azonban
különleges ízléstelenségre vall
egy olyan politikus esetében, akinek országlása idején félmillió magyar zsidót taszítottak ki a nemzetből, fosztottak ki és hurcoltak el a náci megszállást követően a magyar közigazgatás közreműködésével otthonaikból – többségüket épp Auschwitzba.
Nehéz eldönteni, botrányos figyelmetlenséggel, vagy a választási kampány otromba és provokatív húzásával állunk-e szemben, leplezetlen gesztussal a Horthy-nosztalgiát ápolók felé.
A belvárosi plébániára amúgy nagy érdeklődést várnak szombatra.
Egy további megjegyzés: a jelenlegi kormánypártok 2 dolog ellen tiltakoznak.
- Ha őket antiszemitának nevezik.
- Valamint a ha a baloldal össze akar fogni velük szemben a szerintük antiszemita Jobbikkal.