- Orbán Viktor különösen sokat fáradozott azért, hogy Magyarország még jobban függjön az orosz energiától
- A német kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar és a lengyel kormány kapjon kevesebb uniós támogatást a jövőben
- Kovács Zoltán szerint kár volna hozzányúlni az EU-szubvenciókhoz, mert abból a nyugati cégek is sokat profitálnak
A konzervatív amerikai kutató intézet szerint Magyarország és Lengyelország immár nem demokratikus, hanem tekintélyelvű, és Közép-Európa nem azért lázad az EU ellen, hogy megvédje a nyugatot, hanem hogy visszaszorítsa a szabadságot és Oroszországhoz törleszkedjen. Orbán ugyan nyugtalanító retorikával az illiberális demokráciát hirdette meg, ám a jobboldalon jó páran mégis úgy ünneplik őt és a többieket, így Zemant és Kaczynskit, mint akik segítenek utat találni az uniónak a bevándorlás, a keresztény gyökerek és a nemzeti szuverenitás ügyében. Csakhogy itt a nagy tévedés az, hogy azt hiszik: nem lehet megkérdőjelezni az adott parlamenti többség akaratát, miközben Magyarország és Lengyelország egyértelműen autoriter irányba tart. A Fidesz és a PiS is azt feltételezi, hogy a választási felhatalmazás birtokában azt tehet, amit csak akar. És a nemzetközi viszonyok most olyanok, hogy a konzervatívok nem tiltakoznak, hanem vezető köreik a bimbódzó közép-európai autokraták védelmére kelnek.
Magyarország az illiberális reformok keretében – orosz mintára – törvényt hozott a civil szervezetek ellen. Az állami propaganda méreteiből ítélve, Orbán nagyon nem szereti Sorost. Épp ezért támadt neki a hatalom a CEU-nak is, jogi bizonytalanságba taszítva a térség legtekintélyesebb egyetemét. Pedig a liberális értékek támogatása hozzátartozik az eleven civil társadalomhoz. Akik nem gondolják ezek után, hogy Budapest és Varsó rossz felé halad, azok ne is a Freedom House vagy a Transparency International jelentéseit nézzék, hanem a Világbank kormányzati jelentéseit. Ezen Magyarország az utóbbi 10 évben egyre jobban szorult lefelé, a többi közt a jogállamot tekintve.
A Heritage Alapítvány, amely nem nagy barátja Sorosnak, a gazdasági szabadságot méri, és a tulajdonjogok védelmét úgy osztályozza, hogy a magyaroknál nagyjából-egészében már nem létezik.
A szabad piacot pártoló Cato Intézet az egyéni és gazdasági szabadság alapján 5 év alatt 16 hellyel sorolta hátrébb Magyarországot. Szóval ez mind-mind egy irányba mutat.
Ha valaki ezt nem hajlandó észrevenni, akkor olyan konzervatív, akit inkább az Orbán-félék csatakiáltását figyeli, ti.
- ’Állítsátok meg Brüsszelt’,
- ’Védjük meg a határainkat’,
- “Nem kérünk a tömeges áttelepítésekből”.
Csak éppen ezek a jelszavak sokkal hitelesebben hangzanának, ha a visegrádiak nem volnának az uniós támogatások fő kedvezményezettjei. Az irdatlan brüsszeli pénzek azonban segítettek kiépíteni a törvényes korrupció kegyencrendszerét, amely szükséges az illiberális demokraták politikai sikereihez. Magyarországon a közbeszerzések több mint felénél mindössze egyetlen pályázó volt, és a megbízások aránytalanul nagy részét kapták meg Fidesz-közeli vállalkozások. Amelyek viszonzásul finanszírozzák a párt hadjáratait.
A Brüsszel és a közép-európai fővárosok közti vita geopolitikailag nem légüres térben zajlik. Az olyan figurák, mint Orbán és Zeman, nem véletlenül tartoznak Oroszország legszorosabb szövetségesei közé. A Fidesz-kormány különösen sokat tett azért, hogy fokozza energiafüggőségét Oroszországtól. Szóval nagy hiba volna félreértelmezni Közép-Európában az „elitellenes lázadók” igazi törekvéseit. Merthogy ezek a politikusok mind inkább tekintélyelvűek és Moszkvához hűek, nem a Nyugathoz.
Csaknem száz lengyel és külföldi személyiség arra szólítja fel a varsói parlamentet, hogy azok vegyék még egyszer fontolóra a Holokauszt-törvényt, miután az tagadja a népirtás valóságát. A nyílt levél aláírói, köztük Kwasniewski volt államfő, valamint Ann Applebaum és Timothy Garton Ash megengedhetetlennek tartják, hogy a vérengzések egykori áldozatai és szemtanúi ne beszélhessenek a történtekről, mert az új jogszabály értelmében félő, hogy letartóztatnák őket érte. Sőt, akár 3 évet is kaphatnak. Az állásfoglalás szerint a szabályozás célja, hogy megvédjék Lengyelország jó hírét, pedig amikor lengyel haláltáborokról esik szó, akkor túlzott reakció azt gondolni, hogy a lengyeleket tartják felelősnek Auschwitzért. Ám a szóban forgó törvény még ezen is túlmegy, és azt feltételezi, hogy a lengyel nemzet teljesen ártatlan, mi több az egyetlen, amely bűntelen Európában. Így azonban nem lehet visszaszerezni az ország méltóságát, ezért sürgősen felül kell vizsgálni a jogszabályt.
Paul Lendvai súlyos csapásnak tartja a zsidók és a lengyelek szempontjából, hogy a varsói kormány keresztülverte a törvényt, amely börtönnel fenyeget mindenkit, aki szóba hozza a náci bűnökben viselt lengyel felelősséget. A holokauszt idején csaknem 3 millió zsidó, a lengyel lakosság majdnem 20 %-a esett áldozatul Hitler faji őrületének. De sokan voltak, akik a halálbüntetés ellenére mentették az üldözötteket. Közülük a jeruzsálem Yad Vashem Intézetben több mint 6700 bátor lengyel emlékét őrzik. Ez több, mint bármely más ország esetében. Ugyanakkor a két világháború közti antiszemitizmus következményekét sokan közreműködtek a náci bűnök elkövetésében, pl. Jedwabnéban. Az új, meglehetősen elnagyoltan megfogalmazott jogszabály a jobboldali-populista, nacionalista kormány részéről új fejezetet nyit a hazugságok tragikus történetében.
Az újság megerősíti, hogy Németország a jogállamiság betartásával kívánja összekapcsolni az uniós támogatásokat. Berlin egyúttal nagyvonalúságra próbálja rábeszélni a többi nettó befizetőt, hogy 2020 után ne okozzon nagy gondot a brit költségvetési hozzájárulás kiesése, ám e pillanatban a svédek, dánok, hollandok és a többiek nem értik: miért kellene még mélyebben a zsebükbe nyúlniuk, hogy olyan államokat segítsenek, mint Lengyelország, amely a jogállamot fenyegeti és nem hajlandó menekülteket átvenni. Ez utóbbi fenntartással a németek is egyetértenek, emellett azt is feltételül szabják a további szubvenciókhoz, hogy a célországok kötelezzék el magukat konkrét reformok mellett. Franciaország ezen felül adóharmonizációt szorgalmaz, mert Marcon azt nem látja be, hogy pl. Magyarország miért uniós pénzekből finanszírozza az adócsökkentéseket.
A legkényesebb kérdés, azonban a jogállamiság. Jourová, az illetékes biztos ez ügyben új javaslaton dolgozik, ideértve, hogy az alapokból csak akkor lehet részesülni, ha az adott állam igazságszolgáltatása működik és független. Ám ez ügyben jelenleg még a Bizottság is megosztott. És mivel itt egyhangú döntésre van szükség, aligha képzelhető el, hogy Lengyelország megszavazza majd. Ezért a donorkormányok most azt vizsgálják, lehet-e a költségvetési keretek kijelölése után minősített többséggel határozni a szerkezeti támogatásokról, amelyek a regionális különbségek kiegyenlítését szolgálják. Vagyis Budapest és Varsó nélkül. Németországnak feltett szándéka, hogy viseljék a következményeket azok a tagok, amelyek a menekültválság során megtagadták a szolidaritást. Az azonban máris biztosnak látszik, hogy leginkább az agrár- és strukrurális alapokat nyírbálják meg.
Kovács Zoltán megerősítette, hogy Magyarország otthagyja a migrációs szerződésről folyó ENSZ-tárgyalásokat, ha az nem felel meg a magyar igényeknek. A szóvivő arra is kitért, hogy az Orbán-kormány semmiképpen sem hajlandó menekültkvótákat elfogadni az unió részéről. Azt hangoztatta, hogy a nemzeti szuverenitást sértené bármiféle külső beavatkozás, vagy pedig ha kötelező kontingenst írnának elő. Azt ugyanakkor elismerte, hogy ez ügyben születhet döntés többségi alapon, de szerinte az ilyen ügyekben teljes egyetértésre volna szükség. Arra a kérdésre, hogy az osztrák kancellár a jövőben kevesebb brüsszeli pénzt szán a kevésbé fejlett államok megsegítésére, Kovács úgy válaszolt, hogy a jelenlegi rendszer mindenkinek előnyös, mert a támogatások legnagyobb része visszakerül azokhoz, akik adták. Vagyis itt nem humanitárius hozzájárulásról, hanem gazdasági realitásról van szó. Egyébiránt megismételte, hogy a magyar fél kész növelni befizetéseit a közös, uniós kalapba.
A berlini fal, amely egykor Európa megosztottságának jelképe volt, már hosszabb ideje nem létezik, mint amennyi ideig állt, és most a német történelem új korszakába lép. Idáig – minden meglévő belnémet különbség dacára – megtörtént az, amit Brandt mondott, hogy ti. összenő, ami összetartozik. Viszont az ország nemzetközi súlyára nézve továbbra is áll, hogy nagy mérete folytán csak nehezen tud kiegyensúlyozó tényező lenni Európában, ahhoz viszont túl kicsi, hogy uralja a kontinenst. Látszik ez pl. a földrészen belül a kelet-nyugati ellentéteken. Berlin politikai és gazdasági hatalma nyugtalanságot kelt a Visegrádi Csoport körében, de a befolyása mégsem akkora, hogy jobb belátásra tudja téríteni annak vezetőit. A Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság egyre inkább a németekkel szemben határozza meg politikáját.
Sokat mondogatják, hogy Merkel a szabad világ új első embere, de arra sem tudta rávenni a keleti szomszédokat, hogy azok legalább egy pár menekültet befogadjanak. Vagy nézzük a geopolitikát: Németország elég nagy ahhoz, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek aggasztják a környező államokat, lásd az Északi Áramlat-2 gázvezetéket, csak éppen túl félénk ahhoz, hogy arányos ígéreteket csikarjon ki tőlük a közös biztonság érdekében. Hogy kezelni tudja ezeket a feszültségeket, ahhoz erősítenie kell szövetségét Franciaországgal, illetve meg kell békélnie Lengyelországgal, de ez utóbbi egyelőre várat magára.
A konzervatív lap szerint Merkel és a szociáldemokraták vezére azért hangsúlyozza Európa megújítását, mert a jelszó jól hangzik, viszont odahaza az új koalíciónak semmilyen épkézláb ötlete sincsen. A kommentár rámutat: világos, hogy Schulz meg akarja lovagolni a francia államfő által keltett hullámot, de isten óvjon az SDP főnökének reformjaitól az EU-ban! Miközben azért nem forradalmi változások azok sem, amit Macron felvázolt. De legalább ilyen fontos volna, hogy érvényt szerezzenek a korábbi brüsszeli döntéseknek. Vagyis nem vízióra van szükség, hanem válságkezelésre. Ehelyett azonban a kancellár és a baloldali szövetségese egyfolytában új európai házi feladatokról beszél, a belpolitikában viszont csak igen kevésre vállalkozik.
Az EU a menekültválság és az iszlám merényletek idején nagy rugalmasságról tett tanúbizonyságot. Az európaiak megmutatták, hogy összetartanak, amikor veszély fenyeegti a demokratikus rendet. Viszont a menedékkérők elosztása és a jogállam magyarországi és lengyelországi megsértése kapcsán már töredezik a szolidaritás. De nem kellene mumust csinálni a két államból, főleg nem büntetni őket, pl. a közösségi támogatások visszafogásával. Sokkal fontosabb volna a külső határok védelme és az, hogy mindenek előtt Varsót az unióhoz kössék. Merthogy nem a magyar és a lengyel kormány fenyegeti a közösséget, hanem főként Olaszország. Hiszen ha kudarcot vall az euró, arra rámegy egész Európa. Brüsszel miért nem emlékezteti Rómát ugyanazzal az elánnal, amivel Orbánt és Kaczynskit bírálja, hogy az alapító tagként nem süppedhet tartós káoszba, hogy meg kell szabadulnia az államadósságtól, szerkezeti reformokat kell végrehajtania. Európa egyedülálló sikertörténet, de most a kockázatokat kellene enyhíteni, ahelyett, hogy Schulz új kezdetről papoljon.
Magyarországgal együtt 12 uniós tag azt akarja, hogy még a csatlakozás előtt rendszeresen hívják meg az EU politikai találkozóira a hat nyugat-balkáni államot, így javítsák a szervezetről alkotott képet a térségben. A Bizottság ma hozza nyilvánosságra az erre vonatkozó dokumentumot, de a hírügynökség már megszerezte azt. Eszerint Brüsszel belátja, hogy éveken át elhanyagolta a régiót, továbbá, hogy ellensúlyozni kell az egyre erősebb orosz és kínai befolyást, ezért először Szerbia és Montenegró belépését tennék lehetővé – 2025-ben. De a már említett 12 tagország már előtte szeretné, ha évente tartanának csúcsértekezletet Albánia, Bosznia, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia bevonásával. Azon kívül a balkáni külügyminiszterek részt vehetnének a környezetvédelemmel, az egészségüggyel, a szállítással és a külügyekkel foglalkozó Európai Tanács-üléseken.
Ugyanakkor a nyitás kétségeket is felvet, hiszen a Nyugat-Balkán nemigen halad a politikai, jogi és gazdasági reformokkal, azon kívül le kellene gyűrni a szervezett bűnözést és a korrupciót is, hogy a jogállam uralkodjon. Német diplomaták szerint nem kellene megismételni a 2007-es hibát, amikor is Románia és Bulgária túl korán került be az EU-ba.