A déli határon annyira nem történik semmi, hogy az ott szolgáló katonáknak játékokat ajándékozott a szolnoki önkormányzat.
Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc a napokban meglátogatta a déli határzárnál szolgálatot teljesítő mintegy százhetven szolnoki katonát, és miután megtekintette, hol és milyen körülmények között kénytelenek dolgozni ezek az emberek, ajándékkal kedveskedett nekik. Bizonyára az alapos környezettanulmány miatt gondolhatta úgy, hogy valami hasznossal lepi meg a katonákat. Valószínűleg bármely olvasó kapásból fel tudna sorolni legalább tíz olyan dolgot, aminek az ott szolgálók hasznát látnák a kiegészítő ruházati cikkektől a digitális eszközökig. A polgármeser azonban arra a következtetésre jutott, hogy kenyéradó pártjának népszerűségét így a választások előtt edzőtermi felszerelések adományozásával fogja növelni.
Szalay Ferenc az átadási ceremónián tartott rövid beszédében köszönetét fejezte ki a katonák elkötelezettségéért, és külön kiemelte munkájuk hatékonyságát is:
Amióta a rendőrökkel együttműködve megkezdték a Közös Akarat elnevezésű műveletet Magyarország déli határai mentén, a töredékére csökkent az ország területére illegálisan belépő migránsok száma.
A kedves hangzású Közös Akarat művelet egyébként, amit Németh Szilárd is kedvtelve szokott emlegetni, nem más, mint egy határozat arról, hogy szükség esetén milyen eszközök vethetőek be a határszakaszok védelmére. Ennek a keretén belül épültek többek között azok a barátságos kis konténerfalvak, ahol a határ mentén szolgálatot teljesítők csak kicsivel jobb körülmények között élhetik mindennapjaikat, mint azok, akik a kerítés túloldaláról próbálkoztak időnként átjutni. Ők végül úgy döntöttek, hogy ennél vacakabb hely kevés van, és továbbálltak. A katonák nem dönthettek így, maradtak, és továbbra is nagy hírverés közepette őrzik az üres határszakaszt. Közös Akarattal.
Katonáink nagy örömmel fogadták a polgármester által adományozott sporteszközöket. Nem is csoda, hiszen pillanatnyilag nincs unalmasabb munka, mint a határmenti kerítéseket őrizni, ahol a madár se jár. Szó szerint, ugyanis a figyelmeztető hangjelzések bevezetése óta a zajártalom miatt a vadállatok is messzire elkerülik a határzárat.
A helyi lakosokról nem is beszélve, akik a kerítés felépítése óta valószínűleg nyomott áron is nehezen tudnának megválni az addig “csendes, nyugodt telek kilátással a határmenti erdőkre” címszavakkal hirdethető ingatlanjuktól. Azóta se erdő, se csend. De mostantól legalább szervezhetnek szkanderversenyt és csocsóbajnokságot (végülis az már szinte foci!) a katonákkal.
Kerényi Kata