A nagy világlapok döbbenettel vegyes lelkesedéssel, illetve óvatosan fogadták a hódmezővásárhelyi polgármester választás hírét, annál is inkább, mert előzőleg inkább csak azon tanakodtak, rámehet-e a Fidesz kétharmada a hatalmi arroganciára és a Tiborcz-ügy által fémjelzett rendszerszintű korrupcióra. 
(Egy történelmi emlék: ki gondolta volna annak idején, hogy az abszolút diktatórikus Ceausescu-rezsim egy pillanat alatt szétesik?)
Az első elemzések a legfontosabb tanulságként azt jelölik meg, hogy Orbán verhető (Die Presse), illetve hogy Lázár János városában beütötték az első szöget a Fidesz-uralom koporsójába (Süddeutsche Zeitung). Utóbbi hozzáteszi, hogy az eredmény üzenet az ellenzéknek: egységben az erő, illetve a kormánynak, hogy ti. ócska trükkökkel, gyűlöletkeltéssel immár nem megy semmire, a lakosság pontosan érzékeli a visszaéléseket. De ami történt, az remény Magyarországnak és remény Európának. A Die Welt úgy értékelte, hogy az Elios-panama földrengést váltott ki, megingatja Orbán birodalmát. Hódmezővásárhelyen ugyanis a zemberek az egész rezsimről nyilvánítottak véleményt. Virtigli népszavazás volt ez a hatalomról, és ez rossz ómen a kormányfőnek április 8. előtt. A Bloomberg sokkszerű vereségként jellemezte a fejleményt, hozzátéve, hogy kockázatos, ha Orbán a hátralévő időben csupán a saját híveket próbálja feltüzelni. A Die Presse már említett jelentése kiemeli, hogy sok a rejtőzködő szavazó, de a lakosság megelégelte a sorozatos korrupciós botrányokat, a tekintélyelvű politikát, a közpénzből finanszírozott gyűlöletkampányt a menekültek ellen, és immár arra voksol, aki képes megbuktatni a kormánypártot, függetlenül az illető párthovatartozásától. (Washington Post: Orbán agresszívabb Sorossal, mint az ellenzékkel szemben!)
Közben pedig továbbra is érkeznek az üzenetek az Orbán-kabinet címére, hogy tessék abbahagyni a kekeckedő, különutas politikát, mert nem lesz jó vége. A német kancellár a múlt heti EU-csúcs előtt a Bundestagban fejtette ki, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca, magyarán a menedékkérőket át kell venni, illetve hogy az uniós alapértékeket be kell tartani (New York Times). Majd ugyanezt megerősítette személyesen is Brüsszelben, ahol Macron francia elnök látványosan mellé állt (Reuters).
De szólt a Bizottság nevében a költségvetésért felelős biztos, a német Oettinger is (aki pedig annak idején megsúgta Budapestnek, hogyan lehet keresztülvinni Brüsszelben a paksi megamutyit). Nos, ő Süddeutsche Zeitung szerint arra emlékeztetett, hogy a tagállamok többsége úgy gondolja: támogatásért a jövőben bárki csak akkor tarthatja a markát, ha eleget tesz a közös normáknak. A lap a félreértések elkerülése végett ezt megfejelte azzal, hogy a demokrácia, a jogállam és a sajtószabadság nem lehet vita tárgya. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, az belülről rombolja le az EU-t, ezért vagy vegye a kalapját, vagy bármennyire is nem szép a módszer, de a pénzzel ébresszék rá, hogy mi is a vállalt kötelezettsége. A baloldali Frankfurter Rundschau vezércikke szintén azt hangsúlyozza, hogy a magyar vezetés csakis anyagiakkal lehet megfogni.
Annál is inkább, mert a konzervatív Frankfurter Allgemeine úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktor elhagyja a demokrácia útját, és az olyan összeesküvés elmélettel, mint a Soros-terv, nem is lehet mit kezdeni az antiszemita utalások miatt, de az egész teória teljesen elfogadhatatlan. A szintén jobboldali Le Figaro populista orvlövésznek nevezi a magyar vezetőt, akit leginkább a fal képes megállítani. Ám az Európai Néppárt védernyőt tart fölé, pedig anélkül már kapott volna egy pár kokit és sallert. Arról nem beszélve, hogy rendszerét leginkább a közösségi alapok tartják a víz fölött. Idevág a Spiegel összefoglalója az Orbán-család csodálatos meggazdagodásáról. A Reuters számolt be arról, hogy a Transparency International legfrissebb korrupciós listáján Montenegro is jobban áll, mint Magyarország, amelyet immár csupán Bulgária előz meg az uniós tagállamok közül a negatív rangsorban.
Ha már szó esett a „Stop Soros”-ról, az elmúlt napokban tiltakozott az ellen az Amnesty International (támadás a civilek ellen, megpróbálja elhallgattatni azokat, akik a bajbajutottakon igyekeznek segíteni és felemelik a szavukat – AP.) Majd a német kormány is tudatta, hogy félreérthetetlen formában a magyar kormány tudomására hozta fenntartásait. Hasonlóképpen nyilatkozott az Európa Tanács emberi jogi biztosa is – Süddeutsche Zeitung. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága valamint a világszervezet emberi jogi megbízottja szintén elítélte a törvényt. (Bloomberg). Al-Hussein egy másik fórumon simán rasszistának titulálta Orbánt (Die Zeit). Asselborn, a luxemburgi diplomácia első embere pedig kifejtette, hogy amit Orbán hangoztat a civil szervezetekről, úgy csak egy diktátor szokott beszélni. Továbbá, hogy a miniszterelnök azt állítja: ő a kereszténységet védelmezi, ám ez valójában a keresztény etika ócska kiforgatása, mert annak alapja a testvériség, a bajban lévők megsegítése.
A bírálatokra Szíjjártó Péter többedíziglen reagált a maga módján, de ezt most az elemi jó ízlés nevében inkább hagyjuk. Illetve csak annyit: a stílus maga az ember. Viszont az ilyesfajta kirohanások nagyon is megerősítik azt, amire ezúttal a New York Times hívta fel a figyelmet, hogy ti. Lengyelország és Magyarország közvetlen fenyegetést jelent az EU számára. A világlap is felveti, hogy ha a két kormány változatlanul szabotál, akkor ki kell tenni őket, illetve a továbbiakban nem szabad teletömni a zsebüket pénzzel, mert itt „egy bagázs szánalmas, kisstílű, nacionalista senkiházi megpróbál soviniszta játékot űzni a történelmi tényekkel”, amint azt Lengyelországban látni a holokauszt-törvény kapcsán.
És ha már a múltnál tartunk, a BBC budapesti tudósítója mintegy 30 évet ment vissza az időben, mert utoljára akkor figyelmeztették hivatalos magyar részről, hogy ne avatkozzon bele az ország belügyekbe. Igaz, a Kádár-érában ki is akarták utasítani, de idáig a mostani urak, név szerint Kovács Zoltán még nem jutottak el. Ez az incidens persze csak csepp a tengerben, de jól megvilágítja azt, amit a Süddeutsche Zeitung fogalmazott meg: ahol a hatalom gyakorolja a teljes ellenőrzést választások fölött, felszámolják az igazságszolgáltatás függetlenségét és ellenzéki sajtóorgánumokat zárnak be, ott már nincs szabad választás. Ezzel párhuzamosan erős a veszély, hogy a rendszer az illiberális demokrácia diktatúrába csúszik át.
A Reuters szinte jóformán dióhéjban foglalja össze az illiberális rendszer jellemzőit: fennmaradnak ugyan a demokratikus választások formális szabályai, az emberek számára azonban nem marad valós alternatíva. A tekintélyelvű kormányok ugyanis uralják a közéletet, meggyengítik a civil társadalmat, a sajtót és az oktatást, illetve nagy mértékben rájátszanak a félelmekre az idegenekkel és a hazai (nem kívánatos) kisebbségekkel szemben.
Éppen erről beszélt a német külügyi államminiszter a berlini Tagesspiegelnek, mármint hogy mennyire nyugtalanító Orbán Viktor politikája, mivel az a többségi demokráciát hirdetve nagyon nem törődik a kisebbségek és a másként gondolkodók jogaival. Michael Roth úgy fogalmazott: döbbenetes, egyúttal életveszélyes és elfogadhatatlan a ’Stop-Soros’-csomag, hiszen az igen veszedelmes modellhez nyúl vissza, amikor zsidó pénztőkésként és a migránsok törvényellenes oltalmazójaként igyekszik besározni a befektetőt. A politikus egyben még választási kampányban is példátlannak tartja hogy egy EU-tag ilyen módon becsmérelje az uniós értékeket, ahogyan azt Magyarország teszi. Úgy hogy – fűzte hozzá – bármennyire is nem szeretné Németország, nem lesz más választása, minthogy megküzdjön az Orbán-kormánnyal, ha az egyszer ennyire semmibe veszi az alapvető szabályokat.