Július elsején az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben emlékezett meg Semmelweis Ignác születésnapjáról, és a találékony sajtós rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy mélyen és alaposan benyaljon a jelenlegi kormánynak. 
A jeles napra kibocsájtott közlemény eredetileg az egészségügyi dolgozókat lett volna hivatott köszönteni, mivel július elseje az ő ünnepük. Az, hogy gyakorlatilag kiszorultak a róluk szóló köszöntőből, mert fontosabb volt a kormánypropaganda, nem az ő hibájuk. Mint ahogy arról sem ők tehetnek, hogy a szöveg jelentős része, finoman fogalmazva,
alternatív nézőpontból közelíti a valóságot.
A közleményt olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy az állam máris megoldotta a magyar egészségügy összes problémáját, hiszen
- az ágazat dolgozói három év alatt 65 százalékos bérnövekedést tapasztalhatnak meg,
- az orvosi egyetemre jelentkezők hatalmas ösztöndíjakra számíthatnak,
- a kórházak felszereltsége egyre korszerűbb.
Az egészségügyi dolgozóknak így már csak annyi dolguk van, hogy partnerek legyenek a népegészségügyi cselekvési terv megvalósításában, ami mindannyiunk közös érdekeit szolgálja.
A népegészségügyi cselekvési terv, amelyről semmit sem lehet tudni, csak azt, hogy öt nagyobb, összekapcsolódó programból fog állni, közeli rokona lehet a nemzeti alaptantervnek. Mindkettő az EMMI óvó szeretétől övezve készül, készülget és csodálatos lesz, de senki egy betűt nem látott még belőlük. Ráadásul a népegészségügyi stratégia célcsoportja mintha némileg szűkebb lenne, mint a magyar lakosság egésze. A közlemény szerint azért van rá szükség, hogy
megóvjuk a népbetegségektől a magyar édesanyákat, édesapákat és gyermekeket.
Ha valaki épp se édesapa, se édesanya, se gyermek, akkor így járt.
Előfordulhat persze, hogy olyasmit tapasztalunk az egészségügyi ellátórendszer ügyfeleként vagy dolgozójaként, ami nem felel meg a fentebb leírtaknak. Az EMMI magyarázata szerint ez azért lehetséges, mert az előző gonosz kormányok nemhogy nem támogatták az ágazatot, hanem egyenesen ki is fosztották.
A kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábbi kormányok által elvett pénzeket. 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben.
– jelenti ki a minisztériumi közlemény büszkén, nem terhelve olyan felesleges információkkal közben a népet, mint az évenkénti pénzromlás aránya az elmúlt íz évben, aminek tükrében annyira már nem is látszik hatalmasnak ez az összeg. A lényeg, hogy van pénz. Sok.
A tények eközben továbbra is ott vannak, és hiába tesz az EMMI tejszínhabot és cuki koktélcseresznyét a tetejükre, attól még nem változnak. A most kétszáz éve született Semmelweis felfedezése aktuálisabb, mint valaha, mivel a kórházi fertőzések az egyik legfontosabb megoldandó problémát jelentik napjainkban is. A betegekre sokszor nem jut elég figyelem és türelem, mert az állami fenntartású egészségügyi intézmények dolgozói leginkább a saját életben maradásukért küzdenek. És egyre többen gyűjtenek hónapokig egy-egy műtétre vagy kezelésre, mert
inkább fizetnek százezreket, minthogy kiszolgáltatottá váljanak az állami rendszernek.
És hogy mit lehet tenni? Például reménykedni, hogy egy szép nap Mészáros Lőrinc hirtelen beszáll a kézfertőtlenítő-bizniszbe, és akkor nagyot fordul az állami fenntartású egészségügyi intézmányek élete. Nem sok esély van rá, de azért hátha.
Kerényi Kata