Az Európai Néppártnak kezdenie kell valamit Orbánnal, akit se kiköpni, se lenyelni nem tudott mindeddig. Belső, kétharmados ellenzéke most komoly fegyvert kapott – ám a kormányfő már jóideje kifelé kacsingat amúgy is. A szélsőjobbon azonban nem terem neki babér.
A Fidesz Néppártból történő kiakolbólítása évek óta téma az európai konzervatívok között. Eddig azonban olyan mamelukok tartottak ki Orbán mellett, mint Manfred Weber, a Néppárt bajor EP frakcióvezetője. Aki a héten megszavazta a Sargentini-jelentést. És nem épp egyedül. A jobboldali képviselőcsoport kétharmada szavazott Orbán ellen. (Persze, a kormány és propagandistái mindent elkövetnek, hogy mindezt Magyarország elleni támadásként tálalják idehaza. A valóság azonban az, hogy nem Béla postás, vagy Gyuri hentes, esetleg Erzsi tanító nem hajlandó aláírni egy éve a New York állammal összehozott szerződést, csak azért, hogy a CEU-t csuklóztassa, és nem is ők hoznak létre Fidesz-bíróságokat, miként nem ők ültették rokonaikat, barátaikat és lekötelezettjeiket a legfontosabb állami posztokra. Mészáros Lőrinc bugyellárisába sem ők irányítják a százmilliárdokat. Hanem Orbán Viktor.)
Noha a mi adónkból fizetett propagandisták azt próbálják elhitetni, hogy Orbán a legkevésbé sem szigetelődött el az európai porondon – a helyzet legalábbis árnyaltabb. Az egyre-másra citált támogató nyilatkozatok mögött ugyanis szinte kizárólag szélsőjobbos nacionalisták állnak: a német AfD politikusai, a brit brexitpáriak, Salvini EU-ellenes nacionalistái, a holland szélsőségesek. Ezekből épít most várat Orbán. Miközben saját pártcsaládja vagy mélyen hallgat, vagy kifejezetten elítélően nyilatkozik.
A Sargetnini-jelentés elfogadásával nem keletkezett új helyzet Európában, mindössze felfegyverezte az EP a Néppárt hezitálóit egy kiélezett kampányszituációban. A jövő májusban, vagyis alig nyolc hónap múlva esedékes EP választás egyik meghatározó momentuma lesz, mint kezd a Néppárt Orbánnal. Ha kirúgja, komoly szelet tud kifogni a baloldali riválisok vitorlájából. Ha továbbra is mindent lenyel, komolyan veszélybe kerülhet tradicionálisnak tekinthető győzelme az EP-ben.
A leglogikusabb lépés: Orbán kipenderítése. Ám ennek következményei lesznek. A magát kereszténydemokrataként definiáló magyar kormányfő – ahogy ezt hónapok óta lebegteti – csatlakozik, akár egy új formációban is, a szélsőséges nacionalistákhoz.
Ezt az amúgy vegyes, és ellentétes érdekektől terhes társaságot képes pillanatnyi egységbe forrasztani az EU, pontosabban az egyre integráltabbá váló Unió elleni gyűlölet. Velük szemben pedig az Unió fennmaradásáért, egységének megőrzéséért harcoló pártok továbbra is szétforgácsolódnak majd, egyre nehezebben megkülönböztethető ideológiák mentén.
Legyünk őszinték: a lassan évtizede nagykoalícióban kormányzó német jobb és baloldal között a tényszerűen meglévő különbségetek nagyítóval kell keresni. De hasonló a helyzet a legtöbb nyugati, centrumállamban is. A nemzeti minimum általános elfogadása homogenizálta a “pártpiacot”, abból csak durva, szélsőséges, nacionalista hangokkal lehet kitűnni. Amire – a jelek szerint – van igény a polgárokban. Annak ellenére, hogy időről időre bebizonyosodik – mint most Olaszországban –, hogy a nagy hang és a karakteres ideológia egyáltalán nem garancia a sikeres kormányzásra. Sőt.
Orbánnak évek óta nem titkolt célja, hogy Magyarország ledominálása után már az európai porondra tör. Szívesen lenne az Európai Bizottság vagy a Tanács első embere. De rossz hírünk van: nem lesz. A Néppártból történő kizárása kétségtelenül hőst farag majd a szélsőséges nacionalisták szemében belőle, ám ez a pünkösdi királyság jövő májusig tart csak ki. Az AfD és Salvini előtt/mellett ugyanis vereséget fog szenvedni – bár előre borítékolható, hogy az eddiginél nagyobb frakciót alkotnak majd az EU-ellenesek az EU parlamentjében. Orbán pedig folytathatja azt egy dolgot, amihez ért: harcolhat.
Harcolhat egykori elvbarátai, a konzervatív Néppárt képviselői ellen, harcolhat Brüsszel ellen, Soros ellen, és bárki ellen, akit épp kipécézett magának.
Az állandó harc pedig egyszer vereséghez, ami pedig az elkerülhetetlen bukáshoz vezet. Nem ma vagy holnap, de Magyarország ezt is ki fogja várni, ki fogja bírni.