Bayer Zsolt ismét szólt egyet. Megint csúnyát persze, ismét megszegi ígéretet, amit a meghatottság pillanatában, nagy állami kitüntetése kapcsán közhírre tett:
“Felhagy a trágár es durva politikai publicisztikák irásával. Ideje,hogy felnőljön a kitüntetéssel járó felelősséghez”- nyilatkozta.
Arról is beszelt ,hogy ő és nemzedéke kudarcot vallottak a polgári Magyarország felépítésében. Kíváncsi arra, mire jut majd az újabb nemzedék –mondta – de illúziói nincsenek.(Igazuk van. Befejezem – Stumpf András interjúja 2016. augusztus 26., Mandiner)
Ezzel el is jutottunk egy nagyon fontos témához: a generációk kérdéséhez. Ennek kapcsán talán ahhoz is támpontokat kaphatunk, hogy a „nemzeti publicista” uszító, a nyilas szellemet megidéző eszmeivel, gondolataival, a kutyapicsázást irodalmi értékként meghonosítani szándékozó felelőtlen hőzöngéseivel kitűnő es kitüntetett „fenegyerek” mitől vadult meg ennyire?
Az állami elismerés fényében meghatottan tett vallomásában először beszélt nyilvánosan arról, hogy anyai nagyapja ex- nyilasként a Kádár rendszerben tehetős főorvos tudott lenni, de
Ennek bizony ára volt. A nagyapámat beszervezték. III/III-as volt. Haláláig. Itt vannak a jelentései, kikértem őket a Történeti Hivataltól” Mindezekkel együtt „a Kádár kor gyermeke vagyok, de családi szerencsémnek köszönhetően mégiscsak háromezer kötetes könyvtárban nőttem fel”.
A védett, értelmiségi családi kör illúziója és a mélyben megbúvó titkok ébayers hazugságok között feloldhatatlan ellentmondás megmérgezi a felnövő generáció realitás érzékét, aláássa a tájékozódás képességét. A széthasított ideális és valós világ közötti űrben a tehetetlen düh, a gyűlölet es a „másikkal” szembeni gyilkos indulatok kavarognak. A titkok fala között mindezt átdolgozni nincs mód, megosztani, méregteleníteni lehetetlen.Ezek a folyamatok társadalmi-történelmi transzformációkba ágyazottak, és mind az egyen, mind a csoport identitásának formálására közvetlenül hatnak.Néha-néha a külső erők által táplált, heroikus méretűre duzzasztott én-ideál és a belső megszeppent zavarodottság formálta identitás páncélján rés támad, amin keresztül bepillanthatunk az értelmi-érzelmi talajvesztettség es zűrzavar birodalmában. Valami ilyesminek lehettünk tanúi pár évvel ezelőtt, amikor a fékezhetetlen rasszista megnyilvánulásait meghazudtolva, egy kispapoknak tartott előadás keretében személyes vizekre sodródott és saját érzelmeitől meghatva furcsa szentimentális hangot ütött meg. Így avatta be ifjú hallgatóit titkába, abba, hogy „bibliája”, melyet éjjeliszekrényen tart, hogy bármikor beleolvashasson az Utas es Holdvilág, annak a Szerb Antalnak a regénye , akit 1945 telén munkaszolgálatosként, zsidósága miatt vert agyon Balfon puskatussal egy nyilas keretlegény.
Hogy is van ez kérem szépen?
A kérdést elintézettnek vehetnénk Szerb Antal magyarázatával:
„A Szépség aranyüledéke gyakran mocskos folyók iszapjából csapódik le, és ezért szeretjük a nagy zavaros folyót, a Történelmet.”
(Mellesleg az Utas es Holdvilág varázslatos Cocteau-s ízű felnövés regényének a rendszerváltók belső körében befutott karriertörténete – az első könyvek között jelent meg rovásirásban (!) – önmagában is megérdemel egy, a „Nagy Magyar Abszurdok” szellemtörténetét feldolgozó analitikus fejezetet.)
Bayer Zsolt tulajdonképpen leszerepelt… Lefele ívelő pályája tanulságain azonban mégis érdemes gondolkodni.
A vele közösséget nem vállalók nem egyszerű politikai állásfoglalásként utasítják el azt, amit a pionírok élcsapatának íródeákja szóban, írásban és viselkedésben megjelenít : egy mélyebb emberi szinten intellektuálisan és érzelmileg egyaránt taszít a kép.
