• Lengyelország példája azt mutatja, hogy ha a lakosság az unió mellett van, akkor az EU le tudja törni az illiberális próbálkozásokat
• Orbán Viktor a rabszolga törvénnyel még a saját híveit is maga ellen fordította, de egyelőre nem kell izgulnia, bár ha nem vigyáz, könnyen rajtaveszthet
• A határkerítések szezonja leáldozott, így most klotyópapír készül ömlesztve a márianosztrai börtönben
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Lengyelország a tekintélyuralom felé sodródik, ám most majd kiderül, hogy képes-e megállítani az EU. A demokratikus visszalépés már jó pár államra jellemző a térségben, így a hataloméhes magyar, lengyel és román kormányra. Valamennyi leszerelte a jogi fékeket és ellensúlyokat, elhallgattatta a független sajtót és cinikus módon felszította az érzelmeket az idegenekkel szemben, az EU-tól kezdve Sorosig. Ezért volt szívet melengető a héten, hogy a lengyel vezetés meghajlott Brüsszel, illetve a saját lakosság akarata előtt és visszakozott a bírák nyugdíjazása ügyében. Ám az országban változatlanul veszélyben van a demokrácia. Merthogy átpolitizálták a titkosszolgálatokat, az állami médiából hivatalos propaganda szócső lett, és nyomás nehezedik a civil társadalomra, valamint a be nem hódolt újságírókra.
De hogy a PiS beadta a derekát az uniónak, abból kiderült, hogy Európának vannak eszközei, mégpedig azért, mert a lengyelek nagy része azt akarja, hogy az ország az integráció tagja maradjon. A politikai visszacsúszás lefékezéséhez az kell, hogy az ellenzék győzelmeket arasson a választásokon, közben pedig az EU többet tehet a károk feltartóztatására. Továbbra is fel kell lépnie, hogy a Jog és Igazságosság vonja vissza az igazságszolgáltatás ellenőrzését szolgáló intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan a Trump-kormányzatnak felül kell vizsgálnia, hogy a lengyel nacionalistákra tette tétjét. Ez az egész egy gusztustalan történet, de lehet, hogy már megindult végjáték felé.
Terjed a nyugtalanság Európában és ez elvonja az unió figyelmét a Brexitről. A fagyos budapesti utcákon sok ezer tüntető WC-papírtekercsekkel dobálta meg az elnöki palotát és általános sztrájkot helyezett kilátásba. Franciaországban ismét barikádra keltek a sárga mellényesek. Belgiumban az erőteljes tiltakozások elősegítették a kormány bukását. A földrésznek évek óta nem volt ilyen rosszkedvű tele, ám ez szinte kivétel nélkül megdöbbentette az államokat. A populista és hagyományos vezetők egy sor hazai válsággal küszködnek, ha együttvéve nézzük ezeket, akkor a brit kilépés igazából eltörpül mellettük. A londoni UCL egyik professzora azt mondja, a migráció, a magyar és a lengyel jogállam helyzete, valamint az eurózóna jövő jelent létveszélyt az EU számára.
A magyar és a lengyel vezetés nem tudott segíteni a briteknek a kiválási folyamatban, mert lekötötte őket, hogy Brüsszellel birkóztak az illiberális reformok kapcsán. Magyarországon a munkások elutasítják a rabszolga törvényt, ám az akut munkaerő ínséget csak tetézi a nagyarányú kivándorlás, miközben a hatalom nem enged be migránsokat. Orbán keményen kézben tartja az irányítást, de a tiltakozásokra adott válasza idegességről árulkodik. Szél Bernadett szerint a rendszer a valódi arcát mutatta meg, amikor Hadházy Ákossal együtt kihajították az állami tévéből.
A magyar események vegyes hét csúcspontját jelentették a populista vezérek szemszögéből. Az olasz Salvini azt közölte, hogy kompromisszumra jutottak Brüsszellel a költségvetés ügyében, ám ily módon veszélybe kerültek a két kormánypárt hazai ígéretei, így nem kizárt, hogy új választásokat kell kiírni. A franciáknál a Macron által tett engedmények beleütközhetnek az unió szabályaiba, ám ha Brüsszel szemet huny felettük, akkor újabb felháborodás célpontja lesz. Talán egyedül Merkel gondolhatja végig nyugodtan az ünnepek alatt a stratégiai teendőket, de az nem szokott jól elsülni a többiek számára, ha csakis tőle várják a saját problémáik megoldását.
Orbán Viktor, a szélsőjobbos miniszterelnök már sokszor keltett riadalmat különféle lépéseivel Európában és odahaza is, ám ritkán okozott akkora dühöt, mint a rabszolga törvénnyel. Ennek megfelelően most már jó ideje tartó utcai tiltakozásokkal kell szembenéznie. Pedig idáig már korlátozta a bírói függetlenséget, a sajtószabadságot és sokszínűséget, pofátlanul teletömte üzleti szövetségeseinek zsebét. Az új jogszabályról Köllő János, a Közgazdaságtudományi Intézettől azt véli, hogy sok százezer olyan dolgozó van, aki nem mondhat nemet a munkáltatónak, ha az jelentős többletmunkára akarja kötelezni őket. Elemzők hozzáteszik, hogy a változás ritka húrt pendített meg az átlag magyaroknál, az ellenzék fészkének számító Budapesten kívül is, mert a mindennapi életet érinti. Az OECD szerint a magyar lakosság már így is többet dolgozik, mint a nyugati szomszédok – nagyjából fél pénzért.
Juhász Attila a Political Capitaltől úgy értékeli, hogy az elégedetlenség olyan rétegeket is elért, amelyek idáig nem jártak tüntetésekre. Csakhogy a kormány rákényszerült a húzásra, mert nincs elegendő munkaerő. Legalább 350 ezren mentek Nyugatra, amit nem ellensúlyoz a bevándorlás. Orbán – a kerítéssel és a nemzetközi sajtóban folytatott idegengyűlölő hadjárattal – ismételten elriasztja a külföldieket attól, hogy Magyarországra jöjjenek. Köllő János szerint azonban a munkáskezek hiánya mögött ott van a közmunka program is, mert ez a 200 ezer ember a körülmények folytán nemigen törekszik arra, hogy a versenyszférában találjon magának állást. A helyzetet csak súlyosbítja születések alacsony száma. Közben az emelkedő bérek rontják a magyar gazdaság vonzerejét a külföldi befektetők szemében. Egyes források szerint a hatalom éppen ezt a hátrányt igyekszik ellensúlyozni a sok túlóra lehetőségével.
A magyar helyzet egyik legjobb német szakértője szerint a túlórák szabályozása azért kényes dolog, mert olyan szociális kérdésről van szó, amely elvileg mindenkit érint, nem csupán a hatalom ellenfeleit. Így azokat is, akiket a hatalom az egyszerű népnek szokott nevezni, mondja Kai-Olaf Lange, a berlini Wissenschaft und Politik Alapítvány elemzője. A harag ily módon kiterjed kisebb városokra is. A kormány láthatólag nem tud mit kezdeni azzal, hogy sokan kivándoroltak, és így nincs elegendő munkáskéz. Az itthon maradtak közül sokan nem látják be, hogy ennek a levét nekik kellene meginniuk. Ebben a helyzetben az ellenzék esélyt szimatol és a túlórák miatti felháborodást összekapcsolja más témákkal: az igazságszolgáltatás zsugorodó függetlenségével, a civil társadalom megzabolázásával, a sajtó egyoldalú, kormánypárti ténykedésével.
Lange úgy látja, nehéz megjósolni, milyen irányban alakulnak az események. Kérdés, hogy az ellenzék mit hoz ki belőle. De a kormány valószínűleg nem fog meginogni. Ezzel együtt erősödik az Orbánra nehezedő nyomás. Még a Fidesz-hívek is elégedetlenek, és ezt a miniszterelnök nem hagyhatja figyelmen kívül. Ugyanakkor a hatalom mindenért most is Sorost teszi felelőssé. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni, hogy bagatellizálja a mozgalmat. Tény, hogy voltak már a mostaninál sokkal nagyobb tüntetések is, ám ezek gyorsan elhaltak. A kormányfő általában nagy nyugalommal kibekkelte ezeket, ám mintha most másként volna.
Folytatódnak a demonstrációk a rabszolga törvény ellen, a felvonulók az ellenállás évének nyilvánítják 2019-et, az érdekképviseletek országos munkabeszüntetést akarnak szervezni. Orbán Viktor gyakran és szívesen hangoztatja, hogy kormánya odafigyel a nép hangjára, ám most a lakosság többsége ellene fordult. Ráadásul sokan cinikusnak találták, hogy Áder János egy füst alatt Boldog Karácsonyt kívánt mindenkinek, amikor átengedte a túlórák nagyfokú megemelését engedélyező szabályozást. Orbán igencsak megvető módon minősítette a demonstrációkat, hisztérikus sikongatásnak nevezve azokat. Egyben megismételte, hogy az egész Soros műve. Mindez alighanem csak tovább tüzelte a tiltakozásokat.
Hatalomellenes sztrájkok 2010 óta nem voltak Magyarországon. Az is újdonság, hogy magas rangú egyházi méltóságok szolidárisak a felvonulásokkal. Lásd Fabinyi Tamást és Beer Miklóst. Mindketten élesen bírálták a kormány konfrontatív politikáját. Az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, a civilek, az egyház és a hatalommal szemben álló helyi önkormányzatok soha nem látott egysége veszélyes lehet Orbán számára. A politikus ugyanis semmi jelét nem adja a kompromisszum- vagy tárgyalási készségnek. Ez pedig még inkább összeforrasztja az ellenzéket.
A magyar ellenzéket egyesítette a tiltakozás, de a megmozdulások egyelőre nem veszélyesek az Orbán-kormány számára. A kedélyeket azonban csak még jobban felszította, hogy Áder János aláírta a rabszolga törvényt, illetve a közigazgatási bíróságok létrehozatalát. Ezek elutasítása keveredik a Fidesz uralmával szembeni általános elégedetlenséggel. A demonstrációkon gyakran lehet hallani a szlogent: „Viktátor”. A hatalomhű sajtó, valamint a kormánypárt az utóbbi csaknem két hétben kizárólag a kilengéseket taglalta a tüntetések kapcsán. Továbbá, hogy az egész mozgalom jelentéktelen, hiszen elhanyagolható a részvevők száma. Ám egynémely elemzők éppen ellenkezőleg azt gondolják, hogy az ország választóvonalhoz érkezett, noha különösen vidéken csupán pár százan vonultak az utcára.
Lényeges, hogy a tiltakozás kiterjed mind a szakszervezetekre, mind a pártokra. Az együttműködés újdonság, és az ellenzék vezetői egységesen azt hangsúlyozzák, hogy erősíteni kívánják az összefogást. Hogy ez így lesz-e, az majd kiderül az EP-választás előtt. Az esélyek mindenesetre most jobbak, mint korábban. A kormányellenes tábor ugyanis rájött, hogy Orbán ereje éppen az ellenoldal reménytelen megosztottságában rejlik. Másrészt immár hitelesebbnek tűnik a Jobbik mérséklődése. De ettől még alapvető gyenge pont marad, hogy az ellenzéknek nincs semmiféle koncepciója a miniszterelnökkel szemben, sem széles körben elfogadott, karizmatikus vezetője. Ezért a hatalom nem csak azért nyugodt, mert az ünnepek miatt csitulni fog az elégedetlenségi hullám.
A különtudósító azt jelentette a pénteki tüntetésről, hogy az más volt, mint a többi. A gazdaságnak jól megy a sora, így itt nem a szociális igazságtalanság, az éhség vagy a szegénység, hanem a korrupció, az uniformizált sajtó, az igazságtalan igazságszolgáltatás és az új túlóra jogszabály ellen tiltakoztak. Sokan attól tartanak, hogy a rabszolga törvénnyel burkoltan a hatnapos munkahetet állítják vissza. És a megmozdulásoknak még nem látszik a vége, a célpont az orbáni rendszer. A kormányfő a teljhatalom bűvöletében elérte, ami 8 éve lehetetlennek tűnt: egyesült az ellenzék. A szakszervezetek január 5-re általános sztrájkot akarnak hirdetni. Utána megint utcára vonulnak a magyarok. A gazdasági helyzet most még jó, de ha életbe lépnek a kilátásba helyezett uniós szankciók és elmaradnak a brüsszeli pénzek, akkor gyorsan tovább rosszabbra fordulhat az amúgy is izgatott közhangulat.
„Aki nem ugrál, az Orbán Viktor!” Ezt a szlogent választotta szubjektív helyszíni beszámolója címeként Kemény Zsófi, aki esszéjében a saját lelkében keresi a forradalmi tüzet a tüntetések kapcsán. Mert az ifjú irodalmár azt szeretné, ha a passzív keserűségből aktív reménnyé válna nála. Ezért ment el a Parlament elé, ahol a mínusz 6 fokban, eléggé alulöltözve, kesztyű nélkül látta, amint az ’O1G’-logót rávetítik az épületre. A lelkesedése azonban nem a régi, azt elvesztette még áprilisban, valahol az Oktogon és a Deák tér között. De azért csatlakozott a tömeghez az állami televíziónál. A mamáját – úton a Kunigunda útja felé – telefonon nyugtatja, hogy vigyázni fog. Ám abban maradnak, hogy úgy nem lehet forradalmat csinálni, ha félreáll, ha netán a tömeg benyomul a székházba.
Ezrek toporognak a helyszínen, erős rendőri fedezet mellett. Tízpercenként hangzik el a jelszó: aki nem ugrál, az Orbán Viktor. A felhívást rengetegen követik, mert nem akarják, hogy egy lapra kerüljenek a miniszterelnökkel. Utána valamelyest kevésbé fázik a 15 ezer ember. Közben a szerzőnél újra felbukkan a forradalmi tűz. Az ellenzéki képviselők bemehetnek, de a biztonsági erőkön kívül senki sem fogadja őket. A tévéműsorban egyetlen szó sem esik arról, hogy nem egészen 50 méterre a demonstrálók be akarják olvastatni ötpontos követelésüket.
Közben a rendőrség már 8 sorfalat állít fel és Kemény Zsófinak lassan elege lesz abból, hogy egyszerűen kiadják magukból a dühöt, majd szépen hazamennek. Ezért a barátaival előrenyomul. Ilyen közelről még sosem látott zárt rendőroszlopot. Viszont ekkor a tömeg hátulról meglódult és a lány úgy érezte: egyszerűen szétnyomják. Szerencsére egy jobbikos férfi kimentette szorult helyzetéből. A következő este már az étel- és italellátást is megszervezik, az idő még keményebb, mint korábban. A hangulat azonban egészen fesztiváli, a feliratok mókásak. A 24 éves lány úgy összegzi élményeit, hogy sokat nem tud tenni, de legközelebb ismét kimegy az utcára. Amíg vannak utcák, amelyeken lehet valamit találni.
Orbán vadonatúj sajtóegysége kapcsán megfigyelők maffia forgatókönyvet emlegetnek, hiszen a médiaóriás a miniszterelnökhöz közeli üzletemberek „önkéntes” adománya folytán jött létre. A szóban forgó orgánumok javarészt olyanok, mintha egymás klónjai lennének. Ha pl. valaki végignézi a 14 legnagyobb megyei lap online változatát, ugyanazt találja ott a tüntetésekről, természetesen negatív tálalásban, de még a közzététel ideje is egyezik. Valószínűleg kénytelen-kelletlen cinikus válasz ez a sajtószabadság helyreállítását sürgető követelésekre. Ám a hatalom számára láthatólag nem elegendő az egyforma külső és tartalom. Ezért vonták össze jóformán az összes kormány közeli szerkesztőséget egyetlen konglomerátumba.
Polyák Gábor és Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől úgy kommentálja a fejleményt, inkább a maffiafilmekben, semmint a valóságban történik meg, hogy a legkülönfélébb tulajdonosok egyetlen alapítványnak adják át sok milliót érő vállalkozásaikat. Ilyen a világon sehol másutt nincs. Orbán döntése nyomán azonban a Versenyhatóság nem nyilváníthatott véleményt az egyesülésről, noha a hatóság korábban fontos szerepet játszott, igaz, akkor a független média szétverése volt a feladat. Hogy a médiabirodalom politikailag milyen irányba húz, az nem titok: Vezetője, Liszkay Gábor rendkívül lojális Orbánhoz. De a Kuratóriumban helyet kapott Bajkai István, a Fidesz képviselője, a miniszterelnök családjának ügyvédje is.
Az összevonással a miniszterelnök a Simicska-botrány után azt akarja elérni, hogy a jövőben senki se fordíthassa ellene a jobboldali sajtót. Igaz, a mostani vállalkozó-kegyencek szellemi kapacitása messze elmarad az egykori szürke eminenciás képességeitől. Mészáros üzleti adottságai pl igencsak korlátozottak, nincs benne politikai becsvágy sem. De ettől még Orbán újabban bizalmatlan a saját környezetével szemben. Azon kívül előzőleg versengtek egymással a vállalkozók, akik most beadták a közösbe a lapjukat, rádiójukat, tévéjüket, internetes portáljukat. Úgy hírlik továbbá, hogy a kormányfő dühös volt, mert az állami hirdetésekkel életben tartott sajtó nagyrészt veszteséges volt, túl sok pénz elfolyt a tulajdonosok zsebébe.
A menekültválság lecsillapodott, a konjunktúrának vége, így szögesdrót és határkerítés helyett újabban WC-papírt gyártanak Márianosztrán. A tudósító már akkor fel akarta keresni a börtönt, amikor Orbán Viktor kitűnő exportcikként méltatta a falak mögött előállított acélportékát, ám akkor nem engedélyezték számára a látogatást. Így azt most pótolta. A rabok már korábban is dolgoztak: söprűt, futball labdát, papírt termeltek. Az őrök különben nem viszonyozzák a köszönést, amikor az újságíró felbukkant. A faluban pedig egy vörös képű öregember azt hajtogatta, hogy a határokat meg kell védeni, ide ne jöjjenek migránsok!