A most újraindult Magyar Nemzet címen megjelenő lap kalandos története során már minden volt. A viszonylag szabadabb hangú lap, amely a rendszerváltás előtt határozottan a változást szolgálta hamar a jobboldal, sőt a szélsőjobb birtokába került.
Ettől kezdve ismét nem hírlap volt a szó szakmai értelmében, hanem közlöny, propaganda faliújság és a Fidesz párt ökle és harci eszköze.
Innen folytatja most az újraindult lap Ballai Attila új főszerkesztő vezetésével.
Karaktergyilkosság, nemtelen hazudozás, lejáratás éppen úgy szerepelt a G nap előtti Magyar Nemzetben, mint a Fidesz gyűlöletpropagandáját szajkózó publicisztika.
Sokan úgy emlékeznek, hogy amikor Simicska szakított Orbánnal (G nap) akkor azok az újságírók, akik a lapnál maradtak felszabadultak és ettől kezdve igazi újságíróként viselkedhettek.
Vagyis, hétfőn még verőember vagy (persze mi legalább legyünk igazságosak, ki lelkesen, ki csak parancsra a fizetésért, ki önkéntes szorgalmúként, ki talán csak úgy ímmel-ámmal. Ki relatíve magasabb színvonalon, megbirkózva alannyal állítmánnyal, ki a bunkósbot forgatása közben jó dilettáns módra – mert a pártnak ez is elég volt), kedden már szelíd szavú finom lélekké válsz, mert most éppen arra van igény.
Persze, azért akadnak komolyabb jellemek is.
Itt van rögtön az új Magyar Nemzet címen megjelenő lap főszerkesztője, Ballai Attila.
Ő tudta mi a kötelessége. A Simicska-Orbán vita kitörésekor azonnal az erő mellé pártolt.
Orbán.
S egész rovatával együtt (akkor éppen rovatvezetőként szolgálta a haza nagy ügyét) átállt az éppen akkor megszerzett Napi Gazdasághoz, amiből iziben durva hangú orbánista fórum lett – ebből fejlődött ki a Magyar Idők. Miután ezt a lapot általában nem ismeri senki, érdemes megemlíteni róla, hogy mostanáig itt tették közre, hogy a kormányzati akarat éppen kit tesz tönkre, lehetelenít el és a többi. (Jó, a sportrovat nyilván egy kis béke szigete maradt.)
Ballai egyébként rutinos ebben az átállásban. 1992-től 2004-ig a Népszava munkatársa volt (2000-től rovatvezető). Régi kollégái szerint, kedélyes, értelmes fickó, akit nem látszott zavarni, hogy egy igencsak baloldali és liberális lapnál dolgozik. Politikáról nem nagyon beszélt, belül persze nyilván forrongott.
Ennek hatására 12 év után egy szép napon rovatostúl felmondott és átment a Magyar Nemzethez.
Onnan akkoriban penderítették ki a magyar sportújságírás doyenjét, a régi-régi Magyar Nemzet-es Malonyai Pétert. Malonyai ellen a fő vád állítólag az volt, hogy nem bírálta elég keményen az akkori sportminisztert, Gyurcsány Ferencet.
Ballai és csapata jött és teljesítette a feladatot.
Hogy lelkiismerete miként számolt el a régi kolléga, Malonyaival történtekkel, az nem tudjuk.
Emlékeztetőül azért álljon itt egy fotó arról, amikor Malonyai és Ballai együtt bulizott.
A sport is politika. Aki a Magyar Nemzetnél szolgál(t), nem húzhatja ki magát a politikai feladatok alól.
A Magyar Nemzet címen megjelenő lap 2006. szeptember 23-i számában, Ballai rovatában megjelent egy levél Zádor Ervintől, aki az 56-os Melbourne-i olimpia egyik vízilabdás sztárja volt. A levél szerint a sportoló – akinek története részben ihlette a Szabadság, szerelem című filmet – azért nem jön Magyarországra, mert Gyurcsány és Öszöd és Gyurcsány és ’56 lábbaltiprása és Gyurcsány. Ha nem lesz Gyurcsány, akkor jön „A mihamarabbi viszontlátás reményében” stb.
Hamar kiderült, hogy Zádor nemhogy nem írt ilyen levelet, de még csak nem is tudott róla.
A levelet Kárpáti György vizilabdázótól kapták a lapnál. (Kárpáti Halasi néven volt a III/III embere és jól hasznosította magát a fideszes világban is) És nyilván annyira megörültek a Nemzetnél a „jó kis gyurcsányozásnak”, hogy nem is ellenőrizték.
Hiba, hiba, de sajnos a napilapkészítésben előfordul.
Csakhogy korábban a Népszabadság tett közzé egy Teller levelet, amely nem Tellertől származott és akkor a fideszes sajtó majd elharapta a népszabadságos szerkesztők torkát, fejeket követeltek. Ballaiék tévedésére elnézően mosolygott.
Közéleti, politikai publicisztikát Ballai keveset írt.
Bár az Orbán Nagy Péterhez. Mátyáshoz, eiffelhez hasonlító azért elég erős írás. (Nehéz az archivumban megtalálni, mert most éppen a múlt eltörlése folyik, de azért segítünk. Itt elolvasható.)
Bár a 2014. március 6-i számban megjelent Kutyavilág-ot szokás a szemére hányni. Amelyben a holokausztot összeveti azzal, hogy egyszer gyerekkorában őt is megkergette egy kutya. Ezért akkor is fél a kutyáktól, ha nem kellene. És ezért Heller Ágnes se jöjjön a holokauszttal – bár családja jelentős részét meggyilkolták és őt is kétszer kivitték a Dunapartra, hogy agyonlőjék, csak valahogy megmenekült.) Szóval, mindenkinek annak sérelmei. Kinek kutya, kinek holokauszt. Lépjünk tovább.
„A közelmúltban egy zsidó barátom a szememre vetette az egyik írásomat. Szelíden kérdeztem tőle, intelligens és igazán jó emberként miért nem képes belátni, hogy vélt vagy valós antiszemitizmus ügyében ő nem ítélhet kívülállóként, hűvösen, pártatlanul, hisz a holokauszt miatt érintett, iszonyatosan az, ha nem is heted-, de harmadíziglen.” -írta ebben a cikkében.
Világos, a zsidók (a zsidó barátok?) ne foglalkozzanak a holokauszttal. Mert „érintettek”. (Magyarország egyből 600 ezer érintettet segített előállítani.)
Sokakkal szemben, megvédem Ballait. Nem gonosz, nem rossz ő. Talán még azt sem gondolja magáról, hogy érzéketlen. Egyszerűen csak az derül ki ebből a cikkéből, hogy nagyon, nagyon meg akar felelni egy politikai kurzus elvárásának – és édes Istenem, közgazdasági egyetemi végzettség ide vagy oda, intellektuálisan csak ennyi telik tőle.
Gajdics Ottó eddigi főszerkesztőhöz képest persze szellemi óriás. De a szerdán megjelent lap Boross Péter interjúja és többi írása után azért körülbelül árazzuk be: A Magyar Nemzet címen megjelenő lap ott folytatja a mélyrepülést, ahol abbahagyta a G napon.