Juhász Gyula öröksége végül legyőzte az építési vállalkozó figyelmetlenségét
Szegeden az árvízvédelem kiemelten fontos, mivel a város alacsony fekvése miatt rendkívül kiszolgáltatott a természetnek. A 19. században történt nagy tiszai árvíz óta védik kiépített partfalak a lakosokat. Ezt a védelmi rendszert folyamatosan magasítják azóta is, és szerkezetében is többször megújult. Az utolsó ilyen nagy átalakítás néhány éve történt: új vasbeton részeket kapott a mellvéd, amelyek szükség esetén mobilelemekkel tovább magasíthatóak. A falfelületen régészeti leletek ábrái szerepelnek díszítésként, és Juhász Gyula Tisza című versének részlete fut végig a zárókövön.
A munkálatok során és az átadáskor sem tűnt fel senkinek, hogy valaki hibásan továbbíthatta a szöveget a kivitelezőnek. Csupán egy betűtévesztésről volt szó, de egy irodalmi szöveg esetében minden egyes betűnek funkciója van. Itt például egy értelmes szóból egy másik lett a figyelmetlenség miatt.
Az eredeti versrészlet így hangzik:
Ki vagy, te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?
Ez pedig a kőbe vésett verzió:
Jól látszik, hogy az „ölébe” szóba becsúszott egy B, így „öblébe” lett belőle. A szöveg jelentése ugyan nem módosult különösebben, de Juhász Gyula biztosan összerezzent volna, ha látja. És nem csupán ő, az olvasói is, mint ahogy az szinte rögtön ki is derült.
A szemfüles lakosok hamar észrevették a hibát, és bejelentések sora érkezett a város vezetéséhez. Mivel egy nagy és drága beruházás apró részletéről volt szó, megeshetett volna, hogy a panaszok süket fülekre találnak, egy idő után mindenki megszokja a látványt, az először arra járók csak gondterhelten megcsóválják a fejüket, és megy minden tovább a rendes kerékvágásban. Szerencsére nem így történt.
A mellvéd melletti Huszár Mátyás rakpart aszfaltozási munkálatai miatt 2015 nyarán le kellett zárni a partszakaszt. Az önkormányzat ekkor úgy döntött, hogyha már úgyis munkaterületté válik az a rész, akkor a versrészlet is kijavítható egy lendülettel. A zárókövet végül nem kellett kicserélni. Elég volt lecsiszolni a felesleges betűt és a felirat többi részét tartalmazó elemeket úgy egymáshoz igazítani, hogy ne legyen a szó közepén hiány.
Így aki ma arra jár, már a kijavított feliratot láthatja. Aki pedig mind a két verzióval találkozott, az a saját szemével győződhetett meg róla, hogy a tévedéseink nincsenek kőbe vésve.