Nagyot fordult a világ: a jogállamisági feltételek teljes elutasításától a Fidesz-vezér 2 nap alatt eljutott addig, hogy ő büntetné a legszigorúbban, az EU-ból való kizárással a jogállamiság sérülését.
Onnan indultunk, hogy a jogállamiság, a jog uralma – hasonlóan a szakértelemhez – valami bolsevista trükk.
Politikai zsarolás, ideológiai aknamunka. Aki jogállamisághoz akarja kötni az uniós pénzek elosztását, az globalista liberális, de főleg magyarellenes-hungarofób. Mert a jogállamiság nemzetellenes, szuverenitásellenes, továbbá póráz és nyakörv. A “magyar érdekekkel” ellentétes.
A Fidesz-KDNP parlamenti többségével Orbán Viktor kifejezetten megtiltatta magának, hogy elfogadja a helyreállítási csomagot és a költségvetést, ha az jogállamisági garanciákat merészel tartalmazni.
A határozat így fogalmaz:
a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése – „jogállamiság” címszó alatt – elfogadhatatlan.
Az indoklás meg így:
Az uniós jogállamisági eljárások mára ideológiai alapú politikai boszorkányüldözéssé váltak, megosztották a tagállamokat: párbeszéd helyett egyoldalú vádaskodást, kölcsönös megértés helyett feloldhatatlan konfliktusokat szültek, jogállami elvek helyett a politikai érdekérvényesítés eszközei lettek.
Ez volt péntekig: jogállamiság=boszorkányság. Szombatra viszont már nagyot fordult a világ. Orbán maga nyújtott be olyan javaslatot, hogy ami szankcionálnál a jogállamiság sérülését!
Vasárnap pedig meg is indokolta, hogy miért, és még tovább ment:
az uniós vezetők között 100 százalékos egyetértés van a jogállamiságról.
Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót. Nem anyagilag kell megbüntetni, hanem mennie kell, mert ez a közösség a jogállamiságra épül.
Ami azt jelenti, hogy Orbán rosszul mérte fel a helyzetet. Azt hitte, a politikai feltételeknek nem lesz érdemi támogatása a pénzt, több pénzt, valamint még több pénzt óhajtó tagállami vezetők között, és a hajszában könnyen átviszi az akaratát: a jogállamisági garanciák valahogy elfelejtődnek.
Hát, nem így lett: “az uniós vezetők között 100 százalékos egyetértés van a jogállamiságról”. A pénzelosztásban nem értenek egyet, de abban, hogy világos szabályok rögzítsék a játék módját, azaz ne egy ember (vagy embercsoport), hanem a jog uralkodjon (ezt jelenti a jogállamiság), abban igen.
Ezért Orbán kénytelen volt előre menekülni.
- Az Európai Bizottság eredeti javaslata az volt, hogy ők (mármint a Bizottság) megállapítja a jogállamiság sérülését, és akkor no money, hacsaknem a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács kétharmaddal meg nem vétózza a bizottsági álláspontot. Itt tehát a vétóhoz kellene kétharmad.
- Charles Michel, az ET elnöke kompromisszummal állt elő: a Bizottság javasol, aminek életbe lépéséhez – ti. a pénzmegvonáshoz – a Tanács kétharmada támogatása kell. Itt tehát megfordulnak az arányok, már egyharmad elég lenne a vétóhoz.
Orbánnak azonban még ez is kevés volt. Olyan nyilvánvaló jogállamsértéseket követ el a rezsimje nap mint nap, hogy erősen kérdéses, tudna maga mellé egyharmados támogatást gyűjteni.
Ezért olyan javaslattal állt elő, hogy konszenzus kelljen a Tanácsban, azaz akár már egyetlen tagállam vétózhasson. (Egy barátot csak tud szerezni.)
Ez nyilvánvalóan azt jelentette volna, hogy bármiféle jogállamsértés megtorlatlan marad; nyugodtan lehet az EU-ban autokráciát és diktatúrát építeni. Ez a többi tagállamnak is feltűnt, eszük ágában nem volt elfogadni az orbáni iniciatívát.
Ezért a Fidesz elnöke emelte a tétet: azt javasolja, hogy ne egyszerűen pénzmegvonással büntessék a jogállamiság sérülését, hanem az ilyen a tagállamnak mennie kelljen: zárják ki az Unióból. Ami első látásra olyan,
mintha ki akarná záratni Magyarországot az EU-ból.
Másodikra viszont már árnyaltabb a kép. A történelmileg is példátlan kizáráshoz nyilvánvalóan konszenzus kellene, azaz egyetlen (másik) tagállam vétója megmentené a renitenst.
Látszatra tehát Orbán a legszigorúbb, valójában semmi nem változott: az Unióból való kizárás olyan drasztikus lépés volna, hogy ahhoz senki nem folyamodna szívesen.
Onnan indutunk, hogy
- Orbán és a Fidesz-KDNP elutasította a hitelfelvételt, mert az Soros-terv. Aztán deklaráltatta, hogy “egyszeri alkalommal” hajlandók elfogadni.
- Aztán elutasította, hogy a gazdagabb, de a járvány által jobban megviselt tagállamok több pénzt kapjanak. Majd ebbe is belement, mert a pénzosztás “igazságtalan, de nem megalázó”.
- És főként elutasította persze a jogállamisági feltételeket. Majd eljutott addig, hogy ő szankcionálná azok megsértését a messze legszigorúbban.
Bár persze kizárólag csak verbálisan, hogy nagy baja ne legyen belőle, de azért az elmondható, hogy a magyar jobboldal vezére számára nem volt egy őrült diadalmenet a hétvégi uniós csúcs. Hiába próbálta kőbe (parlamenti határozatba) vésni a tárgyalási pozícióit, minden fronton meghátrálni kényszerült.
Kudarcba fulladt a zsarolási akció.