A Magyar Nemzet címen megjelenő izé lelkesült interjút készített Döbrentei Kornéllal.

A jótollú szerző emigyen fogalmaz: “Nemrég, a karácsony előtti napokban alkalmam volt – ezúttal hosszasan – elbeszélgetni Döbrentei Kornéllal, aki véleményem szerint korunk legmagyarabb és legtehetségesebb költője. Egy nemzeti érzelmű művésszel társalogni a haza sorsáról mindig nagy élmény számomra, főként olyannal, akinek művészi eszköztára nem más, mint a magyar nyelv, amelyet egyedi virtuozitással használ. Ahogy beszélni kezd, jellegzetes orgánuma betölti a teret, ahogy gondolatai is lassan betöltik a lelkemben tátongó űrt, amely időről időre óhatatlanul kialakul bennem a modern kor hazug világának útvesztőiben bolyongva, mígnem aztán betöltik az igazak.”

(Hangfelvétel és csajozási módszertan lentebb.)

 Hát legyen ez az ő gondja-baja. Végülis, miért ne lehetne egy MNO szerző kedvence Döbrentei. összenő,ami összetartozik.

Azért azt tudni kell, hogy Döbrentei igazán tud vadakat mondani, elég csak felidézni a Tilos Rádió előtti jópár év előtti beszédét, amely után, aki adott magára még valamit, kilépett az írószövetségből. A beszéd részlete alant hallgatható meg. 

A történteket Mihancsik Zsófia foglalta össze kitűnő cikkében, az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című sorozatban. Ebből egy részlet:

Részletek Döbrentei Kornél beszédéből [1]

Voltaképpen béketüntetésre gyűltünk itt össze, jó akaratú emberek. Mert az a jó, ha végre van akaratunk és késztetésünk tiltakozni a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború ellen! A magyarság erkölcsi holokausztja ellen, amelyet álpróféták, álruhában, álorcában – csak a szakálluk a valódi [hangos, gúnyos nevetés] – vezényelnek.
Itt és most, ahol kétezer év után a keresztényüldözés parancsa ismételten kimondatott, még ha percemberke fiók-Heródesek [tömeges füttyögés] által is. Igen, ül a bibliai mondás: a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. Hát ez a fekete evangélium, szerzette a sátán.
De valóban itt kéne seregelnünk? Mert a tetthely, a kivitelezés fóruma nem mindig azonos a bűntény gondolatának és kitervelésének foganási helyével. Nem mindig ott van a sír, melyben egy nemzet süllyed el, ahol ássák. Nálunk ez, ahol állítólag árkokat temetnek, miközben keresztfákat döntenek ki, kivált igaz. A temetőszolgákat máshonnan igazgatják. Onnan, ahová a madár is kéken jár (micsoda madár!), de az nem a boldogság kék madara; csőrében a zöld gally látszatra, kifelé ámításul a nagyvilágnak, a béke olajága, ám befelé mindez a sistergő gyűlölet mérgébe mártva. Hát ne jöjjön el az ő országa!
Mi hozott ide minket az oly soká késlekedő, jogos önvédelmen túl? A felháborodás, melyet egy szűk értelmiségi csoport [bekiabálások: ezek nem értelmiségik], kemény mag – rothasztó tevékenységük, karakterisztikusan jól körülírható, ám egy tömény káromkodás olykor, ha nem is szebben, de pontosabban beszél, mint egy rózsaszál – rendszeres impertinenciája keltett s kelt ma is, és nincs törvény, amely megvédené tőlük az országlakosokat. Van viszont egy – szégyenszemre megszavazta a parlament – , amely őket, a gyűlöletbeszéd valódi gyakorlóit oltalmazza, s lám teszik is a dolgukat.
A nagydolgukat, bele az arcunkba. Azért vagyunk itt, hogy ezt többé és továbbá zavartalanul és büntetlenül ne tehessék. [kórusban: hozzuk ki! hozzuk ki!] Elég volt a felmérő és letapogató provokációs sorozatokból, melyek azt hivatottak eldönteni, ennek a népnek mekkora a tűréshatára, toleranciás képessége, meddig lehet elmenni a szentséggyalázásban, a blaszfémiában, meddig és milyen mértékben rondíthatnak bele egy ilyen nagy históriai múlttal bíró nemzet önérzetébe. [kórusban: elég volt! elég volt!] És ugrásra készen várakoznak minden visszautasító reakcióra, hogy nacionalizmusnak, antiszemitizmusnak minősíthessék azt, feljelentő levelekben híreljék, keltsék rossz hírünket a nagyvilágban. [úgy van! úgy van!]
[…]

…a szólásszabadság ürügyén komiszabb megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi, mint akár a hírhedt ötvenes években. Az elmúlt 14 év alatt versek jelenhettek meg büntetlenül a szarból jött magyarokról, [úgy van!], gúnyvers a kondomhiba miatt megszületett költőtől, egy másik a Szent családról, melyben Mária üzekedik az Istennel, aztán következett a Szent Korona lesvájcisapkázása [tömeges fújolás, füttyögés, beszólás: Landesmann]. A Regnum Marianum meggyalázása, első „megerőszakolása” Rákosiék alatt esett meg, mikor lebontották, és köveit a Sztálin-szobor alapzatába építették be. Nos, ez a szellem nemigen változott, csak a formák, eszközök változtak, ha egyáltalán. Egyben megegyeznek: ezek a magyar- és kereszténygyűlölet hegyláncainak csúcsai.
[…]
Miért mindig mi vagyunk a rossz szigete? A nagy SZU-n kívül 1919-ben csak itt volt Tanácsköztársaság! [beszólás: sok zsidó! idejöttek az ellenségek!] Nézzünk magunkba is! Egy-két tüntetés nem mossa le a gyalázatot. Mi válthat meg minket? Talán az, hogy odatartsuk orcánk másik felét is? [hangos neeem!]
[…]
Most a bátor, az önvédelmi harcot vállaló egyházon itt a sor. Szerepe kulcsfontosságú a magyarság jövője szempontjából. [taps] Az már megint a történelem fintora, hogy Mindszentyt „csak” boldoggá, míg az őt odadobó pápát szentté avatják. A példa tanulságos. Kereszteket állítottunk az országban, hogy figyelmeztessünk: a sátán offenzívában van. [beszólás: minden hóhér zsidó volt! az ávósok zsidók voltak!] Kérdezték az álnaivak, miért nem a jászolt emeltük magasba. Mert itt már a megszületés sem bizonyos, már az anyaölben elölve az utódlás, az abortuszok miatt a népünk már eleve keresztre feszítve, Európa pedig hitehagyott lett. A mi Koppányunk programja szent hozzá képest. Úgy látszik, mint annyiszor, megint nekünk kell önáldozóan megváltani, hogy ebből csak a mi önmegváltásunk reked ki.
[…]
…amikor az Istent védelmezzük, akkor az Aranybullát is, mint nemzeti ősalkotmányt, de még a Werbőczy-féle Hármas Könyvet is és visszafelé a vérszerződést is [úgy van! taps] és legújabbkori – mindmáig teljesületlen – tizenkét pontjainkat is. De mindenek előtte és után a mindenható Istent, most már jóvátételi követelményként szólítva föl: “Isten, áldd meg a magyart!”

 A történtekről az eredeti Index cikke itt olvasható

A Döbrentei-beszéd következményei
Az írók és az Írószövetség – rövid áttekintés:

2004. január 26-án Parti Nagy Lajos bejelenti kilépését az Írószövetségből:
„Az ominózus mondat, melyen három hete rágódik a média, ostoba és védhetetlen. Magyar médium ennyiszer és ilyen őszintén még nem kért bocsánatot, mint most a Tilos Rádió. A kérést, a példás gesztust az ócska és, bizony, valójában keresztényellenes hecckampány szervezői és inspirálói nem tudták vagy nem akarták meghallani. Lelkük rajta. Olvasom a Magyar Nemzetben a Tilos Rádió előtt tartott álszent vagy hülye, mindenesetre gyomorforgató beszédeket. A többi szónokhoz végképp semmi közöm, hála istennek, ha csak annyi nem, hogy egy országban élünk, közös a hazánk, viszont Döbrentei kollégával, ugyan érintőlegesen, de mindmáig egy írószervezetbe, nevezetesen a Magyar Írószövetségbe tartozom. Illetve tartoztam, mert ezennel a szervezetből kilépek. Ok, beszéd, nyilatkozat, s nem csak nevezett kollégáé, lett volna korábban is bőven, most szakadt el a cérna. Most szakadt elebb. Ha legbelsőbb magánügyüket, a hitet harcos honfitársaim nem prostituálnák, nem vinnék egyre-másra az utcára, ezt az én kilépésemet is, magánügyhöz illően csupán az Írószövetség elnökének küldtem volna el. Így, azt hiszem, a nyilvánosságra tartozik

És, hogy bebizonyítsuk csajozni sok mindennel lehet sikeresen, egy részlet a Magyar Fórum cimű szélsőjobb orgánum egy korábbi számából. Petráss Mária, Döbrentei felesége: