Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret!

A kormány által meghirdetett munkahelyteremtő programok egyike volt tavaly a nagy lelkesedéssel beharangozott speciális önkéntes tartalékos képzés. A honvédség ebből most újabb kört hirdet február 1-től. A hat hónapig tartó képzés alatt étkezést, utazási hozzájárulást és havi díjazást ajánlanak a jelentkezőknek, akik, ha rákapnak a dolog ízére, akár újabb fél évvel meg is hosszabbíthatják a szerződésüket. Ez elsőre talán jól hangzik, de kicsit közelebbről szemlélve a feltételeket hamar kiderül, hogy nem ez az évszázad ajánlata.

A programba azok a magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik 18 és 50 év közöttiek, erkölcsi bizonyítvánnyal és nyolc általánossal rendelkeznek, és megfelelnek a pszichológiai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon. A képzés fél éven keresztül heti negyven óra elfoglaltságot ad. Az ezért kapott juttatás bruttó 161 ezer forint havonta. A képzés teljesítése után a tanoncok katonai esküt tesznek, és választhatnak: teljesen visszatérnek a civil életbe, vagy a későbbiekben tartalékos, szerződéses, esetleg hivatásos katonák szeretnének lenni. Ha az utóbbiak mellett döntenek, az hosszabb távú elkötelezettséget és további képzést igényel.

Ha ez a program tényleg azokat célozza, akik elvesztették a munkájukat, és erre keresnek megoldást, akkor nem igazán sikerült eltalálni a célcsoportot. A felkínált havi díjazás nem elég ahhoz, hogy valaki meg tudjon belőle élni, viszont a tanonc mellette semmi mást nem tud vállalni, mivel a képzés a teljes munkaidejét kitölti, ráadásul fizikailag is megterhelő. A végén pedig kap egy olyan végzettséget, ami egyetlen, szűk területen használható csak, azaz nem sokkal van előbbre a képzettségét illetően, mint amikor a programba belépett.

Fél év, vagy kétszer fél év alatt alapszinten el lehet sajátítani egy idegen nyelvet vagy olyan informatikai ismereteket, amelyek a munkaerőpiacon több lehetőséget biztosítanak, mint a harckocsiaknák telepítése és egy személy szakszerű megmotozása (ezek a tartalékosok tananyagának részét képezik). A bruttó 161 ezer forint heti negyven óra munkáért nem mondható az évszázad ajánlatának, de még csak emberségesnek sem. Ha pedig valaki tényleg a hadseregben szeretne karriert építeni, ahhoz többre lesz szüksége, mint nyolc általánosra és egy 6 hónapos kedvcsináló képzésre, és ezzel hamarosan szembesülni is fog, ahogy letette a tartalékos esküt.

A fentieket végiggondolva jól látszik, hogy a program leginkább propagandacélokra alkalmas.  Arra, hogy megoldást kínáljon a válság okozta munkanélküliségre – ami, sajnos, valódi probléma, szemben a játékkatonásdival – egyáltalán nem. A toborzó hirdetések megtévesztőek, olyan karrierígéretet tartalmaznak, ami már nem automatikus következménye a képzésnek. Valószínűleg nem véletlen, hogy a felvételi követelmény nem érettségi, vagy befejezett középiskola, csak nyolc általános: azokat célozza, akik mindezt nem feltétlenül látják át, ez pedig finoman szólva sem sportszerű.  A képzés ezen felül nagyon jó arra is, hogy a kormány erőt fitogtathasson anélkül, hogy tényleg lenne bevethető hadereje. A program dokumentálása során jól hasznosítható  képek készíthetőek terepszínű ruhás, csillogó szemű fiatalokról, amint egy mező közepén éppen bármit csinálnak elszántan.

Ezek a képzések, amellett, hogy nem sok mindenre jók,  az államnak nem kevés pénzébe kerülnek: a munkaruha, a felszerelések, a terület és a speciálisan képzett oktatók komoly költségekkel járnak, miközben más, szélesebb körű ismereteket nyújtó oktatási programok és egész intézmények tűnnek el forráshiány miatt a hazai oktatási palettáról.

Szerencsére erre éppen van pénz: a mi pénzünk.