Az Al Jazeera Television nemrég egy huszonöt perces dokumentumfilmet tett közzé „Hogyan hal meg a demokrácia” (How democracy dies) címmel. A filmet jegyző Fatima Lianes célja az volt, hogy bemutassa, milyen sebezhető egy fiatal demokratikus rendszer, és mennyire könnyen formálhatóak át a szabályok, ha hataloméhes vezetők kezébe kerülnek a döntések. Ahhoz, hogy ezt hitelesen ábrázolja, a kisfilm rendezője két olyan államot választott, amely drámai gyorsasággal fordult az autokrácia irányába: Mianmart és Magyarországot.
Lianes filmje semmi mást nem mond el, csak, amit magunk is tudunk: hiszen napi szinten tapasztaljuk, itt élünk benne. Sokunknak talán már fel sem tűnik, hogy milyen folyamatok zajlanak. Ez a jelenség nem egyedülálló: Larry Diamond politikai elemző, a filmben megszólaló egyik szakértő rámutat, hogy a modern demokráciák közül azok, amelyek nem bizonyulnak sikeresnek, így pusztulnak el. Nem egycsapásra semmisülnek meg, valamilyen drámai esemény hatására, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre. Maguk a megválasztott vezetők azok, akik csendben elsorvasztják. Az állampolgárok sokáig észre sem veszik, mi történik, aztán egy nap arra ébrednek, hogy nincs többé szabad sajtó, vagy más, alapvető szabadságjoguk tűnt el a szemük láttára.
Diamond így fogalmaz:
„Ránézésre minden éppen olyan, mint azelőtt, de a rendszer valójában már átbillent, és választáson alapuló demokráciából anyagi érdekek által vezérelt autokráciaként működik”.
A magyar helyzetet és az itt zajló folyamatokat Krekó Péter, Hardy Mihály (Klubrádió) és Lukács Csaba (Magyar Hang) vázolja fel. Lépésenként végigveszik, hogyan vette át az irányítást Orbán Viktor és kormánya a média felett, hogyan tették a hétköznapok részévé a kormányzati korrupciót és hogyan gazdagodtak meg, miközben mások számára egyre nehezebbé válik a megélhetés. Krekó Péter külön felhívja a figyelmet a kétharmad adta hatalom lehetőségeire: az alkotmányozó többség birtokában királysággá is alakítható az ország államformája, ha a hatalom birtokosainak épp úgy tartja kedve. És bár ezidáig ez még nem történt meg, az egyértelmű, hogy Orbán, mióta megtapasztalt egy választási vereséget, mindenre képes, csak hogy ezt ne kelljen még egyszer átélnie.
A film külön kiemeli, hogy a média feletti hatalomátvétel és a választási rendszer megváltoztatása egy haldokló demokráciában nem véletlenül történik azonos időben: az irányított népakarat biztosítja, hogy a hatalmon lévő vezetők megtarthassák a pozíciójukat. Hardy munkahelyét, a Klubrádiót úgy írja le, mint egy apró lyukat a propaganda nagy léggömbjén: látszólag picike, mégis szabadon áramlik át rajta a levegő. Nem csoda, ha a magyar kormány nagy energiát mozgósít arra, hogy a független média működését megakadályozza, hiszen egy icipici lyuk miatt is leereszthet a propagandalufi. Lukács Csaba szavai is ezt erősítik: az, hogy a Magyar Hangot Szlovákiában nyomtatják, a terjesztése folyamatos akadályokba ütközik, és a cégek félve hirdetnek a lapban, tartva attól, hogy elesnek az állami támogatásoktól emiatt, mind azt mutatja, hogy a kormánytól független sajtó maradékainak életben tartása emberfeletti erőfeszítéseket igényel. Nagy kérdés, hogy meddig tart az ebben résztvevők küldetéstudata, és meddig képesek ellenállni a hatalom felől érkező, összeroppantó erejű nyomásnak.
Larry Diamond szerint megesik, hogy a demokrácia egyszerűen kudarcot vall: de ez sosem egy fejlődési folyamat része, hanem széthullás, regresszió. Talán nem árt, ha ezt észben tartjuk. A mianmari képsorokat nézve a katonai hatalomátvételről egyértelmű, hogy ideje komolyan venni, ami ma Magyarországon zajlik, mert talán csak egy lépésnyire vagyunk csak attól, hogy itt is valami hasonló történjen.
