A kulcsszó: spontán. Spontán tüntetés. Mindenki a saját felelőségére, akkor jön-megy, amikor akar. Bárki felszólalhat, nincsenek felkért szónokok. Ha egy törvény benyújtása és megszavazása történhet spontán, akkor az erre adott reakció miért ne?
A legnépszerűbb vállalkozói adózási forma a megszüntetéssel felérő szigorítása spontán történt. Hétfőn délelőtt Parragh László még azt nyilatkozza, hogy lesznek átalakítások, de nem annyira drasztikusak, és biztos, hogy csak januártól.Hétfőn délután már kész a törvényjavaslat: de, szigorúak, és szeptember egytől. Kedden már szavaznak róla. Így megy ez, már kipróbált, bejáratott folyamat. Egy szava sem lehet a népnek, végülis nem péntek éjjel zajlott mindez, ahogy szokott, lám, milyen demokratiuksan működünk!
A tüntetés is spontán tehát. Indul a Parlamenttől, folytatódik a Margit-hídnál. Néhányan az Erzsébet-híd forgalmát lassítják. A résztvevők jönnek-mennek, mindenféle életkorúak, és egy cseppet sem fenyegetőek. Csak szomorúak, hogy ezt megtehetik velük. Az őket őrző rendőrök is azok – talán van köztük, aki fontolgatta, hogy közalkalmazottból vállalkozóvá válik hamarosan. Most ennek a romjai felett őrködik ott, a hídon.
Egy idősebb hölgy kinyomja a telefonját, amin eddig beszélt, és a barátőjéhez fordul:
“Juli most hívott, hogy ő is jön. Őt már könnygázozták is egyszer!”
Egy közpkorú úr a mellette álló rendőrrel beszélget:
“Jó, akkor bezárom a vállalkozásomat. És utána? Menjek el határvadásznak?”
Hogy miért történik épp most mindez, arról lehet hosszan elmélkedni. A tények attól még nem változnak. A vállalkozók talán az utolsók, akik még nem madzagon rángatott bábuként dolgoznak, hanem azért küzdenek, hogy az egyre szűkülő mozgástéren belül is szabadon dolgozhassanak. Vannak ötleteik, sőt, innovatívak, kezdeményezőek, kreatívak. Csupa olyan tulajdonság, ami egy diktatúrára veszélyes lehet. És amit nem lehet gyökerestül kiirtani. Elfojtani egy időre talán igen. De a szikra ott lesz akkor is.
