Az idei érettségi vizsgákkal lezárul egy korszak a magyar oktatási rendszer történetében. A 2023/2024-es tanévben a 2020-ban életbe lépett Nemzeti Alaptanterv követelményei lesznek az iránymutatóak az érettségi vizsgák összeállításánál: ez pedig a vizsgakövetelmények megváltozását is jelenti. Az eddigi, nagyrészt kompetencialapú megmérettetést felváltja egy teljesen más logikájú, nagyrészt lexikai tudásra épülő számonkérés. Ez szakmai szempontból is hatalmas visszalépést jelent, hiszen épp ez az a nézőpont, amit hosszú évtizedek munkájával sikerült nagyrészt magunk mögött hagyni: ma már nem nagyon van vita arról, hogy az egyéni készségek felismerése és fejlesztése a záloga annak, hogy élethosszig tanulásra alkalmas, rugalmas gondolkodású, kreatív állampolgárok kerüljenek ki az oktatási rendszerből – vagy éppen maradjanak benne, amíg csak ez az érdeklődésüket és a fejlődésüket szolgálja, kinek-kinek saját képességei és igényei szerint. Mostantól viszont, aki érettségit szeretne, annak mindegy, mennyire kreatív vagy rugalmas gondolkodású: kőkeményen be kell magolnia a tananyagot, és a megtanult adatokat minél pontosabban visszaadni, ha kérik.
Miért baj ez? Tanuljanak csak azok a gyerekek, az a dolguk, nem?
Persze. Csakhogy a „tanulás” nagyon sokféle dolgot jelenthet. Jelentheti azt, hogy valaki képes összefüggésekben gondolkodni, logikai mintázatokat felismerni és alkalmazni. Ha ezt a képességét fejleszti a tanulás során, akkor olyasmit kap, amit sosem felejt el, és bármikor hasznára válhat különféle élethelyzetekben. A most életbe lépő koncepció szerint viszont a tanulás az, amikor valaki a fejébe gyömöszöl rengeteg adatot, amire a vizsga után egy nappal nem lesz szüksége soha többé – szerencsére, hiszen el is felejti abban a minutumban, ahogy kiteszi a lábát az iskola kapuján.
A magyar nyelv és irodalom írásbeli feladatsorból kikerül az érvelés – egy tesztfeladat lesz a helyén, amire csak magolással lehet majd felkészülni. A történelem feladatlapban is jóval kevesebb lesz a gondolkodást, kreativitást igénylő kihívás, sokkal nagyobb hangsúly kerül az adatokra. Irodalomból egy műértelmező szöveget is meg kell írniuk a vizsgázóknak, az eddigi követelményekhez képest rövidebb idő alatt és nagyobb terjedelemben. A mennyiség így kiszorítja azt, ami valójába az érettségi lényege: hogy a fiatal számot adhasson arról, hogy érett-e, azaz képes-e felnőtt módjára gondolkodni és a meglátásait érthető formában kommunikálni. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: ez a rendszer azoknak kedvez, akiknek nincsenek különösebben kiemelkedő képességeik semmiben, és nem tudnak vagy nem akarnak önállóan gondolkodni. Megtanulod, visszaadod szó szerint, mehetsz is tovább!
Miközben az oktatásirányítás egyre könnyíti a felsőoktatásba kerülés feltételeit (gondoljunk csak a nyelvvizsga-követelmények és a ponthatárok eltörlésére), ezzel párhuzamosan nehezíti és merevíti az érettségi követelményeket. Így összességében nem lesz több továbbtanuló – sokan az érettségihez vezető úton fogják feladni, és el sem jutnak odáig, hogy esélyük legyen a felsőoktatásban folytatni a tanulmányaikat. Nemcsak azok morzsolódnak le így, akiknek tanulási nehézségei vannak, vagy nincs lehetőségük plusz segítséget igénybe venniük, hanem azok is, akik szeretnek többféleképpen megközelíteni valamit, kíváncsiak a világra, és saját felfedezéseik, tapasztalataik nyomán szereznek legszívesebben új ismereteket. Jutalmat pedig azok kapnak, akiknek nincsenek kérdéseik, és örülnek, ha előre gyártott válaszokat kapnak mindenre.
Ebbe az irányba vinni az oktatást nem egyszerűen szakmai hiba, hanem egy ország jövőjének elkótyavetyélése. Az érettségi csak egy vizsga – de a felnőtté válás szimbóluma is. Jól jelzi, milyen emberkép az ország vezetésének víziója.