Van annak már tán’ egy hete is, hogy egy melegházasságról szóló posztunk végén (egyebek mellett) bátorkodtunk azt a jóslatot tenni, hogy a témáról vitatkozni voltaképp értelmetlen, mert azonnal megjelennek a sötét trollok, akik meggyőzhetetlenek, se olvasni, se írni nem tudnak, de nem is kell, mert a buziság szerintük természetellenes és undorító. És hát mi nagyobb érv kellene annál, hogy nekik nem tetszik.
És a sötét idióták persze meg is jelentek.
Arra viszont nem számítottunk, hogy a Magyar Hírlap harmadik oldalán.
Az 5-ös számú párttagkönyv tulajdonosa kérlelhetetlen logikával bizonyította be rólunk, hogy mi vagyunk
- az átmenet,
- a fikció,
- a hiányzó láncszem,
- régi szenvedélyünk a disznó- és hörcsöghágás,
- a kacsacsőrű emlősökkel való csókolózás,
- juhok feleségül vétele,
- föl kell hizlalni minket, és levágni,
- mert disznók vagyunk.
És természetesen ecsetférgek.
Egészen sötét indulatok törtek ki belőle; komolyan aggódtunk az egészsége miatt, végig kellett olvasni, hogy megtudjuk, megérte-e a cikk végét.
Egy tehetségtelen, wannabe írócska frusztrációja abból adódik, hogy tehetségtelen, vacak írócska maradt, és erről egészen nyilvánvalóan a ballibek tehetnek. Korniss például ma is saját kezűleg akadályozza meg, hogy Bayer egyetlen ízléses vagy jól fogalmazott gondolatot leírjon. Bizonyára klónozta a gépét.
A harmadosztályú krokiszerző hamar fölismerte, neki azon a pályán nem terem vidéki kúria,
merő pénzéhségből elment tehát prostituáltnak.
Mindent vállal. Gumi nélkül. Két forintért az anyját is, háromért az asztal alá bemászik. A Király sose kívánhatott volna alkalmasabb udvari bolondot magának.
Bár talán mégis inkább vásári hordószónok, aki itt ragadt középkorból, és aki a sötét babonáit elegyíti az altesti utalásokkal, hisz’ ő a végbéltraktus legnagyobb magyar szakértője. A köznép legnagyobb örömére, mert a köznép ebből ért, és mert a köznép örül, hát a Király is örül, mert ezekre a sötét indulatokra alapozza a királyságát.
A helyzet tehát az, hogy a prolikat és testi vágyaikat rühellő Bayerből
a prolik kiszolgálója lett,
az udvari üzenetek közvetítője, aki olyan nyelven beszél, amit az altesti örömök kedvelői még éppen megértenek. Egy hasznos idióta, aki olyan dolgokat mond ki, amiket a Király (és az udvartartásból mindenki más is) már szégyellne, viszont kimondani elengedhetetlen, mert ez kell a tábornak. Nagy karrier, dehát kell az a pénz. Recskázás, fingás, böfögés, hányás, okádás, ecsetférgek, tubifex.
De legalább konzekvens: úgy is él, ahogyan ír. Ha nem hiszik, nézzék (illetve hallgassák) meg figyelmesen a következő videót. (És lehet, hogy le is fingotta Lázárt, de a szagostévét még nem találták föl.)
Ezen a ponton persze érhet bennünket a vád, hogy éppen azt műveljük, amit Bayer, ti. nem az érveit vesszük számba, és cáfoljuk őket, hanem pusztán személyeskedünk. A szemrehányás lehet jogos, de a mi magatartásunk is érthető. Mert Bayerrel nem lehet vitatkozni. Mert mutasson bárki akárcsak egyetlen érvet, gondolatot, értelmes mondatot a cikkében. Vagy akár az egész munkásságában.
Csókoljunk hörcsögöt? Hágjunk disznót? Ezek lennének az érvek? Bár, ha jobban belegondolunk, talán azok akartak lenni. Talán egy végig nem gondolt reductio ad absurdumnak szánta, de az meg rávilágít fölfogóképességének korlátaira, mert akkor nem érti, hogy
ami lehetséges, az nem kötelező.
Bár nyilvánvalóan nem lehetséges, de ezt nem is állította senki. Mi pláne.
Azt nem rónánk föl neki, hogy nincs tisztában a modern evolúcióbiológia és populációgenetika, különös tekintettel a kladisztikára, eredményeivel (ezekkel teljes mélységig nem is lehet tisztában senki), de azt már igen, hogy a szóritész-paradoxonról se hallott. Eszerint a fokozatosan változó sokaságban az egyes csoportok között meghúzott határok szükségszerűen önkényesek.
Azt persze nem is állítottuk, csak Bayernek vannak komoly szövegértési gondjai, hogy ne lenne különbség két, egymástól genetikailag olyan távol álló egyed között, mint amelyeket (kellő általánosítással) az ember és az ecsetféreg szavakkal írhatunk le. De Bayer butaságát azért jellemzi, hogy bár egy Darwin-címet használ sajátjaként, a könyvet nem olvasta, még kivonatosan se. Máskülönben lenne fogalma róla, hogy Darwin éppen arról beszél,
a fajok nem örökkévalók,
folyton változnak, egymásból keletkeznek, és egymásba alakulnak, és megkísérli bemutatni, miként. Darwintól kölcsönzött cím alatt vitatni a fajok mesterséges voltát, hát, az egészen egyedülálló.
Az egyedeket persze csoportosíthatjuk többféle szempont alapján, de határok elmosódottak lesznek, ezért az osztályozás mesterséges, más szavakkal fiktív és önkényes. A kategóriák nem állandóak, és tartalmuktól, ti. az egyedektől függetlenül nem is léteznek. Itt bátorkodnánk emlékeztetni a középkori univerzálé-vitára is, amelyet a nominalisták végül döntő fölénnyel nyertek, ami viszont
elkerülhette valahogy Bayer figyelmét.
(És így már érthető, miért kerülte el a felvilágosodás is.)
Az univerzálé-vitában az az álláspont jutott meggyőző többségre, hogy bár piros dolgok vannak, a pirosság mint olyan ezektől függetlenül nem létezik. Csak partikuláris dolgok léteznek, univerzális kategóriák fölállíthatók ugyan, de rajtunk múlik, létrehozzuk-e őket.
Mi vagyunk leginkább meglepve, hogy ezt még magyarázni kell, de innen nézve világos, mi Bayer igazi problémája. Mert annál a közhelynél, ami csak neki nóvum, miszerint az egyedek osztályozása mesterséges, voltak azért relevánsabb állítások is a posztunkban.
Ugyanis, ha nem létezik pirosság, és egyáltalán univerzálék, akkor bár időnként hasznos, de kétségtelenül mesterséges a kategorizálás. Ha a fajok közötti határvonal önkényes, akkor mi tart vissza bárkit, hogy a népek, nemzetek és osztályok közöttit is annak minősítse?
Ebben az esetben az egyéneket saját értékükön mérnénk. És hát mi lenne akkor azokkal, akik amúgy értéktelenek, és csak az udvari prostitált, meg a hasznos idióta szerepére alkalmasak?
A csoportidentitást, a valahová tartozást, a megbecsültség érzését vennénk el akkor Bayertől.
Hiszen neki magának is kínos, amit művel. De meglehet az az illúziója, hogy ezt egy magasabb érdekért, egy embercsoportért teszi. A magyar nemzetért, a népért, a jobboldalért, a Fideszért, az emberiségért, a normálisakért. Ha viszont rámutatunk arra, hogy ilyen magasabb érdek, állandó csoport és viszonyítási pont nem létezik, akkor Bayer ott találná magát saját frusztráltságában.
Akkor végképp bizonyítást nyerne, hogy a lezüllött írócska pőre pénzéhség miatt alázza le magát naponta.