Volt itt ez a per, amely kevés embert hozott lázba, de hatásai jövőbe mutatók. Azért olyat mégiscsak ritkán látni, hogy
törvénysértés ne megelőzze az eljárás kezdetét, hanem a nyomozati, ügyészségi, bírói szakban következzen be.
Már legalábbis jogállamban.
A sukorói kaszinóberuházás és telekcsere ügyében született ítélet viszont a Rajk-per idejére, a sztálinizmus legszebb éveire emlékzetet. Kezdődött azza, hogy a nyomozás akkor indult, egy újság cikk miatt, Budaházyék nyomására, amikor a cselekmény még meg sem valósult.
De egészen abszurddá a vége vált, amikor a szolnoki bíróság hűtlen kezelés kísérlete miatt ítélt letöltendő börtönbüntetésre két vádlottat is: Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt egykori értékesítési igazgatót.
A szolnoki bíróságnak már eleve nem is lehetett volna köze az ügyhöz,
mert az Alkotmánybíróság elmeszelte a kiszignálást lehetővé tévő törvényeket. Handó Tünde viszont ennek dacára visszaküldte az ügyeket a kiválasztott bíróságokra (Szolnok mellett például Kaposvárra és Kecskemétre), arra hivatkozva, hogy a tárgyalásuk ott kezdődött el. Mit érdekelte őt, hogy jogi értelemben el sem kezdődött, hiszen nem volt jogalapja. Az Orbán Viktortól való függetlenségére kényes főbíró összesen 9 ügyet szignált ki a megfelelő bíróságokra, köztük 4 olyat, amelynek van poltikai érintettsége, tehát a Fidesz számára fontos a megfelelő ítélet.
Ezek egyike a Sukoró-ügy. Ennek előzménye, hogy egy Joáv Blum nevű magyar-izraeli állampolgárságú üzletember 2008-ban az amerikai Lauder-csoport képviseletében egy King’s City nevű kaszinókomlexumot akart építeni a Velencei-tó partján, Sukorón. Az állami ingatlanért cserébe (ráfizetéssel) a saját, háromszor akkora területű, pilisi és albertirsai gyümölcseseit adta volna át.
A hűtlen kezelés nyilvánvalóan nem valósult meg, mivel a Bajnai-kormány 2009-ben leállította az ügyletet. Ami erősen kérdésessé teszi azt is, hogy meg tudott-e valósulni a kísérlet, hiszen a vádlottak önállóan nem dönthettek a rájuk bízott idegen vagyonról, aki meg igen, ti. a magyar állam, az meg elállt dologtól. Márpedig a hatályos Btk. (10. §) szerint
Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
Itt véget is kellett volna, hogy érjen a történet:
- a szélsőjobboldal azt kifogásolta, hogy amerikai-izraeli megaberuházás jön létre Magyarországon,
- a Fidesz a szocialista kormányon próbált fogást találni vele,
- az viszont leállította az ügyet.
De akkor hol szerepel a történetben Gyurcsány? Hát ott, hogy az ügyészség 2011-ben a volt miniszterelenököt is meggyanúsította, ám semmilyen bizonyítékot nem találtak ellene azon kívül, hogy támogatta a beruházást.
Az ügyészség által kihallgatott 110 ember túlnyomó többségét nem is kérdezték a vádról, viszont kihallgatták őket
- a kaszinópályázattal,
- a kiemelt projektté nyilvánításról szóló kormányrendelettel,
- a turisztikai beruházás állami támogatásával kapcsolatban,
- vagy éppen Joav Blum sukorói pingpongversenyéről.
A Gyurcsány elleni ügyészi gyanú és politikai vád azon alapult, hogy a volt miniszterelnök a cseréről szóló döntésével a versenytársakhoz képest előnybe hozta Lauderéket a kaszinópályázaton. A konkurenciát azonban maga az ügyészség teremtette meg egy székesfehárvári kártyateremmel. Ezt azonban a bíróságon maga a tulajdonos cáfolta: a sukorói beruházás nem volt konkurenciája az ő terveinek, sőt, arról volt szó, hogy egy kártyateremmel az ő cége is beköltözne a King’s Citybe.
Ami legfeljebb a szélsőjobboldalon lehetett volna főbenjáró bűn, hiszen a Lauder-csoport egymilliárd eurós beruházást tervezett a Velencei-tó mellé, ami a többezer munkahely mellett idegenforgalmi, szerencsejáték- és adóbevételekben is hasznára vált volna a magyar államnak. (Hacsak teljesen el nem utasítjuk a szerencsejátékipart, de azt a regnáló kormány se tekinti nagy véteknek, kiindulva a mostani kaszinókoncessziókból.)
Gyurcsányt azzal próbálták elkapni, hogy
fiktív ügyekkel vádolták meg a kishalakat,
hátha azok vádalkuért cserébe bemártják a nagyot. Ám Tátraiék ragaszkodtak ahhoz, hogy nem követtek el bűncselekményt. És igazuk is van. Ezt másként látni csak külső (felső) nyomás vagy teljes intellektuáliis inkompetencia hatására lehet.
- Az ügy kezelése mindenben hasonlított a Mercedes kecskeméti vagy az Audi győri beruházásaihoz, sőt, azok vállaltan állami kedvezményt kaptak. Az Audinak például saját autópálya-lehajtót építettek.
- Az ügyészség által kifogásolt telkek értékét több külső cég is felbecsülte, eredményük egymáséhoz hasonlított, az ügyészség által felkért cégétől viszont jelentősen eltért.
- Az állam 200 hektáros telket kapott volna 70 hektárért cserébe. Az akkor még tervezett M4-es autópálya miatt az előbbikeket így is, úgy is meg kellett volna vásárolni (azóta leállítoták a dolgot, mert Brüsszel nem hajlandó finanszírozni). A pilisi és albertirsai gyümölcsösök ma is művelés alatt állnak, a sukorói telek parlagon, üresen, kihasználatlanul áll.
- A vád semmivel nem támasztotta alá, a vádlottaknak miért érte volna meg, hogy a befektetőknek kedvezzenek. Még csak utalás sem történt arra, hogy megvesztegették őket, nemhogy bizonyították volna.
- Egyetlen dokumentum sincs, ami alátámasztaná, hogy bármely vádlott abban a hitben kellett volna legyen, hogy az ingatlanok értéke nem valós.
- A cserét nem az állam, hanem a befektetők kezdeményezték.
- És vajon 1-2 millió eurós költség mit számított volna a befektetőknek egy 1000 millió erurós beruházásnál?
A teljes inkompetenciára utal (és a dolog abszurditását mutatja) plédául, hogy a vádirat egyik kulcseleme volt, miszerint az állami vagyongazdálkodó nem élt elővásárlási jogával a csereingatlanokra. Ezzel az a probléma, hogy soha nem élt: a 15 napos jogvesztő határidő ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Másfelől itt nem is történt adásvétel, tehát elvileg se élhetett volna. És nem is akart történni, hanem csereügyletről volt szó (ami nem valósult meg végül).
De ha mégis adásvételről történt volna, akkor az ügyészek vajon hogyan képzelték az elővásárlási jog érvényesítését?
Blum és magyar állam benyújtja a földhivatalhoz a szerződést, majd a magyar állam közli, hogy kitúrja a szerződésből a vásárlót, a magyar államot, és elővásárlási jogával élve megveszi ugyanannyiért, mint a magyar állam vette volna meg?
És ezek jogi végzettséggel rendelkező emberek. Igaz, a politikai elkötelezettség rossz hatással van a szakmai hozzértésre.
Szándékos szabályszegés tehát nem történt,
vagyoni hátrány pedig a beruházás elmaradásával érte az államot.
A bíróság előtt Gyurcsány és a volt külgazdasági szakállamtitkár, Garamhegyi Ábel is úgy nyilatkozott, hogy akár ingyen is oda kellett volna adni a telket, akkora jelentősége lett volna a régió gazdasága számára a beruházásnak.
Ehhez képest a bírósági ítélet szerint a két vádlott annak ellenére ragaszkodott a magyar állam számára káros cseréhez, hogy egy vezetői értekezleten az MNV volt jogi igazgatója, illetve Benedek Fülöp volt vidékfejlesztési államtitkár is ellenezte azt.
Tehát egy véleménykülönbség miatt kell börtönbe menniük.
Illetve nem, valószínűleg nem kell.
Az Egyenlítő blog nem találkozott olyan jogászi vagy jogi szakértői véleménnyel, amelyik ne tartaná nonszensznek az ítéletet, és ne tenne nagy téteket arra, hogy a másodfok megsemmisíti az elsőt: vagy felmenti a vádlottakat, vagy új eljárásra kötelezi a bíróságot.
Nem árt itt megjegyezni: az ügyben eljáró bírót, Sólyomváriné Csendes Máriát Handó Tünde személyesen jelölte ki még 2012-ben.
Egy bíró persze független. Legalábbis az Alaptörvény szerint (XXVI. cikk). Ez azt jelenti, hogy
- nem utasítható,
- az ügyek tőle el nem vonhatók
- és ítéleteiért felelősségre nem vonható.
A bírákat az Alaptörvény szerint csak kétharmados törvényben lehet leváltani. Politikai bosszútól tehát nem kell tartaniuk. Ha egyszer megint normális állam lesz Magyarországon, az sértse-e meg a harmadik alapelvet azzal, hogy ezekért az ítéletekért felelőssé teszi a bírákat? Mert itt egészen nyilvánvalóan sérült a tisztességes eljáráshoz való jog.
A második alapelv már akkor sérült, amikor az Országos Bírói Hivatal elvonta a Sukoró-pert a Fővárosi Bíróságtól, és Szolnokra utalta. De mit kezdjünk azzal az eshetőséggel, ha már sérült a XXVI. cikk első alapelve is, azaz valaki utasította a bírókat?
Mert ha itt az ügyészség és a szolnoki bíróság nem politikai-kormányzati megrendelésnek tett eleget, akkor a szakmai inkompetencia, a valóságérzékelés és a szövegértés olyan súlyos problémáival állunk szemben, ami már önmagában is képtelenné tehet valakit a bírói hivatal betöltésére.