Azzal magyarázta a Fidesz a meglepő mértékű vasárnapi kudarcot, hogy
- Salgótarján valami kommunista zárvány,
- és különben is, a Jobbik sokkal nagyobbat bukott.
Pedig hibáznak, ha tényleg ezt gondolják, és nem csak a választóik felé próbálnak erőt mutatni. A trend világos, ebbe illeszkedett vasárnap Salgótarján is, vagy ha úgy tetszik, ezt erősítette meg:
közvélemény-kutatást még tud nyerni a Fidesz, de választást már nem.
Az nem magyarázat, hogy az időközi választások hagyományosan protesztjellegűek, ellenzékben ezeket mind behúzta a Fidesz. Mert 2010-2014 között behúzta kormányon is. Meg Salgótarján sem az a példaértékű baloldali hely ma már: 2006-ban és 2010-ben is nyerni tudott a Fidesz. Most még Thürmer elvtárs se tudott segíteni rajtuk, hiába vetették be.
Két éve még három országos választást is nyertek, de a 2014-es önkormányzati választások óta öt választást is elveszítettek. Ötből ötöt:
- Ózdon a megismételt polgármester-választást,
- Újpesten a Kiss Péter halála miatt kiírt időközi képviselőválasztást,
- Veszprémben a Navracsics Tibor lemondása miatt tartott időközi képviselőválasztást,
- Tapolcán a Lasztovicza Jenő halála miatt kiírt időközi képviselőválasztást,
- majd legutóbb Salgótarjánban, az elhunyt Dóra Ottó helyére kiírt polgármester-választást.
Kettőt ezek közül az MSZP nyert (a többi baloldali párt támogatásával), kettőt a Jobbik, egyet meg egy független jelölt az összes nemjobboldali formációval maga mögött.
A Fidesz mind az ötször második lett. Mindezt annak ellenére, hogy mindegyik időközi idején kisebb-nagyobb fölénnyel vezettek a közvélemény-kutatásokban. Az előnyük olvad ugyan, de még még mindig stabil. Minden kutató adataiból az is jól látszik ugyanakkor, hogy ez csak relatív:
az összes ellenzéki támogató száma meghaladja a kormánypártiakét.
Ugyanezt erősíti, hogy a szavazók – most már 60 százalékos – többsége szerint az országban inkább rossz, mint jó irányban mennek a dolgok.
Sach schon, mi következik ebből? Hiszen a a baloldali-nemjobboldali ellenzék nyilván nem azért áll 6 pártból, mert olyan nagy lenne közöttük az együttműködési hajlandóság. A Jobbiktól meg nagyon távol vannak, talán még az LMP áll hozzájuk legközelebb. Ez a centrális erőtér: a Fidesztől jobbra is, balra is egy-egy ellenzéki erő vagy pártcsoport, akik viszont mérhetetlen messzeségben állnak egymástól, miközben még a leváltani kívánt Fidesz is közelebb van bármelyikükhöz.
A helyzet viszont az, hogy ezt a szavazók már nem így látják. A centrális erőtér helyben már nem működik: számukra a pártok közötti helyzetet már nem egy balról jobbra húzódó skála reprezentálja. A választóvonal sokkal inkább a Fidesz-KDNP és a többiek között húzódik.
Erősen úgy tűnik, a Fidesz időközi választási vereségeinek egyik oka a párt 2002 óta ismert, tendenciózus felülbecslése a kutatásokban. A másik azonban az, hogy
a szavazók körében megvalósult a technikai koalíció.
Erre utal, hogy az öt választás egyikén se a Fidesz volt szignifikánsan gyengébb, mint korábban, ellenben a baloldal vagy a Jobbik közül az egyik mindig mélyen alulmúlta az elvárt eredményét. De sohasem mindkettő egyszerre.
Kézenfekvő a magyarázat: a választók az esélyesebbnek tűnő jelöltre szavaztak a Fidesszel szemben. Újpesten és Salgótarjánban világos volt, hogy a Jobbik labdába se rúg, ott a szocikra. Veszprémben a Jobbik, Tapolcán az MSZP jelöltje múlta alul magát, miközben a másik nyerni tudott.
De a legjobb példa Ózd: a polgármester-választás “rendes” fordulójában kiderült, hogy a Jobbiké az erősebb jelölt, aki leválthatja a fideszest. A megismételt választáson pedig az addigi szocialista szavazóknak nem derogált átszavazni Janiczákra a Fidesz ellen.
A jelenlegi politikai helyzet őrült következménye, ami a közvélemény-kutatási adatokból és az időközi eredményekből egyaránt következik, hogy egy teljes ellenzéki összefogás a következő választáson leválthatná a Fideszt, egy ésszerű együttműködésben leosztanák egymás között a körzeteket.
A technikai koalíciót még 2011-ben vetette fel Karácsony Gergely, és azt célozta volna, hogy a következő választáson a teljes ellenzéki spektrum, Vonától Schifferen és Mesterházyn át Gyurcsányig fogjon össze. Közös listán váltsa le Orbánt, alakítsa át arányossá a választási rendszert, majd azonnal oszlassa fel az Országgyűlést, írasson ki új választást, amin aztán mindenki megméretheti a kormányzati programját.
Akkor hatalmas felzúdulás fogadta, és nem ok nélkül. Azóta viszont több dologban is változott a helyzet.
- 2014-ben Orbán relatív többséggel is kétharmados hatalmat szerzett
- Bizonyossá vált, hogy az aránytalan választási rendszer, a propagandatúlsúly, meg a centrális erőtér kizárja, hogy bármelyik ellenzéki erő is váltópárttá tudja kinőni magát.
- A baloldal és a Jobbik olyan egymás számára, mint a baloldali – nemjobboldali – pártok egymás között: ugyanazt a tortát osztják újra, egymástól vesznek el szavazatokat.
- A Jobbik előbb cukisodott, majd néppártosodott, nem cigányoznak, meg zsidóznak, nincs már Zagyva Gy. Gyula (bár azért Novák Előd még igen). A retorikájuk kétségtelenül mérséklődött. Nem biztos, hogy még mindig szélsőjobboldalinak nevezhetők. Talán már a Fidesztől is balra állnak.
- Már csak azért is, mert a Fidesz viszont elhúzott a szélsőjobbra: buziznak, zsidóznak, araboznak, négereznek, a keresztény fehér fajról értekeznek. És ez nemcsak marginális jelenség, ez a hivatalos állami vonal. És erre még rájönnek Kubatov kopaszai.
A népszavazás megakadályozásának, az oktatás és az egészségügy helyzetének, Matolcsy vagy Habony közpénzlopásainak megítélésében sok különbség nincs az ellenzéki pártok között. Sőt, Vona még a Fidesz menekültpolitikáját is túlzásnak nevezte.
Azt egyáltalán nem állítanák, hogy a Jobbik jelenleg már koalíció- vagy akár csak együttműködés-képes volna a baloldallal. De azt igen, hogy a választóinak már nem derogál.
Az ellenzéki pártok között jóval nagyobb a különbség, mint a szavazóik között.
A biztos többségüknek már szinte mindegy, ki lesz, csak Orbán és a Fidesz ne legyen.
(Képek: 444, 168, 24)