Mi az a szám, ami mindent elmond Magyarországról?

Mi az a szám, ami mindent elmond Magyarországról?

Egy régi mániámmal jönnék megint elő. A zebra és az ember viszonyával.

A zebra (Equus zebra) fekete alapon fehér csíkos. Esetleg fehér alapon fekete csíkos – attól függően, merről nézzük. A zebra legjellegzetesebb ismertetőjegye éppen a csíkos mintázat. Ha nincs rajta csíkos mintázat, akkor már nem is zebra. Kimondhatjuk tehát: a zebra a csíktól zebra.

zebras.jpg

Amúgy igen elterjedt, a művelt világ szinte minden pontján találkozhatunk vele. Leginkább forgalmas, sűrűn lakott városokban. Akadnak nagyon erős zebrák.

  1. Például az angliai zebra képes megállítani bármikor akár egy Jaguárt is.
  2. A budapesti zebra sokkal csenevészebb, talán még egy Skoda 120L lelassítása sem sikerülne neki.
  3. Nem is beszélve mondjuk egy szófiai vagy moszkvai zebráról, amely ugyan csíkos, de tulajdonképpen mégsem zebra.

Ugyanis arrafelé a sofőrök zebrába sem veszik, nyugodtan hajtanak tovább rajta, még akkor is, ha mondjuk egy óvodás csoport szeretne éppen rajta átjutni a túloldalra.

És most vezessük be a zebra-kvócienst.

A zebra-kvóciens egy olyan egyszerű érték, amely magába sűrít sok más mutatószámot, és így egyetlen formulával tehetjük közzé, hogy

az adott város/ország mennyire élhető, barátságos, emberközpontú, milyen az ott lakók kulturáltsági színvonala.

Azokon a vidékeken, ahol a zebra-kvóciens értéke magas – vagyis 100 esetből százszor átengedik az autóvezetők a gyalogosokat (ezt tudományosan 100 zk-ként jelöljük a képletben), ott biztosak lehetünk benne, hogy a pincér lesegíti a kabátunkat, a nyilvános vécé nemcsak létező fogalom, de mint valóságos intézmény, tiszta is. A 100 zk-jú városokban a buszkalauz kedvesen köszön, és ha egy térképet húzunk elő mint turisták, azonnal ott terem valaki, hogy segítsen kiigazodni.

Ahogy csökken a zk értéke, úgy lesznek szemetesebbek az utcák, elhanyagoltabbak a kirakatok, durvábbak az emberek. A magas zk-jú népeknél a politikusok ritkábban hivatkoznak ugyan az emberekre, de gyakrabban cselekszenek az érdekükben. Az alacsony zebra-kvociensű államokban viszont ezzel éppen fordítottan arányos a dolog. Gyakrabban hivatkoznak az emberekre, de sokkal inkább csak a saját érdekeiket nézik.

Az alacsony zk-jú országban még az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök néhány barátjának/strómanjának juttat minden közpénzt. Ezt a magas zk-val rendelkező országok vezetői bután nézik, a fülük botját sem mozgatják.

Ha a Rákóczi úton majdnem elüt a zebrán egy kopasz BMW-s, akkor gyaníthatod, hogy valahol az ország belseje felé expresszt épít magának Diktátor Diktátorovics.

A zk egy értékben szinte mindent elmond egy országról.

Tessék csak megfigyelni.

Dési János

(Kép: wallconvert.com)

Facebook Comments