A várakozásoknak megfelelően az Osztrák Néppárt nyerte – az előzetes adatok szerint – a vasárnapi, osztrák választást, másodiknak a szélsőjobb, míg harmadiknak a szocdemek tűnnek. Ezzel befejeződött Orbán trónfosztása – több szempontból is.

A forradalom évének hirdette Orbán Viktor 2017-et. Nem jött be. Nem kicsit, nagyon. Európa és a világ forradalmai idén úgy elzúgtak, hogy ki se törtek. Se Franciaországban, se a hollandoknál, se a németeknél, és most az osztrákoknál sem került hatalomra a szélsőjobb. Különösebb meglepetés sem született egyik országban sem.

Természetesen ki lehet ragadni példákat, régiókat, lehet hangoztatni, hogy a szélsőjobb – amelyhez ma a Fidesz sokkal, de sokkal közelebb áll retorikájában, mint a konzervatív, jobbközép néppárti tagszervezetekhez – itt vagy ott, ennyi vagy annyi százalékkal feljött. Gratulálhat Orbán rejtélyesen Berlinnek, amelyet épp úgy lehetett a helyi szélsőjobbnak, mint Merkelnek címzett gratulációként értelmezni. Ettől még nem válik valóra a forradalmi ábránd.

(Az amúgy senkinek nem tűnik furcsának, hogy az Európai Néppárt egyik tagja, jelesül a Fidesz, nem a pártcsaládjába tartozóknak, hanem a velük szemben álló, Európa-ellenes szélsőségesek felemelkedésért szorít? A Fidesz ezzel is deklarálta: nagyon messze már a centrális erőtértől a gyűlöletre és zsigeri szorongásra alapozott kampányokat közpénzből futtató alakulat.)

Azonban ne kerüljük meg a balközép egész Európát – sőt, talán az egész világot – érintő visszaesését, válságát sem. Egyértelműnek tűnik, hogy az utolsó baloldali szellemi innovátor Tony Blair volt, akinek elképzeléseit igyekezett minden európai szocialista átültetni saját országába. (Ez alól Magyarországon Gyurcsány Ferenc sem volt kivétel – az eredmény ismert.) A “blairizmus” azonban sem felkészülve nem volt a 2008-ban kirobban globális válságra, sem érvényes válaszokkal nem rendelkezett a megoldást illetően.

A helyzet azóta sem változott a baloldalon – míg a világban meglehetősen sokat. Miközben a szocialisa-szocdem pártok leragadtak a majdnem tíz évvel ezelőtti események értelmezésénél, simán lemaradtak a mai világ koherens leírásáról, a most problémáinak elvi-gyakorlati megoldási javaslatairól. Ezért nyúlnak vissza kényeresen egy vegytiszta, így sohasem működő liberalizmus felé – amely elvben meglehetősen idegen tőlük politikailag –, valamint a kilencvenes évek végére lecsengett multikulturalizmushoz. Ezek egyike sem ad ma valódi választ valódi kérdésekre.

Főleg olyan helyzetben nem, amikor a populista szélsőjobb adja a témát – amelyre az előbbi okok miatt egyáltalán nincs koherens és elvhű baloldali válasz.

Amúgy Ausztria első embere napokon-heteken belül egy sármos, 31 éves fiatalember lesz. Amikor Orbán hatalomra került először, 35 éves volt. Nem csak hívei, de ellenlábasai is sokat vártak, reméltek tőle. Drukkolunk Sebastian Kurznak, hogy okuljon az orbáni pályafutásból és kerülje el azt.