Bécsben megnyílt a budapesti Kahán Éva Alapítvány kávéházzal, közösségi terekkel és X-generációs újságíróknak találkozási és munkahelyet biztosító Kahan Artspace Vienna, ami az alapítók szándéka szerint a művészeti és gondolatszabadság trendi helyszíneként mutatja be Ausztriában a közép-európai művészetet.
Három éves múltra tekint vissza Budapest egyik sikeres kiállító tere, a Kahan Art Space, ahol a legtehetségesebb pályakezdő fiatal művészek mutatkozhatnak be. Az Artspace nem csupán jólhangzó új galéria megnevezés, hanem azt jelzi, hogy nem árusítanak műveket, „csupán” szabad térként bemutatják az alkotókat és az alkotásokat.
A Kahán Éva Alapítványt a Budapesten született majd pedig Bécsben fiatalon elhunyt jogász, jogvédő Dr. Kahán Éva emlékére hozta létre a családja. Eleinte nehéz sorsú roma és más kisebbségi joghallgató fiataloknak juttattak ösztöndíjat egyetemi tanulmányaik teljes időszakára – később ezt a tevékenységüket bővítették ki művészeti programmal. A budapesti Kahán Artspace fenntartásával mellett évente 6-8 fiatalnak biztosítanak egy hónapos művészeti rezidencia programot Toszkánában Firenze és Sienna között, kőhajításnyira San Giminganotól.
A Kahán Artspace létrejöttekor azt a célt tűzte ki, hogy a közép-európai térség induló művészeinek teremt bemutatkozási lehetőséget. Ennek jegyében egy berlini galériával együttműködve Budapestre hoztak német, román vagy épp szlovák művészeket is. A legtehetségesebb magyaroknak pedig Bécs legjelentősebb kortársművészeti programjain mutatkozhatnak be alkotásaikkal. Most azonban az alapítvány szintet lépett: Bécs második kerületében megnyitottak egy új kulturális centrumot, a Kahan Artspace Viennat, mellette a hagyományos bécsi kávéházat fiatalok számára újragondolt helyet, amit a legendás Karl Krausról neveztek el.
A hely valóban a kortárs kultúra egyik fontos bázisává válhat Bécsben: a Kraus célja az alapító Aczél Zoltán tervei szerint az, hogy „a klasszikus bécsi kávéház 21. századi újraértelmezése legyen.” Ehhez üzemeltetőként talán a multikulturalizmus fontosságának jelzése miatt is az el salvadori születésű, Berlinben felnőtt Javier Mancillat kérték fel, aki a bécsi fiatalok talán legismertebb kulturális buliszervezője. A Kraus hangulata azonban nem csak este lehet egészen különös: napközben az épületben működő két nyitott szerkesztőség, a Die Zeit osztrák irodája és a „Datum”, az X generáció bécsi kulturális havilapjának a szerkesztői, újságírói és olvasói határozzák meg a tér hangulatát, amihez egy vállaltan provokatív kiállítótér kapcsolódik. „A célunk az volt, hogy olyan tereket hozzunk létre, ahol a szabadság a talán legfontosabb érték” – mondja Aczél.
Az első kiállítás ezt igazolni látszik: a 35 éves lengyel Daniel Rycharski vidéki származású, hívő alkotó, aki művészetének középpontjában az LMBT-jogokkal és a hittel kapcsolatos kérdések állnak. Rycharski „Ketrecek” címmel két nagyméretű és első pillantásra elbűvölően szép templommodellt mutat be, amiket apjával összegyűjtött szétszórt rács vasakból hegesztett össze. A lengyel katolikus egyház nehezen tudta elfogadni a bennük rejlő üzenetet, azt hogy a templom “szép, de üres és hideg” – mondja a kiállítás kurátora, Kasia Matt-Uszynska.
Rycharski tovább is kereste az egyház szerepét, lehetőségeit: az összeszedett, elrongyolódott ruhákból is épített egy templomot, talán arra utalva, hogy a legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak is részei (vagy legalább annak kellene lenniük) a „szép, de üres és hideg” egyházi világnak. Mélyen elgondolkodtató, hogy ez a szegények rongyaiból épített katedrális sugározza a legtöbb melegséget a kiállított műtárgyak közül.
Rycharski azonban még ennél is tovább ment: a kiállító térben egyfajta „botlatókőként” olyan aknafedeleket helyezett el, amelyek a holokausztra de emelett a mai látens antiszemitizmusra is emlékeztetnek. Ehhez kapcsolódva egy videón bemutatják, hogy Rycharski, hogy ahol lakott 4000 virágot ültetett az egykor ott élt 4000 zsidó emlékére, részben az egykori- illetve az újonnan állított sírkövekkel, ami heteken át meghatározta a település arculatát – de kiprovokálta azt is, hogy valamiképp viszonyuljanak egykori és eltűnt szomszédaikhoz vagy legalább azok emlékéhez.
Végül pedig Rycharski egy különös fehér gipsz szobrot lógat be a térbe: az egymást ölelő Kettős Krisztus-t. Szokatlan belegondolni, hogy Jézus nincs egyedül – van aki támogatja, van aki együttérez vele – de ki is az? teszi fel a kérdést a művész.
Aczél Zoltán szerint a bécsi Kahan Artspace épp úgy, mint a budapesti, nyitva áll azok előtt a fiatal és tehetséges művészek előtt, akiknek a szabadságról van fontos és érvényes mondanivalójuk. „Tudtuk, hogy vannak ilyen művészek, de ma már azt is tudjuk, hogy meglepően sokan vannak itt, Közép-Európában is. A Kahan Artspace-nek azt hiszem bőven lesz mit bemutatnia Budapesten és Bécsben is.” Mi pedig bízzunk benne, hogy hamarosan Budapesten is létrejönnek ehhez hasonló művészeti- és gondolatszabadság-terek.