BKV-ügy: Az igazság odaát van

BKV-ügy: Az igazság odaát van

Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t,
mert noha semmi rosszat sem tett,
egy reggel letartóztatták.

(Franz Kafka: A per)

Dési János sorozata a B1 blogon

A BKV-per, vagy ha úgy jobban tetszik, a Hagyó-ügy egyike azoknak az eseménysorozatoknak, amelyeknek komoly szerepük volt a Fidesz hatalomra kerülésében. Ily módon a politika és az igazságszolgáltatás szempontjai teljesen összekeveredtek, s ma még, jogerős ítéletek nélkül, különösen nehéz szétbontani, mi miért történt.hm.jpg

A perben Kafka szereplőjéről már az első mondatban kiderül, hogy „semmi rosszat nem tett”, mégis elkapta az igazságszolgáltatás gépezete és feldarálta.

Ez a történet azonban jóval bonyolultabb annál, hogy már most, elemzéssorozatunk elején magabiztos kijelentést tegyünk bűnösség vagy ártatlanság kérdésében. Egyet mindenképpen szögezzünk azonban le. Akár ártatlan, akár bűnös valaki, alapvető joga, hogy

a bíróság tisztességes eljárás során döntsön sorsáról, s ne engedjen a politikai nyomásgyakorlásnak,

de még a közvélemény sokszor megalapozatlan, propaganda eszközökkel befolyásolt, érzelmektől vezérelt véleményének se.

  • Az is jól látszik, hogy a 2009 nyarán, talán nem is teljesen véletlenül, kirobbant ügy kifejezetten kapóra jött a hatalomra készülő, akkor még ellenzéki Fidesznek. Komoly erőket fektettek abba, hogy a BKV-ügy szereplőin keresztül bizonyítsák az akkori hatalmi elit korrupt voltát.
  • Ráadásul a szocialisták ma már nehezen áttekinthető belháborúja következtében viszonylag könnyű prédának számítottak az akkor eljárás alá vont, elsősorban fővárosi vezetők és cégvezetők.

Ma már az is elég világosan látszik, hogy a rendőrségen vagy éppen az ügyészségen akadtak olyanok, akik úgy érezték, érdemes az ügy mielőbbi alapos „felgöngyölítésével” kisebb-nagyobb szolgálatokat tenni a következő hatalomnak, amelynek alapvető presztízs-szempontja, hogy sikerüljön minél több dolgot rábizonyítani a megvádoltakra. S tudjuk, a jutalom sem maradt el többeknél.

Aztán – s erről is lesz szó még részletesebben – 2010 után a Fidesz nagyon komoly energiákat fektetett abba is, hogy a bíróságokat is „megrendszabályozza”.

  • De vajon ma már valóban a Fidesz tenyeréből esznek a bírók?
  • Vagy a nehéz körülmények ellenére is képesek a törvény és a lelkiismeretük szerint dönteni?

Mindenesetre, ez az a környezet, amelyben az BKV-ügy hosszúra nyúlt eljárását értékelnünk kell.

***

Az eljárás kezdetétől fogva viszonylag sokat tudhatunk arról, milyen vallomásokat tettek a gyanúsítottak a nyomozás során. Főleg azokról értesültünk iziben, amelyek a bűnösséget látszottak alátámasztani. Régi, jól bevált gyakorlat ez már, hogy a rendőrségről, vagy akár az ügyészségről is szivárognak, mit szivárognak, áradnak a Fidesznek hasznos hírek a Fidesz közeli sajtóba.

Így aztán elég hamar értesülhettünk arról, hogy a gyanúsítottak milyen bűnökkel vádolták egymást, de nem egyszer ekképpen magukat is. A fideszes propaganda-gépezet pedig felkapta mindezt, s nagy erőkkel terjesztette.

bzs.jpgA legismertebb talán a nokiás doboz története, amelyről Balogh Zsolt, a BKV megbízott vezérigazgatója beszélt – nemcsak a kihallgatása során – pár interjújában a jobboldali sajtóban is. Eszerint Hagyó Miklósnak egy telefonos dobozban egyszer maga adott át 15 millió forint megvesztegetési pénzt.

A bírósági tárgyaláson le is vetítették a Hagyóval való szembesítésének a felvételét, amelyen többször megerősítette mindezt. Ám a bírósági meghallgatásán már azt mondta, hogy ebből semmi sem igaz.

Csak azért tett terhelő vallomást Hagyó Miklósra, hogy „ne tartóztassák le, mint a többieket”. Majd összetörten azt mondta, – ellentétben korábbi vallomásaival a volt főpolgármester-helyettes semmilyen törvénytelenségre nem utasította, s így neki semmilyen pénzt, így vesztegetésit sem, nem adott át. Ahogy fogalmazott:

Nem vagyok hős. Nem akartam mást, mint hazamenni.

Úgy látszik, azt gondolta korábban, ennek ez az ára. S a tárgyalóteremben ülők annak a személyes drámának is a tanúi lehettek, amikor Balogh a kilenc hónapot embertelen körülmények között előzetesben töltő Hagyótól – akit részben ő juttatott oda – bocsánatot kért.

Mindez persze most csak egy példa, hiszen jópár hasonló dolog történt. Több gyanúsított, de az igazmondásra kötelezett tanúk egy része is azt mondta, hogy tulajdonképpen

ráhatással, fondorlattal, nyomásgyakorlással szedték ki belőlük a terhelő vallomásokat.

Hogy leegyszerűsítsük most a dolgot. Sorozatban vannak a nyomozati szakból terhelő vallomások, amelyeket aztán a bírósági tárgyaláson sorra visszavontak.

De melyiknek higgyünk?

Hiszen egyáltalán nem zárható ki, hogy első ijedségükben a gyanúsítottak igazat mondtak, aztán később, a bíróságon, már ügyvédeik által kitanítva tagadták a dolgokat, rájőve arra, mindenki ezzel jár jobban.

Ezért aztán kapásból azt állítani, hogy a kihallgatások során hazudtak, a bíróság előtt viszont már igazat mondtak szereplőink, könnyelműség lenne a részünkről. Nyilvánvalóan alaposan át kell tekintenünk az iratokat, az eseményeket, a résztvevők beszámolóit, hogy érdemi véleményt alkossunk minderről.

***

Az eljárást kritizálók egy része állítja, „koncepciós per” volt mindez. Ebbe az elvi vitába nem fogunk belebonyolódni, több okból sem.

  • Egyrészt, mert még nincs jogerős ítélet, tehát korai lenne bármit is állítani.
  • Másrészt, a klasszikus „koncepciós perekben” gyakran maguk a vádlottak is együttműködtek látszólag mindvégig a hatóságokkal, még a bíróság nyilvánossága előtt is maguk ellen vallva.

Igaz, nagyon gyakran súlyos fenyegetések, kínzások után – miután más választásuk már nem maradt- „vállalták az együttműködést”, amely viszont nem mentette meg gyakran még az életüket sem.

bkv.jpg

Ma már a nyomásgyakorlás, a befolyásolás sokkal kifinomultabb módon történik, ha történik. Sokszor nehéz megvonni a határvonalat a törvénytelen befolyásolás és a „nyomozati taktikai lépések” között.

Hiszen a következőkben hányszor találkozunk majd azzal, hogy a kihallgatottnak, miközben mondjuk a kihallgatására szállították a fogdára, útközben az értésére adták, hogy

sokkal jobb lenne neki, ha erre-arra vallomást tenne.

(És itt gyakran nevek is elhangzottak.) Akkor talán hamarabb szabadulna, nem gyanúsítanák meg több üggyel és így tovább. Ha így történt – persze tanúk nélkül – akkor ez zsarolás, fenyegetés vagy csak a nyomozók szokott módszere beijeszteni a büntetőeljárásokban gyakorlatlan, egy egészen másik világból érkező embereket.

És természetesen a bíróság előtt elhangzott későbbi cáfolatokat is kellő kritikával mérlegeljük, hogy így próbáljunk meg közelebb jutni ebben az ügyben a megoldáshoz.

Ítéletet a bíróság hoz majd. Mi sokkal inkább azzal foglalkozunk, aminek jóval messzebbre mutató társadalmi következményei vannak. Mennyire tud az igazságszolgáltatás, a nyomozó hatóságok, az ügyészség és leginkább a bíróság független maradni a nyilvánvaló politikai nyomás ellenére is.

(Következő részünkben Antal Attila vallomásait vizsgáljuk majd meg.)

D. J.

(Képek: Nol, Origo, MTI)

Facebook Comments