Nem, a Ghost In The Shell sem volt jó fordítás, japánról angolra. Eredetileg a japán cím fordítása úgy hangzott, hogy “Mobile Armored Riot Police”, nyilván ez nem keltette volna fel a figyelmet annyira. Ebből jöttek aztán a borzalmas magyar (félre)fordítások, hogy „Szellem a kagylóban”.
Nem tudjuk, ki követte el a fordítást japánról angolra, de mára nem is érdekes. A klasszikus cyberpunk-rajzfilmből most filmet csináltak, méghozzá egy gaidzsinnal (nem-japánnal) a főszerepben: Motoko Kushanagit, vagyis az Őrnagyot Scarlett Johanson fogja alakítani. Értjük, hogy szükség van rá, hogy a film ne csak Japánban legyen óriási siker, de az Őrnagy szerepére választhattak volna autentikusabb szereplőt.
Az új filmmel nem csak ez lehet a gond: félő, hogy az Ghost In The Shell-film beleesik abba a problémába, amibe a legtöbb amerikai feldolgozás-film beleesett:
az eszmei mondanivaló helyét a látványos lövöldözések és verekedések teszik majd ki.
Az eredeti GITS ugyanis a legkevésbé sem akciófilm, bár
- lőnek és verekednek,
- meg üldöznek is benne,
- a főszereplő eleget meztelenkedik és még a mellei is jók,
de mindez csak ahhoz kellett, hogy a film eléggé eladható legyen.
A második előzetes sem hozott ebben több változást, ráadásul előkapják azt a klisét is, hogy az Őrnagynak is kitörölték az emlékezetét; valaha családja volt és nem követett el politikai gyilkosságokat, vagy kergetett cyberbűnözőket.
De mi is volt az eredeti anime titka?
A sci-fi filozófiai mondanivaló:
A GITS 1995-ös verziója nyilvánvalóan azért lett kult-alkotás, mert volt eszmei, filozófiai mondanivalója – és hangulata. Azt a kérdést boncolgatta, ami a sci-fi megjelenése óta aktuális: mitől ember az ember és meddig marad ember a gépesítés, a robotizáció korában? Ember marad-e, akinek a testét 90-valahány százalékban fémmel helyettesítették, érezhet-e szerelmet egy gép, vannak-e ugyanolyan jogai, mint egy embernek? Párosodhatnak-e gépek, lehetnek-e gyerekeik?
Buddhista filozófiai mondanivaló:
A legtöbb akciófilmben a hősök célorientált, determinált szereplők, akiket a sorsuk és a személyiségük óhatatlanul összehoz a főgonosszal, akivel persze egy hatalmas végső csatában megvívnak és legyőznek. Klisés. A távol-keleti történetmesélés abban különbözik ettől, hogy nem feltétlenül a cselekmény, hanem az apsektusok változása teremteni meg a feszültségek és kelti fel az érdeklődést.
A hangulat és a zene:
Nem csak a filozófiai felvetések, de a nem mindennapi zene és a jó arányérzékkel adagolt hangulati aláfestés is hatalmasat dobott az 1995-ös alkotáson. A lényeg bizonyosan nem a 9-es Szekció lövöldözése és üldözési jelenetei (bár elég izgalmasak lettek önmagukban), hanem a környezet is. A lepusztult lakótömbök, a külvárosi piac, vagy a nagyváros éjszakai képe a felhőkarcolókkal. Van egy jelenet, ami több percig csak arról szól, hogy elered az eső a nagyvárosban. Szól a semmivel össze nem téveszthető zene és annyival magával ragadja az embert, hogy nem is veszi észre: a cselekmény percek óta áll. Melyik amerikai akciófilmben mernék ezt meglépni mostanság, hogy az esőt mutassák?
A politikai játszmák és a kémsztori:
Az 1995-ös sztori nem csak a gonoszoknak kikiáltott terroristák lelövöldözéséből áll. Titkos kormányhivatalok, ügynökségek, hackerek, agymosott merénylők kergetik egymást, ahol senki sem „jó” igazából és az „igazság” sem győz a végén. A forgatókönyv messze nem olyan agyonbonyolított, mint a mostani filmek esetében, mégsem unalmasak a csavarok.
Személyiséggel ruházták fel a szereplőket:
A főszereplő egy kiborg, meg egy mindenhonnan összeszedett nyomozócsoport, mégis, a figuráknak önálló élete, háttere van, személyiségek, akik reflektálnak egymásra, értik vagy félreértik egymást, utálják vagy éppen szeretik a másikat. Nincsnenek gonoszak vagy jók. Érdekek vannak. Érzelmek vannak. Személyiségek működnek. Érthetően és koherensen cselekszenek ebben a bonyolult cselekményben. Könnyen lehet velük azonosulni. Végre egy olyan sztori, amiben nincsenek jók vagy rosszak, hanem emberi karakterek szerepelnek – még akkor is, ha a testük nagy része fém.
Vajon az idei év filmes kínálatából hány film mondhatja el magáról mindezt? Vajon az új film képes lesz-e visszaadni legalább a töredékét mindennek az élménynek? Egyelőre súlyosak a kétségeink: a filmet az eddig csak a Hófehér és a vadász című film miatt ismert Rupert Sanders rendezi, akiről nem tudunk sok mindent.