Hitelesség: 5 téma Áder Jánosnak, amiben szintén megszólalhatna

Hitelesség: 5 téma Áder Jánosnak, amiben szintén megszólalhatna

Nagyon várjuk, hogy Áder János más zöld kérdésekben is szólaljon meg végre!

 

Áder János ügyesen kezeli a médiát és a politikát: úgy lavírozik a magyar politikában, mint kezdő fakír a parázson. Amikor beszél, minden mondatot patikamérlegre tesz, mint valami közalkalmazott, aki attól fél, hogy elbocsájtják az állásából, ha lájkolja az ellenzéki tüntetéseket.

Legutóbb a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában nevezte “a jövő generációival szembeni tiszteletlenségnek és felelőtlenségnek“, hogy az Egyesült Államok, a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó, kilépett a párizsi klímaegyezményből.

Ha életünkben először nyitunk ki egy újságot és azt olvassuk: a köztársasági elnök klímavédelmi kérdésekben bírálja az Egyesült Államokat a retrográd zöldpolitikája miatt, akkor még lelkesen tapsolunk is. De belehelyezve Áder Jánost a NER-be, azt látjuk, hogy számos esetben kötelessége lett volna felszólalni a környezetpusztítás és a jogtalanságok ellen, mégsem tette.

Hogy segítsünk a köztársasági elnökünknek, ajánlunk néhány zöld témát, amiben felszólalhatott volna  – és még nem késő!

 

  1. Kishantos

Kishantoson a fideszes haverok segítségével és erőszakkal egy bio-mintagazdaságot számoltak fel. A károkozás óriási, mind zöld szempontból, mind jogilag. A bíróság azóta kimondta, hogy a kishantosiak földjét jogtalanul vették el.

Áder János néma maradt.

  1. Paks2

Bár az Index videójában Áder kommentálta az atomerőmű bővítését, de elegánsan elfeledkezett a kockázatokat megemlíteni. Nem csak az a gáz, hogy Magyarország eladósodik az oroszok felé, még függővé is válik tőlük. Nem csak gazdaságilag, de környezetvédelmi szempontokból is az egész projekt rendkívül kockázatos.

Áder János szerint Paks2 azért jó, mert nem bocsájt ki szán-dioxidot az atomerőmű, vagyis a köztársasági elnök az igazság egyik felét bontotta ki.

  1. Városliget

Az amúgy is borzalmasan szmogos, megoldatlan közlekedési gondokkal küzdő Budapesten a Városliget közepére terveznek beönteni két lakótelepnyi betont, kb 1000 idős, egészséges fa van veszélyben. Ha a Ligetvédők nem lettek volna, a Városliget Ingatanfejlesztő Zrt. jogtalanul nekiállt volna fát vágni egy évvel ezelőtt. Azóta is ügyködnek, bár az kezdenek rájönni, hogy az ingatlanfejlesztés irtó sokba kerül és ugyanúgy borzalmas következményei lesznek. Áder felszólalhatott volna, amikor a tiltakozókat erőszakkal távolították el a bejelentett tüntetési területükről, vagy amikor a kopaszok verték meg őket, de nem tette.

Áder János néma maradt. 

  1. Római part

A másik ikonikus területet Budapestnek, ahol Tarlós István polgármestersége idején is építettek „nyaralókat” az ártérbe, félig legálisan. Tarlós félrenézett, majd az ottani gazdagok nyomására most a fővárosi közgyűlés egy olyan gátat fogadott el, amiről tudni lehet, hogy nem bírja ki a nyomást, nincs vészhelyzeti terv és nem utolsó sorban: 1700 fa kivágásával megszűnne az utolsót természetes partszakasza Budapestnek.

Áder János néma maradt.

  1. Civilek

Bár nem tartozik közvetlenül a zöld ügyekhez, de egy csomó zöld civil szervezet kap külföldről is támogatást. Ezeket is megbélyegzi a kormány „külföldi ügynökös” törvénye (amit sokan civiltörvényként hívnak, de valójában valamiféle külföldi ügynökök ellen találták ki. Kár, hogy a külföldi ügynökök valójában szabadon járhatnak ki-be az országba a kormány támogatásával).

Áder János nem szólalt meg ezügyben.

Facebook Comments