Hódmezővásárhely: a Fidesz sokkszerű veresége, amely még messze vezethet

Hódmezővásárhely: a Fidesz sokkszerű veresége, amely még messze vezethet

ho_dmezo_va_sa_rhely-va_laszta_s-vasarhely24_hu.jpg

  • Komoly, váratlan, fájdalmas, sokkal felérő kudarc egy fideszes fészekben: a független jelölt a teljes ellenzékkel a háta mögött lemosta a kormánypárt emberét.
  • Hódmezővásárhely cseppben a tengerként mutatja az illiberális demokrácia módszereit.
  • Belebukhat-e Orbán a vő számára kreált panamába, miközben Magyarország a diktatúrával kokettál?

New York Times/Reuters

nyt.png

Váratlan vereséget szenvedett a Fidesz Hódmezővásárhelyen, miután az ellenzék által támogatott független jelölt fölényesen megverte kormánypárti vetélytársát a polgármesteri székért vívott küzdelemben. A jobboldali, nacionalista Fidesz élesen migránsellenes jelszavakkal kampányol április 8. előtt, amihez járul, hogy emeli a béreket és több pénzt ígér a nyugdíjasoknak. Ám ettől a politikai újonc, Márki-Zay Péter legyőzte a település második emberét, noha a város a hatalom egyik erődjének számít. Hat héttel az országos választás előtt az eredmény zavaró a kabinet és személy szerint Lázár János számára, aki maga is beszállt a küzdelembe az eddigi alpolgármester oldalán. Ettől persze a Fidesz még a fő esélyes marad, ám László Róbert (Political Capital) szerint a mostani fejlemény megváltoztathatja az ellenzék dinamikáját. Az elemző úgy értékeli, elsöprő lélektani jelentősége van annak, ami történt. Azt mutatja, hogy a Fideszt le lehet győzni, még ilyen helyeken is. Így a kormányellenes tábor ösztönzést kaphat, hogy gondolja át eddigi stratégiáját és lépjen szövetségre.  

Guardian/Yahoo/AFP

yah.png

Sokkszerű vereség érte a Fideszt, ami jelzi, hogy várhatnak még megpróbáltatások Orbán Viktorra a parlamenti választások előtt. A miniszterelnök, aki az élesen bevándorló-ellenes és populista retorikáról ismert, harmadszor is szeretne mandátumot szerezni. Pár napja kijelentette, hogy az ellenzék reménytelen, elvesztette kapcsolatát a valósággal, ám a tegnapi eredmény alapján elképzelhető, hogy ő téved. Elemzők Hódmezővásárhelyet barométernek tekintik az országos szavazási hangulatra nézve. Annál is inkább, mert a település Lázár János szűkebb hazája. A 61 %-os részvétel a jelek szerint azt tanúsítja, hogy a széttöredezett ellenzék támogatói nagyobb veszélyt jelenthetnek Orbán számára, mint ahogy azt idáig gondolták. A kormánypártnak a közvélemény kutatók 50 % körüli népszerűséget mértek, habár a Tiborcz körüli korrupciós botrány és az a hír, hogy a hatalom állítólag eltitkolta a menekültek befogadását, váratlan csapás volt a hatalom számára. Mindenesetre az elemzések a kilátásokat illetően erősen szórnak, a nagy kérdés a legtöbbször az, hogy mekkora lesz a Fidesz győzelme. Ebbe beletartozik, hogy elvesztheti a kétharmadot, ami azt jelentené, hogy a miniszterelnök meggyengül.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán pártja komoly kudarcot vallott a hatalom egyik pillérének számító Hódmezővásárhelyen. A polgármesteri posztért folytatott versenyt nagy figyelem kísérte az országos választás előtt hat héttel és az eredmény feltüzelheti a megosztott ellenzéki erőket. A kelet-magyarországi várost az utóbbi két évtizedben egyfolytában a Fidesz uralta, ám a mostani választás kimenetele mutatja, hogy a miniszterelnök sebezhető, ha összeáll az ellentábor. A felmérések arra világítanak rá, hogy az EU első illiberális rendszerét építő politikusnak nagyjából ugyanannyi támogatója van, mint az egyesült ellenzéknek. Tegnapig leginkább az volt bizonytalan, hogy mekkora győzelmet arat a fennálló hatalom. Az ellenzéknek azonban nincs könnyű dolga, mert Hódmezővásárhelytől eltérően országos szinten gondjai vannak az összefogással. Ha felsül és nem tud közös jelöltekben megállapodni az egyéni körzetekben, akkor a Fidesznek áll a zászló, hogy további négy évig vezesse Magyarországot.

Der Standard

der_standard.jpg

A párton kívüli Márky-Zay Péter kenterbe verte a Fidesz jelöltjét Hódmezővásárhelyen, amely főpróbának számított az országgyűlési választások közeledtével. A különbség meglepően egyértelmű. Nyilvánvalóan sok embert volt képes mozgósítani, hogy az ellenzék egyöntetűen beállt egy közös jelölt mögé a kormánytáborral szemben. A Fidesz egykori hívének sikere azért különösen látványos, mert a város az orbáni világ egyik bástyája. Azon kívül a korrupt összefonódások és a kegyencrendszer emblematikus helye. Innen indult az Elios fényes pályafutása, mert a vállalkozás a településen szerezte meg az előírt referenciát, hogy azután túlárazza a pályázatokat és meghamisítsa a világítótestek várható élettartamát.

Márky-Zayra záporoztak a csapások, miután bejelentette indulását. Munkaadója elbocsátotta, a helyi pap a templomban kirohant a „hitehagyó” ellen. Azután az utolsó napokban mocskos kampány célpontja lett. Nem kizárt, hogy győzelme messze túlmutat Hódmezővásárhelyen, mivel kiderült, hogy az ellenzéki erők egyesítésével meg lehet hiúsítani a Fidesz kétharmadát. Az azonban nem valószínű, hogy abba be lehet vonni a Jobbikot is. Csak két-három olyan körzet van, ahol párton kívüli jelölt startolhat az összes kormányellenes párt támogatásával.

Le Figaro

le_figaro.jpg

Fájdalmas vereség érte a Fidesz Hódmezővásárhelyen, alig pár héttel a választás előtt. A füügetlen Márky-Zay Péter mögött az összes ellenzéki párt felsorakozott. Győzelme azért meglepő, mert a település hazai pálya Orbán erős embere, Lázár János számára. A tudósítás idézi az Indexet, amely szerint a különbség aránya még megdöbbentőbb, mint az, hogy Márky-Zay lett a befutó. És hogy ez várhatóan kihat a kormányellenes erők egymás iránti hozzáállására is a továbbiakban.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

A lap a szélsőjobb és a szocialisták összefogásának választási laboratóriumaként mutatja be Hódmezővásárhelyt, ahol 20 éven át a nacionalista, konzervatív és EU-ellenes Fidesz volt az úr. Márky-Zay Péter szinte nap mint nap talált adományokat a postaládájában, az összegeket nyilvánosságra hozta, de a támogatók csak igen ritkán írták rá a nevüket a borítékra. A politikus azt mondja, félnek, nehogy kitudódjon, hová húznak, de változást akarnak. Elegük van a városban a sógorság-komaságból, az önkényből, a visszaélésekből. A Fidesz alatt az ország mind inkább eltávolodik Európától.

Orbán Viktor nem csinál titkot abból, hogy elutasítja a nyugati típusú demokráciát. Önmagára úgy tekint, mint aki egyedül képviseli hitelesen a nemzetet, és annak értékeit, úgy, mint haza, család, hit. A demokratikus intézményeket már régóta kézben tartja oligarchák hálózatán keresztül. Viszont a felmérések már jó ideje azt mutatják ki, hogy a lakosság nagy része igencsak szemez a hatalomváltással. Márky-Zay azért lépett fel, hogy lerántsa a leplet a Fideszről és eloszlassa Orbán legyőzhetetlenségének nimbuszát. Egyértelműen megtorlásnak tartja, hogy kidobták attól a francia cégtől, amelynél marketingfőnökként dolgozott. Hogy a politika beleszól a gazdaságba, az mindennapos az orbáni Magyarországon. Ennek megfelelően kialakult egy oligarcha-gárda a kormányfő szolgálatára, Mészáros Lőrinccel az élen.

Az újdonsült polgármester nem számíthatott a független sajtóra sem, mert mint megfogalmazza, olyan gyakorlatilag már nincs Magyarországon. Orbán ugyanakkor az egész választási kampányt a migránsokkal szembeni félelmre alapozza. Ezt célozza a legújabb plakát, rajta Sorossal, amint szárnyai alá veszi a kerítésbontásra készülődő ellenzéki vezetőket.

Die Welt

die_welt_1.jpg

A konzervatív újság azon tanakodik, vajon megbotlik-e Orbán Viktor a sokéves Elios-ügyben, miután a cégnél felmerült csaláshoz köze lehetett a miniszterelnök vejének is, és ez kényessé válhat a kormányfő szemszögéből, mindössze 6 héttel a választás előtt. Zajlik a kampány, és az ellenzék azt csinálja, amit a térségben ilyenkor általában a kormányellenes erők szoktak: korrupcióval vádolja meg a hatalmat. A Fidesz ezzel szemben a migrációra témájára hajt rá, és ily módon eddig sikerült kivonnia vesztegetések témakörét a viták fókuszából.

Most azonban az OLAF-jelentés miatt egyre inkább előtérbe kerül, hogy módszeresen zajlott a visszaélés az uniós pénzekkel. Eszerint az Elios jogtalan előnyöket élvezett a pályázatoknál és megszegett mindenféle szabályt. Most már az is előkerült, hogy az érintett városok gyakorlatilag ingyen megkapták a központi költségvetéstől a közvilágítás korszerűsítéséhez szükséges önrészt. A kormánykritikus sajtó és az ellenzék tűz alá vette Tiborczot. A Magyar Idők ezzel szemben igyekszik Simicskára ráterelni az ügyet, ám kívülről nézve nem sokkal hangzik jobban, ha a miniszterelnök legidősebb lányának a férjén kívül Orbán akkori pénzemberének a keze is benn volt a dolgokban. A nagy kérdés az, hogy van-e elég robbanóanyag a történetben, mármint hogy az befolyásolja a választásokat. Az ellenzék számára ott a bibi, hogy a szocialisták, a belőlük kivált DK-val egyetemben, szintén csaltak, amikor hatalmon voltak. Lásd a négyes metrót. Ennélfogva a választók szemében nem különösebben hitelesek a korrupció élharcosaként.

FAZ

fraknfurter.jpg

’Flört a diktatúrával’ címmel a lap arról ír, hogy reménytelen vállalkozásban kezdett az Orbán Viktor-féle Polgári Szövetség: megpróbálja manipulálni Budapest kulturális emlékezetét. A lakosság azonban tiltakozik. A hosszú riport a Dunaparton, a cipő-emlékműnél kezdődik, ahová Győri László műfordító vitte el az újságírót. Ő az elsők között volt, akit a mostani kormány által kezdeményezett tisztogatási hullám során eltávolítottak a közrádiótól. De mint mondja, nem ez a lényeg, hanem hogy a Fidesz a többségi demokrácia nevében szétverte a jogállamot, olyan rendszert alakított ki, amelyben a demokrácia maradványai keverednek tekintélyelvű uralmi elemekkel. Nekiment a kultúrának is, bizonyíték erre, hogy eltávolították Károlyi és József Attila szobrát a Parlament mellől, mint ahogy Lukács György emlékművét a Szent István parkból. Utóbbi kommunista filozófus volt, meg még zsidó is, ez nem az a vonal, amit Orbán különösebben szeretne hangsúlyozni. Szóval, el vele, akárcsak a Lukács-archívummal. A vicc az, hogy az egész világ érzékeli a lépés antiliberális, köztársaságellenes és antiszemita felhangját, mégsem lehet ellene semmit sem tenni, miután a többség birtokában a kormányfőnek teljesen szabad a keze.

A történelemhamisító emlékezetpolitikát sehol sem lehet jobban tetten érni, mint a Szabadság téri emlékműnél. A történelemnek ez az értelmezése a Horthy-rendszer zsidóellenes politikáját hófehér áldozati lepellel fedi el. Nincs szó többé az Európában úttörőként meghozott antiszemita törvényekről, a náci bűnökben viselt társtettességről, százezrek deportálásáról. A fő a kommunista múlt eltörlése, a keresztény értékrend, a fasiszta összefonódás tisztára mosása. A közeli református templomban áll annak a Horthynak a mellszobra, aki a feladat jó részét levette Eichmann válláról. Az antiszemita beütésű tekintélyelvűség teljesen szalonképes. A Jobbik ennek a politikának a rikítóbb változatát kínálja. A Fidesz vegyesen viszonyul a párthoz: ingadozik az ideológiai rokonszenv és a választástaktika vezérelte elhatárolódás között.

A magyar kritikus értelmiség elveszettnek érzi magát. Bán Zsófia írónő arról beszél, hogy nincs érdemleges ellenállás. Majtényi László pedig azt taglalja, hogy már kialakult az illiberális állam. A közszolgálati rádió pl. a hatalom propagandaszócsövévé silányult. Minden arra irányul, hogy a liberalizmustól elvegyenek minden mozgásteret. Ugyanakkor – mutat rá az Eötvös Károly Intézet igazgatója – a hatalom létrehozta a maga civil szervezetét. Orwell boldog volna, ha látná. Wilhelm Droste, aki irodalmár, úgy értékeli, hogy még nincs diktatúra, de Orbán az önkényuralommal kokettál. Az átmenet lopakodva megy végbe, a kérdés, hogy mikor ér célba. Egyébként nemrégiben villámgyorsan nyugdíjba küldték az egyetemen. Az pedig nagy visszhangot váltott ki, hogy felesége, Enyedi Ildikó a Testről és lélekről berlini elismerésekor kijelentette: szégyelli magát az ország miatt. Azóta nem köszön a házmester.  

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Lengyelország ügyében egyfajta tűzszünet felé araszolnak a dolgok az EU-ban, noha lehet, hogy Varsó a holokauszt-törvény kapcsán megmakacsolja magát. Pedig a jogszabály riadóztatta az Egyesült Államokat és feldühítette Izraelt. Mindenesetre az ellentétek már azzal fenyegettek, hogy az ország elveszti szavazati jogát az unióban, illetve elesik a nagyvonalú fejlesztési támogatásoktól. Beavatottak szerint azonban most mindkét oldal azt mérlegeli, milyen kockázatokkal jár, ha tovább éleződik a szembenállás. A szervezet illetékes miniszterei holnap vitatják meg Brüsszelben a kérdést. Brüsszel számára jelenleg az az egység legnagyobb próbaköve, hogy mitévő legyen a Kelettel, illetve azzal, hogy a térségben módszeres fenyegetés éri a jogállamot. A hasonszőrű Magyarországgal és Csehországgal ellentétben Lengyelország túl nagy ahhoz, hogy kudarcot valljon.

A londoni Eurázsia Csoport egyik szakértője úgy látja, hogy az unió magjának nincs nagy kedve látványos összecsapásra Varsóval. A fő kérdés az, hogy a viszály miként befolyásolja a költségvetési tárgyalásokat. Beavatottak arra számítanak, hogy egyezség születik, habár a lengyel ajánlat nem fog véget vetni a vitának. A már idézett elemző azt jósolja, hogy a lengyel fél még kap időt, ám közben a Bizottság fenntartja nyomást, vagyis ragaszkodik ahhoz, hogy adott esetben felfüggeszti a Morawiecki-kormány szavazati jogát. Viszont ha megindul az egyeztetés a következő pénzügyi előirányzatról, azt megint fel lehet használni az ország elszigetelésére.

FAZ

fraknfurter.jpg

A német könyvszakma 37 jeles képviselője tiltakozott a lengyel kormánypárt irányvonala ellen. A varsói kül-, illetve kulturális tárcának, valamint a Szenátusnak küldött levél aláírói, műfordítók, kiadók, lektorok, azt kifogásolják, hogy a hatalom folyamatosan igyekszik aláásni a demokráciát, továbbá kiskorúsítani, illetve megfélemlíteni a civil társadalmat. A nemzeti-populista politika rövid idő alatt eljátszotta az ország tekintélyét, noha a lengyeleket a demokratikus átalakulás mintaképeként tartották számon a szabad világban. Ennek tragikus bizonyítéka, hogy az új oktatási reformoknak olyan szerzők estek áldozatul, mint Gombrowski, Joseph Konrad vagy Kapuscinski. Az állásfoglalás a rendszer kinövései között említi, hogy büntetik, ha bárki nyilvánosan felveti a lengyel nép vagy állam felelősségét a náci bűnökben, továbbá a törvényhozás felsőházi elnökének azt a felhívását, hogy a külföldön élő lengyel állampolgárok jelentsék, ha lengyelellenes megnyilvánulásokba ütköznek. Ily módon ugyanis a besúgás hazafias kötelezettség lesz.••

Facebook Comments