- Kemény visszacsapást sürget Washington részéről egy szakvélemény, ha Orbán valóban kipaterolja az amerikai érdekeltségnek számító Közép-Európai Egyetemet.
- Trump teljesen magára maradt nacionalizmusával a párizsi háborús emlékünnepségen, de az európai vezetők nem foglalkoztak azzal, hogy alapvetően Trianon zúdította rá a mai nacionalizmust a világra, amelynek magyar válfaja az egyik fő veszély az EU szemszögéből.
- Az amerikai elnök a diktátorok csak a diktátorok alá adja a lovat, amikor nekimegy az újságíróknak.
Juncker úgy gondolja, hogy nem ismerik az ENSZ migrációs csomagját azok az országok, amelyek nem csatlakoznak a tervezethez, így a magyar kormány sem. A készülő szabályozás ugyanis csökkentené az illegális menekültek számát. A Bizottság elnöke egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy másként döntöttek volna az érintett államok, ha elolvassák a dokumentumot. Vonatkozik ez Magyarországon kívül Ausztriára, Lengyelországra, Horvátországra és Bulgáriára, amelyek arra hivatkoznak, hogy a szabályozás elmossa a különbséget a legális és illegális migráció között. Brüsszel szerint azonban ez egyáltalán nem igaz.
A Bizottság elnöke óv attól, hogy az EU – saját hibájából – politikai törpévé zsugorodjon össze. Juncker a lap berlini gazdasági konferenciáján kifejtette, hogy az unió a világ napos oldalán van, az európaiaknak igazából nincs okuk panaszkodni. Gazdaságilag jól megy nekik, viszont a szervezet nagyon megosztott. Keleten a tagok a menekültek átvétele kapcsán kivonják magukat a szolidaritásból. Orbán illiberális demokráciát akar. Az új olasz kormány megakadályozza az euróövezet reformját. A politikus úgy fogalmazott, hogy sok elképzelés a tagállamok ellenállásán bukik meg. Ezért pl. a külpolitikában fel kell adni az egyhangú döntéshozatal elvét. De arra is kitért, hogy nem szabad túl gyors tempót diktálni, illetve hiba volna Európai Egyesült Államokról beszélni, mert azt az emberek nem szeretik.
Magyarországon támadás alatt áll a demokrácia, így döntő, hogy mit lép erre az Egyesült Államok. Erre hívja fel a figyelmet közös cikkében Norman Eisen, aki Obama idején nagykövet volt, illetve fontos kormányzati feladatot látott el, jelenleg pedig a Brookings Intézet munkatársa, valamint társa, Jeffrey Gedmin, aki főszerkesztő, korábban pedig a Szabad Európa, illetve a Szabadság Rádiót irányította. Mindketten csatlakoztak ahhoz a 60 amerikai közéleti személyiséghez, aki úgy látja, hogy a magyar kormány újabb szöget ver a demokrácia koporsójába, amikor távozásra kényszeríti a CEU-t, és hogy erre az USÁ-nak keményen reagálnia kell. Bár csekély az esély, hogy december 1-ig létrejön bármiféle egyezség, Ignatieff rektor azt mondja, ők még most is keresik a megoldást.
Orbán hangoztatja, hogy elege van az egyetem liberális ideológiájából és azt is nyíltan bevallja, hogy véget akar vetni a liberális demokráciának. Ám a szerzők szerint a felsőoktatási intézmények hozzátartoznak a demokrácia alapjaihoz. Ugyanakkor rendkívül súlyosnak tartják, hogy a miniszterelnök hozzáállását minden bizonnyal befolyásolja ellenfelének, Sorosnak a személye, mármint hogy a milliárdos segített létrehozni az intézményt. A Trump-kormányzat javára legyen mondva, hogy a magyar megközelítést nem fogadta el. Partnerként kezeli Magyarországot, de jelezte, hogy a CEU jövője elsődleges kérdés számára. Ennek ellenére Orbán elszántnak tűnik, hogy beviszi a döntő ütést, noha az pofon volna Washington számára. Zavarba ejtő dorgálással érne fel az egyik fő közép-európai szövetséges részéről.
Eisen és Gedmin úgy gondolja, hogy egy ilyen lépés nem maradhat megválaszolatlanul a kétoldalú kapcsolatokban, mert nem egyszerűen arról van szó, hogy még tovább szakad a magyar demokrácia szövete. Orbán ugyanis egy amerikai intézményt akar száműzni. Ezért ha ez netán mégis bekövetkezik, a Fehér Háznak és a washingtoni Külügyminisztériumnak világossá kell tennie, hogy alacsonyabb szintre helyezi a diplomáciai kapcsolatokat. Pompeonak nem szabad ismét találkoznia magyar diplomácia vezetőjével A Kongresszusnak be kell szüntetnie a hízelkedő közös eseményeket a magyar miniszterelnökkel, meghallgatásokat kell tartania, határozatokat kell hoznia, illetve fokoznia kell a támogatást a magyar civil társadalom és sajtó számára. Orbán visszaél Amerika jóindulatával és félő, hogy újabb lépést tesz a magyar demokrácia csődje felé.
A konzervatív lap úgy mutatja be a Közép-Európai Egyetemet, hogy az a politikai vihar epicentrumában van, és alighanem távoznia kell Magyarországról. A rektor úgy gondolja, hogy ebben a helyzetben az EU-nak cselekednie kell, de bízik abban, hogy sikerül nyugvópontra juttatni az ügyet, miközben Orbán Viktor igyekszik kiszorítani az országból az intézményt. Ignatieff úgy fogalmaz, hogy ami velük történik, az vegytiszta politikai vandalizmus. Hiába tettek eleget az új feltételeknek, a kormányfő nem írja alá a megállapodást. Az igazgató botránynak minősíti, hogy egy egyetemnek szednie kell a sátorfáját egy európai államban. És ez nagyon rossz előjel az uniós értékek szemszögéből. Ám ha csak nem történik csoda a hónap végéig, akkor menniük kell. Ignatieff úgy látja, hogy idáig túl kevés európai vezető csapott az asztalra, követelve, hogy Orbán hagyja abba ezt a képtelen játékot. Mert az európaiaknak dühöseknek kellene lenniük, mivel ami történik, az rossz a tudomány, a földrész egyetemei és értékei, de igazából mindenki számára. Az Európai Néppárt a minap tartott kongresszuson elmulasztotta valószínűleg az utolsó alkalmat, hogy jobb belátásra térítse a magyar vezetőt.
Trump azt hirdeti, hogy Amerika mindenekelőtt, ám nagyon egyedül maradt ezzel a véleményével az 1. világháborút lezáró fegyverszünet aláírásának 100. évfordulóján rendezett párizsi ünnepségen, noha Európában terjed az elnök által megtestesített populizmus. A politikus a többiektől eltérően egymaga érkezett az eseményekre és ideje nagy részét a reflektorfényektől távol, az amerikai nagykövet rezidenciáján töltötte, ám vasárnap így is kénytelen volt végighallgatni a megemlékezésen, milyen veszélyekkel jár a nacionalista elszigetelődés. Ennek megfelelően hétfőn a szokásos módon a hálátlan szövetségesekről twitterezett, akik miatt veszteséges az USA nemzetközi kereskedelme, miközben elvárják Washingtontól a védelmet.
Az út megmutatta, hogy Trump csaknem kétéves elnöksége drámaian a fejére állította az Egyesült Államok külpolitikai hozzáállását és ez megrázta a partnereket. Macron arról beszélt, hogy régi démonok térnek vissza, pedig azok miatt milliók haltak meg az 1. világháborúban. Nekiment az erősödő populizmusnak és a nacionalizmusnak. Merkel pedig már az elnök távollétében szenvedélyes felszólalásban hívott fel a világméretű együttműködésre. Trump kővé dermedt arccal hallgatta a francia államfőt, aki a Magyarországon, Lengyelországban és másutt meghonosodott nacionalista beállítottság ellenfelének tekinti magát. Mindent elárul, hogy a vendég nem volt jelen, amikor a világ vezetői egymás mellett meneteltek, miközben elhallgattak a harangok – percre pontosan egy évszázaddal a nagy háború vége után.
Napjaink nacionalizmusát javarészt éppen az a Trianoni szerződés szabadította rá a világra, amelyről két napja Párizsban megemlékeztek a legfőbb politikusok. Az eseményen mind Macron, mind Merkel elítélte a nacionalizmust, mint a vérontás elsődleges okát. De nem szóltak az egykori rendezés messzire ható következményeiről, jóllehet egy sor jelenlegi gond és viszályforrás éppen amiatt keletkezett. A Közel-Keleten mesterségesen húzták meg a határokat és ily módon most szétszakad a térség. Az egykori Jugoszlávia szintén ilyen okokból bomlott fel. Ha a győztes hatalmak nem nyugszanak bele, hogy a rövid életű ukrán államot felossza egymás közt a Szovjetunió és Lengyelország, akkor a történelem alighanem másfajta fordulatot vett volna, és most nem lenne viszály Moszkva és Kijev között.
A magyar nacionalizmus, az EU egyik legnagyobb gondja, a Trianon által keltett elégedetlenségből táplálkozik. A kárpátaljai magyarság ügyében a kétoldalú súrlódások szintén abból következnek, hogy feldarabolták az egykori Magyarországot. A lengyeleknél, akiknél nemigen van idegengyűlölőbb állam a kontinensen, részben szintén abból fakad a nacionalizmus, hogy az ország úgy érzi: átléptek rajta, megalázták. Az orosz forradalom győzelmébe ugyancsak belejátszott, hogy az akkori amerikai elnök ragaszkodott ahhoz: Oroszország folytassa a háborút. A tanulság az a mai elit számára, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, amikor kisebb vagy legyőzött országok sorsáról határoz. Az EU-ban a kvótadöntés feldühítette a keleti tagokat, amelyek régóta azt gyanítják, hogy másodrendű polgárokként kezelik őket az unióban. Macron a kisebb államok ellenállásától függetlenül folytatni kívánja az integráció elmélyítését. A nagyhatalmi gondolkodás azonban napjainkban is gerjeszti a nacionalizmust és konfliktusokat a kevésbé fontos országokban. De erről nem sok szó esett Párizsban, noha az EU alapvetően sikeres, ám rámehet a nagyhatalmi arroganciára.
Amikor Trump a nép ellenségeinek nevezi az újságírókat, a diktátorokat bátorítja fel, vagyis nagyon is tevékeny szerepet tölt be a sajtó elleni globális támadásban, mutat rá a kommentár. A tét cseppet sem kicsi, mert úgy számolják, hogy Putyin alatt több mint 20 sajtómunkást gyilkoltak meg Oroszországban, és súlyos a helyzet Törökországban is. Az amerikai elnök úgy viselkedik a sajtóval, mint egy diktátor, de nem egy önkényuralom élén áll. Akiket veszélyeztet, azok nagy valószínűséggel nem az USÁ-ban élnek. Hanem tekintélyelvű rendszerekben, noha az ottani sajtó munkatársai hagyományosan az Egyesült Államoktól várnak példamutatást, illetve támogatást. Csakhogy Trumptól éppen ellenkező értelmű üzenetek érkeznek, és miért ne értene egyet vele Törökország, Kína vagy Oroszország?
Új szótárt kapnak Washingtonból ahhoz, hogy elbánjanak a médiával. A jelek szerint a világban egyre keményedik a fellépés az újságírással szemben. Magyarország, ahol az amerikai elnökhöz hasonló populisták gyakorolják a hatalmat, épp most jelentett be olyan szabályozást, amelynek eredményeként újságírók kerülhetnek börtönbe. És akkor még ott van a máltai, illetve szlovák gyilkosság, amelynek egy-egy oknyomozó újságíró esett áldozatul. De ne feledkezzünk meg a Khashoggi-ügyről sem. Ilyen sors még nem vár az amerikai kollégákra, de ahol megindul a rothadás, ott gyorsan tovaterjedhet. Vagy ahogy egy török újságíró megfogalmazta: ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, az ma nap mint nap megtörténik.
Románia súlyos belső bajokkal küszködik, az EU és Amerika is figyelmeztette, hogy ne ássa alá a jogállamot, viszont harcoljon a korrupció ellen, miközben az ország az uniós elnökség átvételére készül. A bukaresti kormányt egyre gyakrabban hasonlítják a magyar és a lengyel populista agitátorokhoz. Az illiberális fordulatot a kormánypárt vezére, Dragnea irányítja. Hogy terve sikerül-e, az nagyban befolyásolja, hogy az ország belép-e az unió bajforrásainak sorába. Az Oxford Analytica egyik szakértője úgy véli, hogy Brüsszel kezdi elveszteni a türelmét, mert tanul abból, miként fordult vele szembe Budapest és Varsó. Mindkét állammal szemben példátlan szankciók vannak folyamatban, miután Orbán Viktor az illiberális demokrácia nevében korlátozta a sajtó, a bíróságok és a civil társadalom függetlenségét, Kaczynski pedig ugyanezen az úton halad, de őt inkább vezérli az ideológia. Ám az erős gazdaságra támaszkodva, aligha visszakoznak.
A Bertelsmann értékelése szerint a térségen belül Romániában olyan a demokrácia helyzete, hogy annál már csak Magyarországon rosszabb. Ugyanezt állapította meg a Transparency International a korrupció kapcsán. Ponta volt miniszterelnök úgy érzékelteti a dolgokat, hogy az EU azt reméli: Bukarest valódi partnere lesz a következő hat hónapban, nem pedig olyan bajkeverő, mint Orbán és Kaczynski. Ily módon egyre valószínűbbnek látszik, hogy az unió a támogatások egy részének megvonásával „honorálja” a demokratikus jogok megsértését. Verhofstadt nemrégiben azt jósolta, hogy a jövő évet az a harc jellemzi majd, amelyet a liberális demokrácia vív az illiberalizmus felé hajló, főként keleti tagokkal. Mint mondta, Romániának nagy szerepe lesz abban, hogy Európa megnyerje a csatát.