Kényszervallatások a XXI. században

Kényszervallatások a XXI. században

Spanyolcsizma, hüvelykujj-csavar, térdaprító… Mióta léteznek politikai és társadalmi konfliktusok azóta léteznek a különböző vallatási módszerek is, amiket széleskörben alkalmaztak és alkalmaznak jelenleg is az egész világon. Hiszen a kényszervallatással hatékonyan lehet kicsikarni valamilyen információt az áldozatokból – akik a fájdalom és félelem miatt sokszor olyat is bevallanak, amit el sem követtek.

7mb.jpg

Az igazságszolgáltatási eljárások az évezredek során lépésről-lépésre humanizálodtak, ám a kényszervallatások bizonyos formái most is alkalmazzák. Ne tévesszen meg senkit a szó: “kényszervallatás”, sőt a koncepciós perek és politikai leszámolások sem középkori rémtörténetek csupán, hanem a mai napig folynak.

Nem is kell messzire, a Közel-Keletre vagy Észak-Koreába tekinteni: hazánkban is meglepően sokan válnak kényszervallatás áldozatává, annak ellenére, hogy a Btk. tiltja ezt a fajta erőszakos vallomásra bírást:

“Btk. 303. § (1) Az a hivatalos személy, aki annak érdekében, hogy más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetve ne tegyen, erőszakot, fenyegetést, vagy más hasonló módszert alkalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A BKV-per tárgyalásának bírósági szakaszában a vádlottak egymás után számoltak be arról, hogy a nyomozás során kényszervallatással érték el, hogy terhelő vallomást tegyenek. A bíróság előtt többen is elmondták, hogy a nyomozók megalázták, és azzal fenyegették őket, hogy csak akkor engedik ki őket az őrizetből, ha terhelő vallomást tesznek Hagyóra. Még Balogh Zsolt is bevallotta, hogy azért nyilatkozott a nokiás dobozról, hogy elkerülje a börtönt.

Regőczi Miklós, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettese a bíróságon elmondta, hogy a nyomozók a liftben és a folyosón mondták, hogy kire és mit KELL vallani. Ráadásul a kihallgatásokról érdekes módon nem készült kép- és hangfelvétel.

Azok, akik nem voltak hajlandóak “elvárt” vallomást tenni, előzetesbe kerültek, ahol folytatódtak a megpróbáltatásaik. Horváth Évát, Hagyó egykori sajtósát lezsidózták, megfélemlítették, és mikor nem tudott Hagyóra olyan terhelő vallomást tenni, ami ténylegesen igaz lenne, hónapokra visszaküldték az előzetesbe.

A vicc az egészben az, hogy még a rendőrök is arról panaszkodtak hogy szakmaiatlanul folyik a nyomozás, mivel ebben az ügyben a nyomozóhatóság nyomására a bűnösöket nevezték meg először, majd a koncepciójukat alátámasztandó gyűjtöttek bizonyítékokat ellenük.

Ám nem csak a vádlottak, de a BKV-ügy tanúinak kihallgatását is irányította a BRFK. Ha érdekli, hogy őket mivel tudták zsarolni, akkor kattintson IDE.

 

Facebook Comments