10+1 súlyos jóslat arra az esetre, ha a Fidesz megnyeri a harmadik választását is

10+1 súlyos jóslat arra az esetre, ha a Fidesz megnyeri a harmadik választását is

Azt gondolja, Mészáros Lőrinc nem érheti utol a közvagyonból akár a világ leggazdagabb embereit is? Téved!

freespeech-e1454456123390.jpg

Idézzük Kövér Lászlót:

„Ha még négy évet kormányzunk, sok minden visszafordíthatatlan lesz.”

Sorra vettük, mi történhet, ha 2018 áprilisában a Fidesz újra megnyeri a választásokat. Vigyázat, nem politikai sci-fi!

  1. Bekebelezhetik a bíróságokat is

A bíróságok eddig félig-meddig ellenálltak annak, hogy a Fidesznek sikerüljön őket bekebeleznie. Egyrészt nem is nagyon volt rá szükség, hiszen Polt Péter ügyészsége sosem indít nyomozást, ha a Fideszről van szó. Másrészt elég volt Handó Tündét odaültetni a Bírósági Hivatal élére, hogy a megfelelő ügyekben a megfelelő bíró ítélhessenek. A választások után, egy esetleges kétharmaddal még kiderülhet az is, hogy a nem fideszes bírókat egyszerűen lecserélik fideszesekre.

  1. Kiléphetünk az EU-ból és irány a keleti diktatúrák akolmelege

Elmérgesedhet a helyzet az Európai Unióval, amely akár a 7-es cikkelyt is bevetheti Magyarország ellen. Ez gyakorlatilag az ország tagságának részleges felfüggesztését jelenti (leegyszerűsítve), amire Orbánék nyilván a konfliktus mélyítésével reagálnak majd (minden konfliktust eddig mélyítettek, amibe belekeveredtek; azokban a konfliktusokban is, amelyeket nem nyertek meg végül, bejelentették a győzelmüket). Mivel az Európai Unióból érkező pénzek így megcsappanhatnak, valami másból kell majd finanszírozni az épülő fideszes (az ő szóhasználatukban: „nemzeti” arisztokráciát), így kénytelenek lesznek más források felé kacsingatni (Oroszország, Kína, lásd még: Paks2 és Budapest-Belgrád-vasútvonal-felújítás). Orbánék számára az EU amúgy is csak egy pénzes fejőgép (lásd még: Andy Vajna és b. neje), a demokratikus akadékoskodás, meg az ország ellen indított kötelezettségszegési eljárások csak lassítják a fideszes oligarchák harácsolását. Tehát előbb-utóbb valamelyik félnek, az EU-nak, vagy Orbánéknak elege lesz.

  1. Mutatóba maradhat némi független média

Nem kell betiltani őket, elég az is, ha csak nem tudják finanszírozni lapot és bezár az egész. Simicska is csak a választásokig ígérte a HírTv finanszírozását. A nagyobb hirdetők se mernek már igazán az ellenzéknél hirdetni, még egy vacak ARC-plakátkiállítást is nehéz összehozni, mert nem a kormány propagandáját harsogják a plakátok. A legtöbb ellenzéki média így egyszerűen elhal majd és mindenhonnan Orbán atyánk jóságos, mosolygós képét láthatjuk, ahogy megnyugtatja hű alattvalóit: megvédték a hazát a migráncsoktól, Sorostól, vagy éppen az aktuális ellenségtől. Nincs semmi baj, minden rendben van – hallhatjuk majd mindenhonnan és boldog mosollyal nyugtázhatjuk: tényleg minden rendben van! 

  1. Még jobban összezuhan az ellenzék

Az ellenzéki pártok egy részét valószínűleg amúgy is felmorzsolja a választási vereség, de ahhoz is kevesen maradnak majd, hogy egyáltalán látszódjanak. Orbán persze nem bíz semmit a véletlenre, gondoljunk a beépített fideszesekre az ellenzékben, vagy a putyini módszerekre. A legnépszerűbb ellenzéki vezető Oroszországban nem is indulhat a választásokon, hiszen a papírjai sincsenek rendben. Itt is ugyanez történik az ÁSZ-vizsgálatokkal, amiket természetesen a Fidesz egyik volt politikusa vezet az ellenzék ellen.

  1. Tovább rohadnak a kórházak és leépül az az oktatás

Bár a választások előtt óriási kórház-felújításokat ígért be a kormányzat, de az orvosok és nővérek elvándorlása egyre nő, a körülmények a legtöbb kórházban borzalmasak. A toldozás-foldozás és a központosítás nem oldja meg a rendszerszintű problémákat. Ráadásul az egész ágazat gondjait egy olyan emberre bízták, aki volt lelkészként ostobaságokat hadovál istenről és többször bizonyította szociális érzéketlenségét, hozzá nem értését és rasszizmusát. (Igen, Balog Zoltánról van szó.) Nyilvánvalóan a Fidesz magasról tesz arra, hogy az alattvalók élnek-e, vagy halnak: elég, ha hisznek a kormánypropagandában és a megfelelő helyre húzzák az ikszet négy évente.

A tankönyvpiac és az iskolák központosításával, az egyetemek anatómiájának megszüntetésével a magyar oktatás színvonala a béka segge alá süllyedt (lásd PISA-eredmények). A Magyarországon egyetemre járók száma az elmúlt nyolc évben drasztikusan csökkent. Aki teheti, külföldre járatja a gyerekét iskolába. A vallás- és erkölcstannal, a lőterek építésével, vagy éppen a HIT bevezetésével a kormány újabb és újabb jelét mutatja annak, hogy az ifjúságot nem az informatikai ismeretek, a gondolkodás, a szövegértés, vagy a nyelvtanulás felé akarja terelni, hanem a vallásos szenteskedés és az autoritás feltétlen elismerése, esetleg a militáns eszmék, a félelem felé. Tovább folyik majd a pedagógusok kihasználása, a szakma rendszeres megalázása. (Lásd még: az egy darab csoki nem a pedagógusoknak járt, hanem az igazgatóknak év végi jutalomként.)

  1. Tovább folyik a szegények elleni hadviselés és nyílik a társadalmi olló

A társadalmi mobilitás – „hála” az iskolarendszernek – Magyarországon a legalacsonyabbra süllyedt. Azaz, akinek szegények a szülei, hiába okos, tehetséges – ő is szegény marad. Az is bebizonyosodott, hogy a szegényeket a közmunkával inkább csak sakkban tartják, semmint segítik. A távolság a szegények és a jobb módban élők között pedig egyre nő. A kormányzat a rezsicsökkentésekkel, az szja csökkentésével, vagy a különböző otthonteremtési kedvezményekkel mindig is a jómódúaknak kedvezett – a szegények többsége cigány és nem szavaz, ergo senkit sem érdekel a véleménye. A legtöbb ilyen embert egy zsák krumplival meg lehet vásárolni és az ostoba propagandával sötétségben, félelemben lehet tartani.

  1. Marad az elvándorlás

A magyarok nyelveket beszélő, vagy reménytelen helyzetben lévő része már elhagyta az országot. A Fidesz újabb győzelmével várhatóan azok, akik még reménykedtek abban, hogy egy, a Nyugathoz tartozó országban nevelhetik fel a gyerekeiket, demokratikus körülmények között, nyilván emigrálni fognak. Ugyanúgy mennek azok, akik egy jobb életben reménykedtek: a GDP és az életszínvonal növekedése messze elmarad a hozzánk hasonló helyzetű országokétól. Mindez azért tragédia, mert pont a polgárság, a középosztály hagyja el Magyarországot; aki meg marad, annak le kell nyelnie a békát és be kell állnia  a Fideszbe, tapsolni Orbánéknak. 

  1. Kíméletlen hajsza a függetlenek, civilek, gondolkodók ellen

Fentebb írtunk az oktatás lezüllesztéséről, ugyanebbe a trendbe illeszkedik, hogy mindenki, aki kicsit is bírálni meri a kormányt, ellenség. Kifejezetten diktatúrára vall az a kormányzati nyomás, amit Orbánék a civilekkel művelnek és ez még rosszabbodhat a választási győzelmük esetén. Elég lehet egy törvény úgy módosítani, hogy a civileket egyszerűen megszüntetik, mint a szocializmusban. Ugyanerre számíthatnak a független gondolkodók, szellemi műhelyek, vagy akár a maradék független média.

  1. Bevezethetik a rendeleti kormányzást

A Parlament idáig is dísznek volt: az utóbbi nyolc évben a viták ellaposodtak, értelmetlenné váltak. Ami törvényt a Fidesz nem tudott átnyomni, mert megszűnt a kétharmada, azt megoldotta félig legálisan, vagy valami trükkel. A parlamenti jogalkotás egyik mélypontja a Czeglédi-ügy, amelyben bírósági ítélet nélkül mondták ki a bűnösségét valakinek. Igazi ellenzék nélkül, igazi média nélkül mi értelme van egyáltalán a parlamentarizmusnak?

  1. Még jobban fasizálódhat a Fidesz

Már most szélsőségesebbek a Jobbiknál; a hatalom megtartása érdekében álhírekkel, félelemkeltő propagandával manipuláló kormánypárt (pártállam) repertoárjából csak a nyílt erőszak bevezetése hiányzik. A TEK látványos és rendszeres felvonultatása, vagy a Parlamenti Őrség felfegyverzése olyan jelek, hogy Orbán a hatalma megtartása érdekében képes lenne bevetni az erőszakszervezeteket is. Eddig „csak” a kopasz verőemberekre volt szükség a Választási Irodánál, vagy a Városligetben a Ligetvédők ellen, de mi történik, ha esetleg tömegek fordulnak a hatalom ellen?

10.+1.:

Tovább dőzsöl a fideszes arisztokrácia és súlyosbodik az állami korrupció

A sajtó így is alig tudja követni, mennyi (köz)pénzt kaszál naponta Mészáros Lőrinc, vagy hogyan dől a pénz a haverokhoz a gyűlöletpropagandából. A Rogán-féle helikopterezés, vagy Mészáros Lőrinc jachtja, magántava csak a jéghegy csúcsa: a legtöbb sztoriról így se értesülünk. A korrupció akkora, hogy egyes számítások szerint az utóbbi nyolc évben a Fidesz és társai egy egész paksi atomerőmű-fejlesztésnyi pénzt loptak el az országból, az országtól. Ez a tendencia addig folytatódik, amíg valaki rá nem csap az enyves kezükre.  

Facebook Comments