Koronavírus: Kertváros polgármesterének a járványkezelésért egyszer majd felelnie kell

Koronavírus: Kertváros polgármesterének a járványkezelésért egyszer majd felelnie kell

Koronavírus: Kertváros polgármesterének a járványkezelésért egyszer majd felelnie kell

A koronavírus-járvány elleni védekezés nem lehet pártpolitikai kérdés – állítja a XVI. kerület polgármestere. Egyetértek vele, de akkor a Fidesz-kormány miért nem hajlandó korrekt tájékoztatást adni az egyes vakcinák hatékonyságáról? Nem ránk tartoznak az orosz és a kínai vakcinák magyarországi jóváhagyásának dokumentumai? És vajon Kovács Péter miért utasította vissza a főváros által kínált ingyenes antitesztvizsgálatot?

Tisztelt Polgármester Úr, július 3-án kérdeztem arról, miért nem élt a járványhelyzet kapcsán a fővárosi önkormányzat által biztosított ingyenes antitestvizsgálat lehetőségével? Felvetődött ugyanis, hogy egyes vakcinák – különösen a kínai oltóanyag – nem biztosítanak kellő védettséget a koronavírus-járványt okozó vírussal szemben. Ez ingyen lett volna, ám Ön személyesen úgy döntött, hogy a Kertváros nem kér ebből a vizsgálatból. Ki hatalmazta fel arra, hogy visszautasítsa ezt a lehetőséget?

Ugyanakkor szóba hoztam, hogy a XVI. kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata a Pest megyei Flór Ferenc Kórházzal együttműködve hozzon létre úgynevezett COVID 19-es kontrollosztályt a helyi polgárok érdekében. Ennek a szolgáltatásnak ki kellene terjednie a fertőzést elszenvedtek utókezelésére, a 60 éven felüliek ingyenes – a fiatalabbak ötven százalékos önkormányzati támogatással megvalósuló – antitestvizsgálatának megszervezésére, valamint az oltás népszerűsítésére.

Több mint három hét után választ is kaptam, amelyet a polgármester határozott kívánságára minden változtatás nélkül most közzé is teszek. Íme:

„Kedves Képviselő úr!

Köszönöm türelmét. Korábban csak érzéseimről és szakemberek véleményéről tudtam volna önnek beszámolni döntésem meghozatalával kapcsolatban, most viszont már mérési eredmények is rendelkezésre állnak, melyek alátámasztják döntésem szakmailag megalapozott voltát.

A Fővárosi Önkormányzat antitest teszt mérési program pont olyan, mintha a tízpróba eredményét a 100 méteres futás eredményéből akarnánk megállapítani. Az egy tényező, egyfajta védettség és sokfajta védettség van, sokféle védettség alakulhat ki az oltás hatására. Így a Főváros akciója csak arra jó, hogy bizonytalanságot keltsen azokban, akiket beoltottak, ezáltal csökkentse az oltási hajlandóságot.

A Semmelweis Egyetem külön megvizsgálta azokat a személyeket is, akiknél nincs elegendő ellenanyag, akikről Önök (Karácsony Gergely főpolgármester úr) azt állítja, hogy nem védettek. Csak ezt a kört is megvizsgálta a Semmelweis Egyetem. Ebből a körből 1195 vérvételt végzett. Olyanoknál, akiknél az antitestszint alapján a védettség nem volt megállapítható. A vizsgálatnak az az eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88 % pozitívnak bizonyult.

Sajnálom, hogy visszatértek korábbi politikai akciójukhoz (amikor is a kínai és az orosz vakcina betiltását követelték) és továbbra sem az emberek oldalára állva a védekezést segítik, hanem újabb politikai akciójukkal, ismét a zavarkeltés és az oltási program gátolása lett a cél.

A védekezés nem lehet pártpolitikai kérdés! A védekezés sikerének aláásása több mint hiba, szerintem bűn. Kérem Ön és pártját is, hogy az ilyen akcióikat fejezzék be a XVI. kerületi lakók érdekében is.

Ne akarják a politikusok átvenni az orvosok, virológusok feladatát. Az önkormányzat meg ne akarja átvenni az állam feladatát, hiszen levelében megfogalmazott javaslatok kivétel nélkül állami feladatok, melyeket, ha a szakemberek úgy ítélik meg, hogy szükség van rájuk, bizonyára meg is fogják valósítani.

Kérem, amennyiben válaszomat még mindig nyilvánosságra kívánja hozni, azt csak a teljes válasz egyidőben történő nyilvánosságra hozásával tegye.

Köszönöm.

Üdvözlettel:

Péter”

Kovács Péter Úr, ezzel eleget tettem az Ön kérésének. Most viszont engedtessék meg nekem, hogy mindezzel kapcsolatban hozzátegyem a saját észrevételeimet. Hadd kezdjem azzal, hogy sok más mellett járványügyi szakértő sem vagyok, de a sajtóhíreket figyelemmel kísérem. Azokból pedig kiderül, hogy a kínai vakcinát a gyártó szerint sem tesztelték a 60 éven felüli korosztályok körében, miközben nálunk éppen ezt az oltóanyagot adták be elsőként a szépkorúaknak.

Folytassuk azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata saját forrásait igénybe véve lehetőséget biztosított a kerületeknek az idősebbek védettségét igazoló tesztek ingyenes elvégzésére. Mit kockáztatott volna azzal, ha csatlakozik ehhez a programhoz? Legfeljebb annyit, hogy kiderül, a méregdrágán megvásárolt Sinopharm-vakcina 60 év felett mégsem annyira hatásos. Ami nem politikai, hanem szakmai kérdés. Ezt támasztotta alá a főváros által kezdeményezett vizsgálat is, amely szerint az oltás az idősebb korosztályban az érintettek csaknem negyedében nem bizonyult eredményesnek. Ami kőkemény szakmai kérdés.

Ön szerint persze a főváros akciója csak arra jó, hogy bizonytalanságot keltsen azokban, akiket beoltottak, és ezáltal csökkentsék az oltási hajlandóságot. Az én álláspontom pedig az, hogy nyíltan kell beszélni a járványhelyzetben is, mert csak így lehet megőrizni a lakosság bizalmát az egyes vakcinák iránt. Ezzel kapcsolatban pedig nem az a lényeg, hogy az oltóanyag honnan származik, hanem az, hogy az mennyire hatásos.

Polgármester Úr, inkább erről kellene beszélni, és hogy Önt idézzem, a „védekezés nem lehet pártpolitikai kérdés”. Ebben teljesen egyetértünk, csakhogy akkor miért van az, hogy az orosz és kínai vakcinák magyarországi jóváhagyásának dokumentumairól a közvélemény máig nem kaphat tájékoztatást? Ám lépjünk ezen túl.

Ön a Semmelweis Egyetem vizsgálatára hivatkozik, amely szerint a Sinopharmmal oltottak körében korábban 881 esetben állapították meg az ellenanyag hiányát, de az oktatási intézmény vizsgálata ezt közülük csak 143 alkalommal erősítette meg. A védettséget tekintve ez 84 százalék, de ilyen, a laikusok számára értelmezhetetlen összehasonlításban is messze a kínai vakcina teljesített a legrosszabban.

Azonban nem kellene számháborút folytatni, mert az emberek ezt aligha értik. Beszéljünk emellett arról is, hogy a kérdéseim miért irrelevánsak, hiszen állami feladatokat kérek számon az önkormányzaton. Önnek ebben igaza van, mert a kórházak után már a helyhatóságok által fenntartott szakrendelők felett is átvette a hatalmat a Fidesz. Ebben a helyzetben tényleg megalapozatlannak tűnik az a felvetésem is, hogy a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat bármilyen tevékenységével kapcsolatban a helyi önkormányzat döntsön.

Polgármester Úr, a felvetést illetően Ön nyert, a lakosság pedig – a kormánynak az egészségügyi veszélyhelyzetre hivatkozva meghozott egyoldalú döntése alapján – veszített. Kovács Péter Úr, Ön mindehhez asszisztált, és ezzel egyszer majd el kell számolnia!

A B1 csapata új szerzővel egészült ki: Nemes Gábor mostantól időről-időre új írással jelentkezik felületünkön

Facebook Comments