Mostanában ezer oka van az embernek a könnyeit nyeldesni, miközben a budapesti utcákat rója. Ma reggel sok könnyes szemű pedagógust lehetett látni a budapesti Nagykörúton, de most végre a meghatottság és a hála volt a fő ok, nem a kilátástalanság. Október 27-én az egész országot érintő akciókkal folytatódik az a tiltakozáshullám, amely az oktatási rendszer tarthatatlanságára hívja fel a figyelmet. Reggel 7.45-től egy hatalmas élőlánc volt az első program, amelyet ezúttal a legérintettebbek: maguk a diákok szerveztek, de bárki szabadon csatlakozhatott, aki a magáénak érzi az ügyet.
Az egész mögött hihetetlen munka van, és olyan szervezési készség, amelyet egy közepes vállalat marketinges csapata is megirigyelhetne. A megmozdulást kézben tartó mozgalmárok az elmúlt napokban
- felosztották egymás között területekre a 13 km hosszú helyszínt;
- felvették a kapcsolatot az adott területek közelében levő oktatási intézmények képviselőivel;
- megállapodtak velük, hogy a lánc melyik szakaszában lesz a helyük;
- ezt egy napra(órára, percre)kész térképen vezették, a nyilvánosság számára is jól követhetően;
- a helyszínen eligazítottak, segítettek, üdvözöltek, beszélgettek, javasoltak és javaslatokat fogadtak, a lehető legkedvesebb és legtermészetesebb módon;
- tartották a kezdés és befejezés határidejét, és az esetleges lelkesen tovább maradókat megkérték, hogy ügyeljenek az előre megállapított szabályokra.
Egyszerűen nem lehetett volna jobban csinálni. És ha van valami, ami reményt ad mindannyiunknak, akkor ez az. Hiába omlott össze és üresedett ki az oktatási rendszer; hiába vált egyszerűen gyerekmegőrzővé a legtöbb óvoda és iskola; a gyerekek egyszerűen csak jók. Okosak, kedvesek, talpraesettek, és nem hagyják magukat sem elnyomni, sem megtörni. Lendület van bennük és kíváncsiság, és ezzel még messzire el lehet jutni. Van mit tanulni tőlük.
Ma sokan lehettünk büszkék rátok, és szégyellhettük el magunkat, hogy mennyivel felnőttebbek vagytok, mint mi.
Kösz, srácok.