- Le Monde: a bevándorlás ügyében fel kell venni a küzdelmet az illúziók, azaz a gyűlölet kufáraival;
- Orbán és Salvini a nyálát csorgatná, ha kulturkampffá válna az EP-választás;
- Ausztriában elrettentésként jelent meg a Magyar Idők egyik kommentárja, amely Hitlerrel állította párhuzamba Merkelt.
New York Times/Washington Post/AP
A volt finn kormányfő hivatalosan is közölte, hogy jövőre megpályázza a Bizottság elnöki tisztségét, egyben megerősítette, hogy mind belülről, mind kívülről veszélyben látja az alapvető európai értékeket. A hírügynökség szerint ezzel Stubb Magyarországra, Olaszországra és Lengyelországra, valamint a kínai, orosz és amerikai fellazítási kísérletekre utalt. Azt mondta, hogy ha nem védik meg mindazt, amit az EU képvisel, akkor semmijük sem marad, és külön is megemlítette a legfőbb vezérlő elvek közt a demokráciát, az egyenlőséget, a türelmet valamint a jog tiszteletét. Hozzátette, hogy már a következő nemzedék jelöltjének tekinti magát. Az Európai Néppárt, amelyhez a politikus pártja is tartozik, jó egy hónap múlva, Helsinkiben határoz arról, ki legyen a részéről a Spitzenkandidat.
A lapnak adott interjúban Stubb megismételte, hogy harcba kíván szállni az euroszkeptikus erőkkel, illetve hogy a Néppárton belül Orbán Viktor tekinti ellenfelének. Ebből következően azt szorgalmazza, hogy az EPP komolyan vitassa meg a szörnyeteg kizárást, mert szerinte ily módon meg lehet akadályozni, hogy a pártcsalád még inkább jobbra tolódjon. Úgy fogalmazott, hogy nagyon alacsony a toleranciaszintje, ha arról van szó, milyen hozzáállást tapasztalni sok államban, beleértve Magyarországot. Saját magát úgy jellemezte, mint aki szégyentelenül liberális, EU-párti, az európai életforma nagy híve.
Ha rá esik a konzervatívok választása, akkor abból egyfajta kulturkampf kerekedik ki az unió jövője ügyében, aminek láttán csorogna Orbán és Salvini nyála. Stubb ugyanis annak a globalizmusnak az alaptípusát képviseli, amit a nacionalisták az egész földrészen ostrom alá vettek. Öt nyelven beszél, az Európa College végzett hallgatója. Azokat igyekszik tömöríteni, akik fel akarják venni a harcot a populistákkal. A nagy vetélytárs, Weber esélyeit ugyanakkor rontja, hogy korábban igen szoros viszonyt alakított ki a magyar miniszterelnökkel.
A bevándorlás kérdése központi kérdéssé válik az EU-ban. Orbán és Salvini példáját követve, Le Pen is azon van, hogy a jövő évi Európa-választás népszavazás legyen a migráció ellen. Az ultrakonzervatív, illetve szélsőséges erők már hatalomra kerültek, illetve szinte mindenütt erősödnek, legyen szó a magyarokról, olaszokról, lengyelekről, osztrákokról, vagy csehekről. És mindegyikük a bevándorlás elutasítását tekinti fő harci jelszavának. Orbán Viktor ezt igen brutálisan fogalmazta meg, amikor augusztus végén találkozott az olasz belügyminiszterrel, mármint hogy ez ügyben a földrész két részre szakadt.
Nincs abban semmi meglepő, hogy Le Pen meglovagolja ezt a hullámot, miközben a felmérések azt tanúsítják, hogy a franciák két harmada sokallja az országban élő idegenek számát. Ám a tények arról árulkodnak, hogy az utóbbi 15 évben minden évben nagyjából 200 ezer tartózkodási engedélyt állítottak ki. És a lakosság számához viszonyítva Franciaország csupán az európai középmezőnyben foglal helyet, ha azt nézzük, hány menekültet fogadott be. Igaz, ezek az adatok nem sokat érnek a katasztrófát vizionáló megnyilvánulásokkal szemben, amelyek szégyentelenül játszanak rá az áligazságokra, az idegengyűlöletre. A jobboldali populisták megnyerték az ideológiai csatát. Ilyenformán életfontosságú az emberi jogok és a köztársasági elvek védelmezői számára, hogy újra magukhoz ragadják a kezdeményezést. Közben az egész civil társadalom az összefogást sürgeti, mert az elengedhetetlen, hogy szembe lehessen szállni az illúziók, és ily módon végső soron a gyűlölet kufáraival.
Orbán és Salvini képével illusztrált kommentárjában a lap azt jósolja, hogy a belső ellentétekre rámegy a populisták európai összefogásának kísérlete. Ezek az erők és az EU-ellenes nacionalisták, fenik a fogukat a jövő évi EP-választásra. Egyesek abban bíznak, hogy szétrobbanthatják az unió legintegrációbarátabb intézményét, elnyerve akár a mandátumok egyharmadát. Mások egyenesen abban reménykednek, hogy képesek lesznek megbénítani az egész liberális európai elit működését. Csakhogy melléfognak, mert egyre éleződnek a nézetkülönbségek saját soraikban. Ugyanis mindegyik a saját nemzeti céljainak a megszállottja, és ez igencsak megnehezíti számukra az együttműködést. Lásd az Osztrák Szabadságpárt és az olasz kormány vitáját a dél-tiroliaknak szánt osztrák állampolgárság kapcsán.
Ugyanilyen törésvonalak rombolják a bizalmat és a barátságot a magyar vezetés, illetve a szomszéd államok közt, ahol jelentős magyar kisebbség él, így főként Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában. Megosztó Bannon felbukkanása is az európai szélsőjobbon. De mindettől függetlenül a szélsőséges radikálisoknak van adu a kezükben, mert amit üzennek a bevándorlásról, a nemzeti identitásról és az iszlám európai helyéről, az harsogó és egyszerű. Arra alapoznak, hogy sokan elégedetlenek az EU hiányosságai miatt. Odahaza a nacionalizmus folytán kerültek kedvező helyzetbe, ám ugyanez a nacionalizmus korlátozza eredményességüket az kontinentális színpadon.
A konzervatív újság azt hangsúlyozza a német újraegyesítés napján, hogy a 89-es forradalom minden volt, csak nem liberális, mert annak idején, az egykori szovjet blokk lakói számára a jólét és az volt a fontos, hogy kevésbé rohadt, rendezett államban éljenek. Vagyis háttérbe szorult a szabadság, a liberális demokrácia és ennek következményeit a mai napig érezni. A szerző, Thomas Schmid, a lap egyik kiadója rámutat, hogy a német nép messze van még az egységtől, olyan nagyok a különbségek az egykori NDK, illetve NSZK között. Ám mint rámutat, itt a tágabb összefüggést kell nézni: azok az ellenzékiek, akik a rendszerváltáskor hatalomra jutottak a legtöbb keleti országban, a kisebbséget képviselték, a szabad demokráciáról vallott nézeteik nem érték el a népet.
Kelet-Európában, és nem csupán Magyarországon, valamint Lengyelországban, tekintélyelvű, bevallottan illiberális pártok simán többségre tudnak jutni, ám lehet, hogy ezekben a társadalmakban a normális állapotot jelenti az ellenállás a liberalizmussal szemben. Merthogy az emberek továbbra is rendre vágynak, ezért jó esélyük van azoknak a pártoknak, amelyek mindenekelőtt rendet hirdetnek, és elutasítják a sokszínű, liberális társadalmat, amely voltaképpen csakis kisebbségekből áll. Az érzelmekre alapoznak, amelyek elárvultak, ezért fiktív támaszt keresnek, és ehhez leginkább a nemzet jön kapóra. Hogy az újra olyan legyen, mint amilyen sosem volt, miközben már nem tud védelmet nyújtó otthon lenni.
„Merkel és a magyarországi Hitler-párhuzamok” címmel a lap némileg rövidítve, de szó szerinti fordításban közli azt a cikket, amelyet pár napja a magyar kormány szócsövének számító Magyar Idők hozott le, és amely egészen elképesztő hangnemben veszi célba az uniós partnereket, és mindenekelőtt Merkelt. A szerző, Botond Bálint szociológus azt taglalja, „milyen erők állnak a Magyarország elleni támadások” mögött. Mint írja, az európai választók többsége lassan rájön, hogy jelenlegi formájában halálos veszélyt jelent a bevándorlás. Ehhez képest az EU-politikusok gyorsítani próbálják a folyamatot, hogy az valóban visszafordíthatatlan legyen. Orbán Viktor és a Fidesz komoly akadályt jelent e törekvések útjában. A másik oldalon hatalmas, ám szánalmas erők találhatóak.
Sok minden szól amellett, hogy a helyzet ahhoz hasonlatos, mint amikor Hitler hatalomra jutott. Ám kellő katonai hatalom híján Németország és a többiek napjainkban legfeljebb azzal tudják fenyegetni többieket, hogy tönkreteszik azok életszínvonalát. A harcot az fogja eldönteni, hol erősebb a nemzeti közösség. Vagyis, hogy a magyarok, lengyelek, csehek és szlovákok hajlandóak-e kicsit rosszabbul élni, cserében azért, hogy ne lehessen muzulmán migránsok tömegét rájuk kényszeríteni. Ha a 2. világháború utáni állapotokat nézzük, akkor azt kell mondani, hogy Franciaország már elesett. Macron egy senki, egy áruló, magát Napoleonnak tartja és eladja az országot a németeknek. Természetesen Merkel sem Hitler, mert utóbbi azt gondolta magáról, hogy igazi német. A kancellár esetében viszont attól kell tartani, hogy nem igazi német. Technokrata mivolta leginkább abban jelenik meg, hogy ugyanúgy kiegyezésre törekszik a gyűlölt és rettegett Oroszországgal, amint azt egykor a 3. birodalom vezére tette.