Ligetvédők: a rendőrséget politikai kézivezérlésre kapcsolták

Ligetvédők: a rendőrséget politikai kézivezérlésre kapcsolták

A környezetvédő mozgalom szerint a táboruk nyári felszámolásánál az üzleti szempontok erősebbek voltak, mint az állampolgárok tiltakozáshoz való joga.  

ligetvedok_demo.jpg

Múlt év július 6-án a rendőrség felszámolta a volt Hungexpo-telken a Ligetvédők Táborát. Ezután a tábor előtt békés demonstráció kezdődött, az emberek leültek a földre, ezzel tiltakozva a tábor felszámolása és a Liget Projekt ellen. 

 A rendőrségnek ahhoz, hogy a munkagépek be tudjanak jutni a volt Hungexpo-telekre, el kellett távolítania a Ligetvédőket.

Több felvételen is lehetett látni, hogy a rendőrség sokszor nem tud dönteni, hogy mi lenne a helyes és a kigyúrt, kopasz verőemberektől kapja az utasításokat.  

A történetnek két furcsa eleme van:

  1. A rendőrség úgy kezdte el feloszlatni a tüntetést, hogy nem is mérlegelte igazán, a Ligetvédők alkotmányos jogai, vagy az Ingatlanfejlesztő Zrt. üzleti érdekei a fontosabbak-e. Azóta is, minden konfliktushelyzetben a rendőrségnek ugyanezt kell mérlegelnie és láthatóan mindig az üzleti érdekek mentén dönt.
  2. A Ligetvédők ellen indultak eljárások, a kigyúrt verőemberek erőszakossága nem érdekelte a hatóságokat, sőt, a hatóságok bizonyíthatóan működtek együtt a verőemberekkel.

Ezért a Ligetvédők azt állítják: a rendőrség részrehajló az esetükben és politikai megrendelésre cselekedett.

Különösen élesen mutatkozott meg a történet Sebestyén Eszter ügyében, aki a földre szerette volna fújni az „Itt például jól nézne ki egy fa”-feliratot, a rendőrség pedig berángatta az autóba és úgy állították elő, mint egy körözött bűnözőt.  

A Ligetvédő aktivisták ellen 91 esetben indult szabálysértési eljárás. 30 esetben a bíróság felmentette a Ligetvédőket. (Nemrég írtunk például Attia Rita ügyéről, akinek az esetében 75.000 Ft pénzbírságot váltottak 15 nap elzárásra. A bíróság végül saját hatáskörben a rendőrség által kezdeményezett eljárást összes jogkövetkezményével együtt megszüntette.)

Rengeteg ügy azonban még hátravan:

  • ősszel legalább 7 Ligetvédő ellen indult nyomozás csoportos garázdaság ügyben;
  • 5 Ligetvédő maga is panaszt tett, sokan ugyanis atrocitást szenvedtek el a rendőrökkel összejátszó kopaszoktól – a rendőrség az esetek többségében (pl. Gulyás Márton ujja esetében is) lezárta a nyomozást, mert “az elkövetőket nem tudták beazonosítani a felvételek alapján”. Érdekes módon, ha a Ligetvédőkről volt szó, mindenkit be tudtak azonosítani a videók segítségével;
  • 7 ligetvédő befizette a pénzbírságot, 2 pedig közmunkában dolgozza le;
  • 10 „elkövetőnek” több ügye is van;
  • sok esetben folyamatosan hosszabbítgatják a nyomozást

 

A Ligetvédők a B1 blognak többször is hangsúlyozták: nem követtek el szabálysértést, a gyülekezési és szabad véleménynyilvánítási jogunkat gyakorolták egy hivatalosan bejelentett rendezvényhelyszínen, ami ellen a rendőrség jogellenesen járt el. Úgy gondolják, hogy a következő hetekben, hónapokban a bíróság elé kerülő ügyek nem lesznek ilyen jó kimenetelűek és kiderül: az igazságszolgáltatás is az állami beruházást, a Városligetben történő ingatlanfejlesztést fogja védeni velük szemben. Vannak, akik ennél is tovább mennek: ők azt állítják, hogy a hatalom a rendőrséget arra használja, hogy a tiltakozókat megtörjék és mozgalmat megfélemlítsék.

Az egyik Ligetvédő, Szabó Dóra, mint a Közlekedési Múzeumnál zajlott tüntetés résztvevője, keresetet nyújtott be a BRFK ellen. A per a tüntetés feloszlatása jogellenességének megállapítására megy, a gyülekezési törvény alapján. Dórát a TASZ ügyvédje képviseli. Ott is bejelentetett tüntetés, rendezvény volt, de a békés tüntetőket onnan is eltávolították. A Ligetvédők arra számítanak, hogy a bírósági eljárás „helyre fogja állítani a ligetvédő-mozgalom becsületét”.

Facebook Comments