18+! Megrázó fotók az öngyilkosok erdejéből

18+! Megrázó fotók az öngyilkosok erdejéből

A japán Fudzsi-hegy tövében elterülő Aokigahara erdő a legnépszerűbb hely az öngyilkosok körében a San Franciscó-i Golden Gate híd után.

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-7-800x639.jpg

Az 1950-es évek óta több mint 500 ember vesztette életét Aokigaharában. Ez évente átlagosan 30 halálestet jelent. Az öngyilkosságok hatalmas száma miatt japán és angol nyelvű táblákat is kihelyeztek az erdőben, azzal a céllal, hogy az öngyilkosjelöltek merjenek segítséget kérni, és ne dobják el az életüket.

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-2.jpg

Az erdő egyébként jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, úgy tartják, démonok lakhelye. Népszerűsége többek közt Macumoto Szeicsó: ”Nami no Tó” című, 1960-ban íródott regényének is köszönhető, a történet végén ugyanis a szerelmespár ebben az erdőben lett öngyilkos.

Az erdő történelme azonban már a 19. században is összefonódott a halállal. Az úgynevezett „ubaszute” során ugyanis a család idős tagjait ide kísérték ki szomjan, illetve éhen halni. Sokan ma is úgy tartják, hogy az erdőt az otthagyottak szellemei kísértik. Ráadásul a fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongatóan csendes. Ezen tulajdonsága miatt kapta a „fák tengere” nevet.

Éves holttestkeresést 1970-től tartanak, amelyben kisebb rendőrcsapatok, önkéntesek és újságírók vesznek részt.

aokigahara-forest-of-suicides-009.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-010.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-011.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-013.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-015.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-016.jpg

aokigahara-forest-of-suicides-019.jpg

p7-rob-suicide-c-20110626.jpg

p7-rob-suicide-d-20110626.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-11.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-13.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-3-800x800.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-4-800x532.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-5.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-8.jpg

the-haunted-forest-aokigahara-in-japan-9-800x539.jpg

Az Aokigahara erdő egyébként nem meglepő módon több forgatókönyvírót is megihletett. Legutóbb 2016-ban készült film The Forest címmel, a Trónok harcából ismert Natalie Dormer főszereplésével.

Fotók: Pinterest, japantimes.co.jp, paradoxoff.com, cavemancircus.com

Facebook Comments