Metrókaland: Az utasok kifeszítették az ajtót, a metrósok kussoltak

Metrókaland: Az utasok kifeszítették az ajtót, a metrósok kussoltak

Beszámoló az FB-ről. Avagy kalandjaink a fővárosban

“Ma én is azon tömeghez tartoztam reggel, akik döbbenten bámultuk a Nyugatinál a bezárt metróból kibámulókat és drukkoltunk, hogy történjék már valami.
Végül hosszas nézgelődés után az izmosabb utasok belülről kezdték széthúzni az ajtókat, nekik a kintiek is segítettek. Ezalatt senki nem beszélt hozzánk a “metrósok képviseletében”, csak egymásnak magyaráztuk, amiket megtudtunk szintén egymástól.

metro_index.jpg

Metrópótlóra váró utasok az index képén

Érdekes volt, mert annyit azért bemondtak, hogy a szerelvény nem szállít utasokat, kérik elhagyni, DE AZ AJTÓK NEM NYÍLTAK!!!
Aztán nagy nehezen kipréselődhettek a bentiek, akkor mondták be, hogy kiürítik az állomást, azonnal el kell hagynunk “az objektumot”. (Érdekes módon előszőr erről nem tájékoztatták a fentieket, mert a népek csordogáltak lefele (hogy aztán visszafordíthassák őket…))
Na, innen vagyok hálás a BKV-nak mert – a lányom intenciói alapján -, megrohamoztam a pályaudvart, vonattal mehettem dolgozni! (Igaz, hogy a 8-kor induló vonat késett – így érhettem el -, és a 14 perces út 33 percig tartott, de nagyon klassz volt, szép a vonatkocsi, légkondi is működött és egy tüneményes kalauzzal csevegtem végig az utat!
Köszönöm a mai élményt!”

Facebook Comments