Migráncsokkal és terrorral riogat a közmédia, a vezetőjük közben a hiteles tájékoztatásról papol

Migráncsokkal és terrorral riogat a közmédia, a vezetőjük közben a hiteles tájékoztatásról papol

Az M1-en két migráncsozás és terrorveszély között Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a hiteles, kiegyensúlyozott tájékoztatás fontosságáról értekezett.

dobos_menyhert_mtv_vezig.jpg

Vasárnap délelőtt, a választás napján Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán azt találta mondani:

„A közmédia feladata a pontos és hiteles tájékoztatás, amire különös figyelmet fordítottak az ötven napos kampányidőszak alatt.”

Dobos Menyhért hosszasan sorolta, milyen intézkedéseket tettek:

  • létrehozták a közmédia választási irodáját, amelyben rádiós, televíziós és hírügynökségi vezetők kaptak helyet;
  • a jogszabályok szerint 600 percnyi reklámidőt biztosítottak a politikai csoportosulásoknak, és a jelölőszervezeteknek, amiből 470 perc a pártoknak, 130 pedig a nemzetiségi önkormányzatoknak járt;
  •  kiemelte, nagy figyelmet fordítottak a kiegyensúlyozottságra, s az előírtakon kívül a közmédia külön időt biztosított a pártok bemutatkozására;
  • elmondta, mennyire jó a kapcsolatuk az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) képviselői, akiket elsősorban a választások lebonyolítása, annak rendszere érdekelt;
  • a vasárnapi választásról azt mondta, a nézők és a hallgatók megfelelő információkat kapnak, hiszen a tudósítók mindenről megpróbálnak beszámolni; a munkatársak jelen vannak a választási irodánál, a nagyobb pártoknál, az MTI a kisebbeknél is.

“Én úgy gondolom, hogy minden kollégánk azért dolgozik, hogy a kedves nézők pontos, hiteles tájékoztatást kapjanak, főleg a mai napon”

– hazudta Dobos Menyhért.

Kicsit korábban, ugyanazon a napon az M1 műsorába behívták Nógrádi Györgyöt, a biztonsági ál-szakértés mágusát, aki olyanokat mondott, hogy migránsokra nincs szükség egy modern társadalomban, és a terrorizmussal a félelem jött be Európába. 

“Nyugat-Európát elárasztották a migránsok. A politika felelőssége, hogy ezek az emberek bejöttek”

– mondta, majd hozzátette:

 “Az Európai Unióban készült legutóbbi felmérés szerint mind a 28 tagállamban azt mondták az emberek, hogy nem kérnek a migránsokból. Ezekre az emberekre egy modern társdalomban nincs szükség!”

De az is érdekesen alakult, ahogy a közmédia a például münsteri gázolásról tudósított. Szombat délután egy kisteherautó hajtott a németországi Münster óvárosában egy étterem teraszára. Hárman meghaltak és többen megsérültek. A helyi rendőrkapitányság azt kérte a Twitteren mindenkitől, hogy egyelőre ne spekuláljon az elkövetővel kapcsolatban, várja meg, amíg a rendőrség intézkedik. A német sajtóban a támadás utáni órákban nem volt hír a támadó kilétét illetően, csak annyit lehetett tudni, hogy az incidenst potenciális terrortámadásként kezelik a hatóságok.

A kormánypárti propaganda viszont azonnal ráugrott az ügyre és gyártottak egy álhírt, ami minden kormánypárti propagandában megjelent és elterjedt.

Míg a német sajtóban sem volt semmi adat a támadó kilétéről vagy esetleges „migrációs hátteréről”, addig a magyar közmédia hírcsatornájának oldalán, a Híradó.hu-n az alábbi címmel jelent meg egy cikk:

„Münsteri merénylet: a német sajtó szerint egyértelműen bevándorlók állnak a háttérben”.

A hír ezzel a szöveggel, piros háttérrel az M1 egész műsorfolyamában jelen volt, Georg Spöttle – a szélsőjobbos kormánypárti figura – pedig rögtön meg is érkezett „szakérteni” a csatornán – számolt be a Magyar Nemzet.

Este nyolc körül jött meg a hír, hogy az elkövető egy német férfi, egy bizonyos Jens R., aki 1969-ben született, és semmi nem utal arra, hogy terrorista kapcsolatai lettek volna. Nem sokkal később az észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter megerősítette az információt. Mindezt az MTI is átvette, 20.09-kor jelent meg a hír.

Ehhez képest az M1 adásában még az este kilencórás híradó előtt is piros háttérrel szerepelt a hamis hír, miszerint „a német sajtó szerint egyértelműen bevándorlók állnak a háttérben”. A kilenc órai híradóban a következőt állapították meg: „az elkövető német származású, de ez persze hivatalosan nem zárja ki a feltételezett migrációs hátteret”. A közmédia egészen tudatosan nem tudósított arról, hogy az elkövetőnek semmi köze az iszlamistákhoz, vagy bevándorlókhoz, de még a belügyminiszter bejelentéséről sem.  

(Az Origo, amely ugyancsak a kormánypárti propaganda egyik zászlóshajója, ugyanígy járt el: míg már minden internetes oldalon megjelent, hogy az elkövető egy zavarodott elméjű német férfi, addig ők sokáig címlapon hozták, hogy iszlamista terrortámadás történt – vagyis álhírt gyártottak.)

A magyar közmédia hírcsatornája tehát – persze nem először és nem is meglepő módon – a merénylettel kapcsolatban tudatosan hazudott a nézőinek.

Még egy adalék a köztévé pártatlanságáról: április elején a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is elmeszelte a köztévé Ma Reggel című műsorát, az MTVA az Alkotmánybírósághoz fordult, de ott is csak azt mondták, hogy az intézmény törvényt sértett. Az egymilliós bírságot viszont elengedték nekik. Az MTVA alkotmánybírósági panaszában azt találta leírni: sérti a sajtószabadságot, hogyha nekik az ellenzéket is be kell hívniuk a műsorba. 

UPDATE: A Magyar Nemzet azt írta, hogy e-mailben jött Németh Zsolttól, az MTVA „Pitbull” becenevű hírigazgatójától az utasítás, hogy a köztévé hírszerkesztői írják bele a szombati, németországi támadásról szóló anyagba, hogy az a „német sajtó szerint migrációs hátterű”. A televíziónál dolgozó forrásuk szerint egyértelmű, hogy az utasítást Pitbull is még magasabbról kapta.

Facebook Comments