drMáriás: Molnár Gyula a Marson, 80 x 100 cm, akril vásznon, 2018. Molnár Gyula a történelem első embereként leszáll a vörös bolygón, ahol felállítva zászlaját elindítja kampányát. S miközben örül annak, hogy végre nem lát a közelében fideszest, hirtelen megdöbben, hogy Jézus jelenik meg előtte a South Parkból ismerős formában, aki megdöbbentően őszinte érdeklődéssel arra kéri, tartson lakossági fórumot, mert kíváncsi a választási programjára.
A festészet története egyben (művészeti) forradalmak története is. A világtörténelem pedig bekerül a művészet – és így a festészet – történetébe. Amióta világi festészet létezik, a legnagyobbak pemzlivégre kerülnek, örökkévalóvá válnak, mint most Molnár Gyula és Karácsony Gergely drMáriás ecsetjén.
A közélet szereplői ennek a tudatában is vannak: ezért tartott nyolcnapos citromos-boros vízkúrát XVI. Lajos, mielőtt modellt ült a nagy Callet-nak, ezért ügyelt rá Ingres, hogy babérkoszorúval takarja Napóleon kopaszodását, és bőven redőzött vörös bársonnyal fedje a pocakját, és ezért hívatta Lenin Alekszander Geraszimovot a Kremlbe. Hazai festészetünk félkarú óriás volna Peter Kraft 1825-ös Zrínyi kirohanása című monumentális alkotása vagy Thán Mór Zách Felciánról készült képe és főleg Madarász Viktor nélkül, akinek a festményein a nemzeti tematika drámaian feszült pillanatokba sűrűsödik. Téma és stílus finom harmóniája valósul meg nála: a romantika hőskultusza, a nemzeti példakép megteremtése felemelő vagy éppen lesújtó szcenírozásban, erős színvilággal, tiszta kompozícióban kerül a néző elé, akiben így a mű egyszerre ébreszt hazafias felbuzdulást és esztétikai élvezetet.
És innen már csak egy ugrásra vagyunk drMáriás két új, az interneten felbukkant, de az Örkény könyvesbolt fölötti galériában ki is állított új művétől, amely ismét azt bizonyítja, hogy az újvidéki mester, bár az irónia a fegyvere és a groteszk a kenyere, mégis értő folytatója, értelmezője, kiforgatója és feldolgozója az elődök műveinek – és persze új utakat jár.
Politikusokról szóló sorozatának két újabb gyöngyszeme a vörös – a vörös! – bolygóra elsőként leszálló Molnár Gyulát ábrázolja nemzeti szkafanderben, kezében mszp-s zászlóval, háta mögött lenyugvó narancsos holddal (vagy zuhanó meteor volna?), miközben a távolból egy south parkos Jézus figyeli csodálkozva (aki ezek szerint a Marson él). A másikon Karácsony Gergely a humanizmus Mike Tysonjaként jelenik meg virágos klottgatyában (ehelyt idézzük fel a klottgatyát mint a proletariátus jellegzetes viseletét és így metaforáját); talán glória övezi, talán vécédeszka, de az biztos, hogy ha nem vigyáz, egy erőteljesebb jobb horoggal leverheti Matisse margarétáit.
Ez a dada? Ez a punk? Dehogy, ez a rögrealizmus: a dili a hazai terepen a hétköznapok része lett, és nyúlja a radikális dadaizmus összes eszközét. DrMáriást utolérte a valóság, ha nem vigyáz, le is előzi, és így ő akarva, vagy akaratlan, értő, elemző, értelmező lakójává vált annak, ami mindannyiunkat körülvesz. Ezek szerint közszolgálatot teljesít: újraértelmezi, felstilizálja a celeb- és politikusábrázatokat, kirántja őket a megszokás ragacsos szürkeségéből, játékba hoz mindenkit, jót és rosszat, szépet és ijesztőt, akihez ér. Molnár Gyula és Karácsony Gergely, pedig remélhetőleg nem sértődik meg, hanem büszke rá, hogy mostantól közelebbi barátságban érezheti magát az örökkévalósággal. Az még nem biztos, hogy Karácsonynak sikerül bezáratnia Paks 2.-t, gyalogoshíddá előléptetnie a Lánchidat, esetleg Zuglót megtenni Magyarország fővárosának, de ennyi már biztosan megvan: a nemzeti pantheon része lett.
Sas Sándor