Monoszló visszartarthatatlanul elindult a fejlődés Mészáros-féle útján

Monoszló visszartarthatatlanul elindult a fejlődés Mészáros-féle útján

Kis falunk végre az országos érdeklődés középpontjába, mondhatni fókuszába került.mono.jpg

Minek köszönhetjük ezt? Nyilvánvaló, hogy mindenekelőtt a NER áldásos tevékenységének, amely a korábbi rablókapitalista szemlélettel gyökeres ellentétben ingyenes vagyontárgy-osztással támogatja az arra érdemeseket, esetünkben a katolikus egyházat, illetve a szeged-csanádi egyházmegyét, és annak zavaros alapítványi ügyeit.

Ne kerteljünk, arról van szó, hogy a korábbi zánkai gyermektábort, amelyet még annakidején az embertelen kommunista vérelnyomó rezsim afféle

magyar Artyekként

a kis úttörők ideológiai indoktrinálására használt, mondhatni honi pionyír-lágerként, nos, ezt a kellemes elhelyezkedésű, nagy alapterületű nyaralótelepet egy rapid kormányhatározattal – még tavaly – átpasszolták a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálatnak. A tábor így Kádár Jánostól, aki 1975-ben avatta fel a Balaton-parti úttörővárost, előbb az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Közalapítványhoz került, ami nem más, csak egy hülye nevű fedőszerv, amelynek álcája mögött a közvagyon megkezdte fáradságos útját egy hatalmas magánzseb felé.

Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, beletelik majd két vagy három év is, mire a területet kiárusítják, és a ma még többnyire fiatalok nyári táboroztatására használt

sokmilliárd forintos parti óriástelket Mészáros Lőrinc nevére lehet majd íratni.

Addig is a felcsúti csúcsvállalkozó és ex-gázszerelő építési vállalata újítgatja fel a tábor negyven év alatt erősen lestrapált épületeit, és az ő mezőgazdasági vállalkozásai által gyártott disznóságokat tálalják fel az egyébként sem mindig túl szerencsés gyermekeknek.

De amíg Mészáros úr várakozik a szebb időkre, kell az egyelőre még gyermektábornak felszentelt igazgató is, annak pedig fizetés és lakás. Itt lép be a képre kedvenc kis falum, Monoszló, amely oly szerencsésnek mondhatja magát, hogy Hornyák Tibor táborvezető nyári szállásának választotta a községet, mely légvonalban alig 5 kilométerre fekszik Zánkától. Persze, mint jól tudjuk, a nyári szállás errefelé nem túl olcsó, így Hornyák úr is kénytelen napi 110 ezer forintot fordítani szerény nyári hajlékára, igaz, csupán három-négy hónapra, ami az év többi részében óriási megtakarítást jelent majd neki.

Lehet, hogy elszivárog itt lassacskán némi közpénz kézen és közön, fellendül azonban a falu, amely a tervek szerint hamarosan

Gucciba öltözteti a madárijesztőket,

négysávos bekötőutat kap (hogy az Audiknak legyen hol előzniük), és mind a hetven állandó lakos szállodaépítésbe fog. A NAV külön kirendeltséget állít fel a Hegyi utca sarkán, s ez az iroda kizárólag a nagyadózók eseti mentességi ügyeit intézi majd.

Ami azt illeti, ma már előre látható, hogy lesz saját napilapunk is, persze a tudjukki kiadásában, jachtkikötőnk, ledes közvilágításunk, a főtéri első világháborús béna gnómszobrot lecseréljük Horthyra és Hóman Bálintra, magunkba olvasztjuk Balatonfüredet és annektáljuk a Balaton Airportot, a házamra műemléktábla kerül.

De ez egyelőre még csak a közeljövő csábító zenéje. A jelen realitása az, hogy Simicska Lajos Monoszlón is hirdetőtáblákra licitál, és a kisbolt nyáron reggel nyolctól délig tart nyitva. Csak a presszó helyén porosodik valami helytörténeti gyűjtemény-féle, permanensen zárva, és a wifi akadozik az egykori e-pont hűlt helyén. És persze gólya sincs, meg gyermekáldás.

Tardos János

(Kép: monoszlo.hu)

Facebook Comments