Németh Szilárd a civilek eltakarításáról beszél – minden eszközzel

Németh Szilárd a civilek eltakarításáról beszél – minden eszközzel

Minden eszközzel el akarja takarítani a civileket Magyarországról Németh Szilárd. Az Orbán-rendszer rezsitábornoka lesz Orbán ökle a civilekkel szembeni harcban.

 nsz_3.jpg

2014-ben nagyrészt az Egyesült Államok közbeavatkozásán múlott, hogy a kormánykritikus civil szervezetekkel szemben felfüggesztette a kormány a háborút. A jelek szerint az orbáni rendszer azt érzi, a Trump-kormányzat most nem fog közbeavatkozni. Két éve már megírtuk: annak idején az amerikaiak állították meg Orbánt abban, hogy kiépítse a totális diktatúrát.

Most úgy tűnik, a háborút újrakezdi a rendszer a civilek ellen és Németh Szilárd rezsitábornokot nevezték ki a civilek elleni hadjárat élére.

“A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége”

– ezt nyilatkozta ma Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.

Ennek első lépése lehet, hogy vagyonnyilatkozat tételére kötelezné a nem kormányzati szervezetek tisztségviselőit. A vagyonnyilatkozatnak látszólag semmi értelme sincsen, de a Vasárnapi Hírek szerint ez lehetőséget teremthet majd arra, hogy “a nyilvánosság előtt cincálják szét őket”.

A VH szerint a jogalkotási terv átírná az „állampolgári társulások jogszabályi környezetét” is. Az még nem világos, pontosan hogyan, de mivel Orbán Viktor már nyíltan arról beszélt, hogy ezek a szervezetek ellenséges külföldi erők előretolt állásai, valószínűleg nem adókedvezményeket kapnak.

A rezsiharcos nyilatkozata után megjelent a Guardian cikke is a témában.

Az újság szerint a magyar civil szervezetek pontosan arra számítanak, hogy a magyar állam lesújt rájuk idén, Donald Trump beiktatása után.

A Guardian szerint a vagyonnyialtkozat a “megfélemlítés” része. Az Indexnek Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója azt mondta: attól tartanak, hogy a vagyonnyilatkozatban szereplő információkat a kormányzati sajtó a lejáratásukra akarja majd felhasználni. A TASZ szerint ez az egyik lépcsője annak, hogy őket ugyanúgy kezeljék, ahogy Oroszországban: külföldi ügynökökként tartsák nyilván őket, így próbálva hitelteleníteni a munkájukat.

A Guardian cikke emlékeztet arra, hogy Orbán nyíltan egy sajátos stílusú, a demokratikus intézményeket leépítő, a kormánykritikus sajtót gyengítő illberális államot épít, ebbe a koncepcióba illeszkedik be a civil szervezetek meggyengítése is. Ezeket a civil szervezeteket a kormányfő külföldről fizetett ügynököknek tartja, amelyek külföldi érdekeket gyengítenek. 

“Úgy tűnik, Orbánnak nagyobb tere lesz arra, hogy végrehajtsa azokat az intézkedéseket, amik szembemennek a demokráciával és a jogállammal” – mondta Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke a Guradiannak. “A Trump-adminisztráció érkezése is hozzájárul ehhez. Orbán pedig arra számít, hogy Franciaországban, Hollandiában és Németországban is változások jönnek idén, ezek pedig erősítik majd Magyarország pozícióját.”

Chris Stone, az Open Society Foundations elnöke a lapnak azt mondta, a szervezete folytatja munkáját Magyarországon, de elismerte, hogy a magyar helyzet az egész EU tesztje lehet.

A civil szervezeteknek Ororszországban mentek neki hasonló módon. Ott működik olyan rendszer, hogy ha egy szervezet elfogad pénzt külföldi támogatótól, akkor automatikusan “külföldi ügynöknek” minősül, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke korábban arról is beszélt, a titkosszolgálatoknak kell vizsgálniuk a Sorossal együttműködő szervezeteket. Trump győzelme azonban a civilek bedarálásában fordulatot hozhat, a Guardian szerint a civilek attól tartanak, hogy ezúttal az ellenük intézett támadásokat Washington már nem fogja bírálni. Azaz Orbán terve zöld utat kaphat.

Facebook Comments