Orbán Viktor álmában két kultúra volt és játszott egymással

Orbán Viktor álmában két kultúra volt és játszott egymással

Orbán Viktor álmában két kultúra volt és játszott egymással

Korábbi tippje, hogy Szerbia nyeri a 2022-es futball világbajnokságot, viszonylag hamar megdőlt, de úgy tűnik, a miniszterelnök gyorsan túljutott a gyászmunkán, és mialatt népének egy része éppen a saját lakásában fagy meg, mert nem tud fűteni, ő már a napfényes Katarban várja izgatottan az utolsó meccsek végeredményét.

Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke azt nyilatkozta, hogy a miniszterelnök a FIFA meghívására érkezik Dohába. Ami igaz is, hiszen a FIFA hagyományosan meghívót küld minden tagországa államfőjének – azaz Orbán az egyik a 211-ből, akik megkapták ugyanazt a protokoll szerinti udvarias invitálást (és akik nagy része éppen diplomáciai okokból nem vesz részt a rendezvényen). Innen már csak egy ügyesen hangsúlyozott mondat, hogy úgy tűnjön: a mi vezérünk a világ futballistái számára annyira fontos referenciapont, hogy elődöntő sem kezdődhet el nélküle egy világbajnokságon.

Maga a miniszterelnök a rendezvénnyel kapcsolatban tett nyilatkozatában váratlanul nyitottnak mutatkozott a multikulturalizmus felé – illetve valami felé, amit ő annak gondol. 

Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett – fogalmazott. Majd így folytatta:

„Nagyon jó, hogy egy arab országban látják vendégül a világot, amelynek így tiszteletben kell tartania a helyi szokásokat és szemléletmódot”.

Ugorjunk vissza egy kicsit az időben, mondjuk, négy évet! Az alábbi mondatok szintén Orbán Viktortól hangzottak el:

„Az iszlám civilizáció, amely mindig is hivatásának tekintette Európa megtérítését – ahogy ő mondja – az igaz hitre, a jövőben nemcsak dél, de nyugat felől is kopogtatni fog Közép-Európa ajtaján. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, rendőreink példamutató helytállásával és Pintér Sándor vezetésével sikeresen védtük meg a déli határainkat, megakadályoztuk, hogy az iszlám világ elárasszon bennünket.”

Az iszlám tehát invazív, rettenetes és kézzel-lábbal kell védekeznünk ellene: kivéve, ha luxusszállodával, VIP-belépővel, a háttérben mellékesen folytatható üzleti tárgyalásokkal jár együtt, mert akkor ősi és tiszteletreméltó. Itt ronthatták el a menekültek: nem hoztak jegyet a VB-döntőre.

Ami Orbán számára vidám multikulti program, az sok esetben valójában dráma. Ezen a világbajnokságon szemtanúi lehettünk, egyes országok csapatai hogyan álltak ki a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen: ki a testén viselt szimbolikus jelzésekkel, ki gesztusokkal vagy tettekkel. Az iráni csapat tagjai börtön- vagy akár halálbüntetést kockáztattak azzal, hogy nem énekelték el hazájuk himnuszát országuk képviseletében egy világversenyen. Persze fentről, a VIP-páholyból, aminek az építése során több munkás is meghalt, és ahol még sör is korlátlanul kapható, csodálatosan egyszerűnek tűnhet minden. A magyar miniszterelnök nemcsak téved, mikor úgy fogalmaz, hogy ez a verseny uniformizálja a különbségeket, hanem az empátia hiányáról tesz tanúbizonyságot – és ebből következően finoman szólva is udvariatlan. Mondhatnánk, hogy mi már megszoktuk – de most az egész világ láthatja.

Facebook Comments