Pécs és Áder is lehúzta a jeltolmácsot

Pécs és Áder is lehúzta a jeltolmácsot

Már egyikük se akarja alkalmazni Weisz Fanni, mert a jelnyelvi tolmács pénzt kérne a munkájáért. Amiből az következik, hogy eddig nem kért. Eddig a pécsi önkormányzat, meg a Köztársasági Elnöki Hivatal is ingyen dolgoztatta.wf.jpeg

Azaz Pécs havi 50 ezer forintot fizetett neki,

támogatásképpen,

melyért cserébe jótékonysági akciókban vett részt, reprezentatív megjelenései voltak, plakátokon szerepelt.

A Bors cikkéből kiderül, a siket modellnek menedzsere lett, aki besétált a pécsi városházára és közölte: Fanni háromszázezret kér. Ezt aztán

zsibbadt és döbbent csend

fogadta,hiszen a fideszes önkormányzat szerint

Fanni egy megtisztelő díjat kapott, amire a város minden szülötte büszke lehetne, nem állást.

Azaz úgy dolgoztatják, mint bárki mást, cserébe alamizsnát löknek neki. A városvezetés egyszerűen meg volt döbbenve azon, hogy egy modell ki akarja fizettetni a megjelenéseit. Hozzászoktak, hogy nekik minden ingyen – vagy csaknem ingyen jár.

Páva Zsolt ezután rövid úton kirúgta a modellt:

A város polgármestere igyekezett a lehető legintelligensebb módon kezelni az ügyet, ezért rövid gondolkodás után udvarias levélben megköszönte Fanni munkáját.

Pénzt mert kérni a munkájáért – ez valami hallatlan!

Ez nem kicsit hűbéri modell: pont olyan, mint Gyárfás és az úszók esetében, ahol az elnök ingyen várta volna el a promófilmben való szereplést, illetve azokkal az állami milliókkal fizette volna ki a parírozó versenyzőket, amelyek amúgy eredményeik miatt eleve megillették volna őket.

Hasonló lehetett a helyzet a KEH-nél is, bár az a cikkből nem derül ki, hogy Weisz az államfőtől is mert-e ellentételezést kérni a munkájáért. (Áder újévi beszédét tolmácsolta a siket és nagyothalló tévénézőknek.)

Az önkormányzat felháborodását jól mutatja, hogy a bulvárlap cikkében egy névtelen informátor megpróbálta teljesen bolondnak beállítani a tolmács-modellt, aki 

  • “a fogyatékossága révén egy komoly szűrőn keresztül érzékeli a világot”,
  • “azt tudja, amit mondanak neki”,
  • “befolyásolható személyiség, aki rendkívüli módon kiszolgáltatott is a siketsége okán”.

Mintha nem siket volna, hanem értelmi fogyatékos volna. Mivel siket, amúgy pont azt nem tudja, amit mondanak neki.

De ha igaz volna is, hogy Weisz befolyásolható személyiség, semmiképpen nem azért, mert siket. Jelnyelven például tökéletesen kommunikál a világgal, ez a munkája. Valamint olvasni is biztosan tud, ami már csak abból kiderült, hogy válaszolt a Bors emailjére.

Facebook Comments